Szijjártó és társai még ettől sem szégyellik magukat - Folytatódik Sándor Fegyir ukrán nagykövet befogadásának ócska szappanoperája

A magyar diplomácia(?), élén a Novák Katalinnal és Szijjártó Péterrel úgy látszik, semmitől sem szégyelli el magát.

A németek szűk többsége szerint hazájuk túl sok menekültet fogad be

51 százalék szerint túl sok menekültet fogad be Németország, 33 százalék szerint épp eleget, 11 százalék pedig azon van a közvéleménykutatásban megkérdezettek közül, hogy túl kevés menekült érkezik.

Az Uniótól függ, lesznek-e újabb gyújtogatások

Az Európai Unió reakciójától függ, hogy lesznek-e a leszboszi menekülttáborban zajlott gyújtogatáshoz hasonló történések.

Szlovénia befogad öt Máltán veszteglő menekültet

Szlovénia jelezte az Európai Bizottságnak (EB), hogy hajlandó befogadni öt migránst abból a 49 menedékkérőből, akiket a Földközi-tengerről mentettek ki, és jelenleg Máltán tartózkodnak – írta a helyi sajtó csütörtökön.

Merkel: 2015-ben Orbán kérte a németeket és osztrákokat, hogy fogadják be a menekülteket

A német kancellár szerint aki a jogállamiság elveit kiüresíti a saját országában, aki csorbítja a civil társadalom jogait, csorbítja a sajtószabadságot, az nem csak a saját országában veszélyezteti a jogállamiságot, hanem egész Európában.

Emberölési kísérletet elkövető menekültet akarnak hazánkba tenni – állítja a Fidesz

A Fidesz szerint az Európai Bíróság itt akarja tartani a bűnözőket ahelyett, hogy kiutasítaná őket.

Kövér: abszurditás mindenki befogadását követelni

Kövér László Balatonszárszón fejtette ki gondolatait.

Macron nevet nem mondott, de Orbánnak is üzent, nincs benne sok köszönet

A menedékjogi státussal bíró migránsokat elutasító EU-tagországok pénzügyi szankciók alá vonását részesíti előnyben Emmanuel Macron.

A lélekpusztítás gyakorlata

Érdemes eljátszani azonban azzal a gondolattal, mi lett volna, ha a mintegy ezerkétszáz ellenőrzött menekültet befogadja az ország?

Titokban az ország befogadott 1300 menekültet – állítja a helyettes államtitkár

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár szerint Magyarország titokban már befogadott 1300 menekültet, erről egy máltai lapnak mesélt. Altusz szerint azért nem hozták ezt nyilvánosságra, hogy a menekülteket védjék.

Felfüggesztik a menekültellenes papokat

Amennyiben egy pap konfliktushelyzetben érezhetően az egyik oldal nézeteit tolja, felfüggesztik "állásából".

Róma polgármestere nem akar több menekültet befogadni

Virginia Raggi római főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa kedden bejelentette, hogy Róma nem kíván több migránst befogadni a városra jelenleg is nehezedő migrációs teher miatt.

43 embert mentett ki Csecsenföldről egy orosz melegjogvédő szervezet

Orosz melegjogi aktivisták 43 személyt mentettek ki Csencsenföldről, közülük kilencen már külföldre szóló vízumot kaptak. Litvánia két csecsent fogadott be.

Befogadták a Monaco szurkolóit Dortmundban a robbantás után

Miután egy bomba felrobbant kedd este Dortmundban a Borussia Dortmund csapatát szállító busz mellett, és az egyik focista megsérült , a Bajnokok Ligája meccset szerdára tették át.

Arad is bejelentkezett a CEU-ért

De Nagyvárad sem ugrana el a feladat elől.

Kanada idén 1200 jazidi menekültet fogad be – 400-an már ott vannak

Kanada idén 1200 olyan jazidi menekültet fogad be, akiknek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet miatt kellett elhagyniuk otthonaikat – jelentette be Ahmed Hussen kanadai bevándorlási miniszter helyi idő szerint kedden.

Egy olasz polgármester földsánccal mondta el, hogy nem szeretne befogadni senkit

Földből emelt barikáddal torlaszolt el egy utat a dél-olaszországi Vitulano polgármestere vasárnap így akadályozva meg 34 menedékkérő befogadását.

A horvátok megkezdik a vállalt menekültek befogadását

Horvátország júniusban megkezdi az első 50 menekült befogadását Görögországból, Olaszországból és Szíriából az uniós áttelepítési programok keretében – jelentette be Vlaho Orepic horvát belügyminiszter.

"Véget ért a német befogadás kultúrája"

Németországban a szövetségi kormány és a bajor tartományi kormány megállapodása a határellenőrzés folytatásáról azt jelenti, hogy véget ér a befogadás kultúrája (Willkommenskultur) – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung című lapnak.

Menekültek befogadását javasolja az osztrák kancellár Németországnak

Németországnak Görögországból és a Szíriával szomszédos államokból kellene menekülteket befogadnia, mégpedig napi kvóta szerint – szorgalmazta Werner Faymann osztrák kancellár egy szerdai lapinterjúban.

Merkel: el kell osztani a most feltorlódott menekülteket is

A német kancellár az új horvát kormányfővel találkozott, ami után bejelentette: a mostani helyzetben feltorlódott menekülteket is el kell osztani az uniós országok között, azokon felül, akikről egyébként már megállapodtak az uniós belügyminiszterek. Március 7-én lesz megint uniós csúcs, ezzel kapcsolatban Merkel úgy fogalmazott:...

A mi csónakunk

Nos, hát itt ülünk mind, egyazon csónakban.

Szlovákia 150 iraki keresztényt fogadott be

Megérkezett Irakból a kassai repülőtérre csütörtökön késő éjjel az a csaknem százötven asszír keresztény, akit Szlovákia a közel-keleti menekültválság csillapításának keretében önként fogadott be.

Kulka János befogadott egy afgán menekültet

Kulka János otthonában látta vendégül néhány napra az Afganisztánból származó Amint. Az együtt töltött napokat a szereplők maguk örökítették meg, így a saját felvételekből készült, személyes hangvételű videónapló hitelesen adja vissza megismerkedésük és összebarátkozásuk történetét.

Obama elrendelte a felkészülést 10 ezer szíriai befogadására

Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben – közölte csütörtökön Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.