Október elejéig hosszabbították meg a belga kormány mandátumát

Október elsejéig hosszabbították meg a belga szövetségi kormány mandátumát, amely szeptember 17-én járt volna le. A hosszabbításról a következő szövetségi kormány kialakításáról tárgyaló hét párt elnöke állapodott meg csütörtökön.

Közmédia: A belga hatóságok megpróbálták eltussolni egy szlovák férfi halálában játszott szerepüket

A belga hatóságok megpróbálták eltussolni Jozef Chovanec halálában játszott szerepüket – erről számolt be a közmédia brüsszeli és pozsonyi tudósítója az M1 aktuális csatornán kedd este.

Belgiumban átlépte a kilencezret a járványban elhunytak száma

Belgiumban a hétvége folyamán átlépte a kilencezret az új koronavírus-járványban elhunytak száma – jelentette vasárnap a helyi sajtó. Hollandiában az előző heti enyhülés után újra nőni kezdett az elhunytak száma, Luxemburgban is ugyanez a helyzet.

Pénteken éjfélkor Belgiumban is "bezár a bazár", New York városban pedig rendkívüli állapotot hirdettek!

Az iskolák, az éjszakai klubok, a kávéházak és az éttermek is bezárnak péntek éjféltől Belgiumban – jelentette be Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök.

Belgium sem elég jó mindenkinek

Nagy-Britanniába tartó migránsokat találtak két kamion rakterében Belgiumban – közölték a helyi hatóságok szombaton.

Felébresztették a kómából, az „idővel versenyez” Correa

Felébresztették az indukált kómából, azonban még néhány napra van szükségük az orvosoknak ahhoz, hogy meg tudják műteni Juan Manuel Correát, a belgiumi F2-es balesetben sérült versenyzőt.

Apasági tesztet végeznek a királyon

Hosszú jogi huzavona után II. Albert korábbi belga uralkodó úgy döntött, hogy a bíróság határozatának eleget téve aláveti magát az apasági tesztnek Delphine Boel keresete ügyében, aki házasságon kívül született gyerekének mondja magát.

Hupikék törpikék landoltak Budapesten

Törpilla és Törpapa vezeti az Airbust, a többiek pedig az utasok.

Bűnösnek találták a brüsszeli zsidó múzeumban elkövetett támadás elkövetőjét

A brüsszeli központi bíróság bűnösnek találta a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetőjét, Meddhi Nemmouche-t, és segítőjét, Nacer Bendrert – közölte az ügyben eljáró bíróság csütörtökön.

TNT szivárog egy belga üdülőváros közelében az Északi-tengerbe

Mintegy 35 tonnányi, az első világháborúban a tengerbe dobott lőszerből szivárog a trinitrotoluol a belga Knokke-Heist üdülőváros közelében. Van ott még némi mustárgáz és foszfor is.

Szerdán teljesen leáll a légiközlekedés Belgiumban – magyar járatok is érintettek

Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak – jelentették be kedden Brüsszelben. Emiatt Magyarországról sem repülnek be gépek az országba.

Lemondott a flamand környezetvédelmi miniszter, mert valótlanságokat állított

Lemondott Joke Schauvliege, Belgium legnagyobb lélekszámú, flamand nyelvű régiójának környezetvédelmi és mezőgazdasági minisztere, mivel kiderült, valótlanságokat állított a több hétvégén is megszervezett, több tízezer ember részvételével zajlott, klímaváltozás elleni küzdelem fokozása érdekében szervezett belgiumi...

Elfogták a kamionsofőrt, aki halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban

Őrizetbe vették a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban, majd megállás nélkül továbbhajtott – jelentette a belga sajtó vasárnap.

Itt az első, alkoholmentes apátsági sör

Megkerülve az évszázados hagyományokat, elkészítették az első alkoholmentes apátsági sört.

Sargentinivel tüntetett az ellenzék Brüsszelben – videók

A magyar kormány munkájáról jelentést összehozó Judith Sargentini holland EP-politikussal együtt tüntettek magyar ellenzéki politikusok Brüsszelben.

Lemondott a belga miniszterelnök, mert kisebbségbe került

Bejelentette lemondását kedden Charles Michel belga miniszterelnök, miután a kormánya kisebbségbe szorult amiatt, hogy az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt kilépett a koalícióból az ENSZ migrációs csomagja feletti vita miatt.

Brüsszeli látnivalók, amiket nem szabad kihagyni

Brüsszel különeges helyzetét fokozza, hogy a város amellett, hogy Belgium és Flandria fővárosa illetve székhelye, itt található a NATO és az EU székhelye is.

A belga parlament támogatja az ENSZ migrációs csomagját

Nagy többséggel támogatásáról biztosította az ENSZ migrációs csomagját csütörtök este a belga parlament, azonban a kormánykoalíció legnagyobb tagja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt a dokumentum aláírása ellen szavazott.

Megkéseltek egy rendőrt - egyes források szerint terrortámadás történt

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat. A tájékoztatás szerint egy férfi

Belgiumban bebukott, kiadták

A belga hatóság átadta a budapesti nyomozóknak azt a szerb férfit, aki két társával még 2011 júliusában betört egy terézvárosi üzletbe, majd az elfogását követően külföldre szökött a házi őrizetéből.

Háromnapos csúcsértekezleten tárgyalnak a Brexitről és más dolgokról Brüsszelben

Háromnapos csúcsértekezlet kezdődik szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, elsősorban az Egyesült Királyság kilépéséről (Brexit), a belső biztonságról és a migrációról, ezután pedig sor kerül a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra 51 ország állam- és...

Növekedik a belgáknál az afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznók száma

Hetvenre emelkedett az afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznók száma Belgiumban – jelentette be René Collin, Vallónia, Belgium francia nyelvű, déli régiójának agrárminisztere kedden.

A belgák már előre fáznak a téli áramellátás miatt

A belga áramellátás várhatóan januárban és februárban lesz a legkritikusabb, és ezért további intézkedésekre lesz szükség – közölte a belga Elia, gáz- és elektromos áramelosztó hálózatot üzemeltető társaság kedden.

Vizsgálat indult az Orbánnal haverkodó flamand szélsőjobbos szervezet ellen Belgiumban

Vizsgálatot indítottak a Schild & Vrienden (Pajzs és barátok) nevű flamand bevándorlásellenes ifjúsági mozgalom ellen csütörtökön Belgiumban, miután egy helyi tévécsatorna bemutatta a szervezet tagjai által írt rasszista, szexista és antiszemita megjegyzéseket.

Belgium felosztotta Jeruzsálemet az izraeliek és a palesztinok között?

Egy belga-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező család levelet kapott a belga konzulátustól.

„Mi lett volna, ha például egy imám mondja ezt?” – bibliai idézettől háborodott fel egy belga miniszter

Egy bibliai idézet váltott ki felháborodást egy belga miniszterben, miután értelmezése szerint a nők engedelmességéről prédikált egy pap a közszolgálati televíziócsatornán.

Bocsi! – A gyermekgyilkos levelet írt áldozatai családjainak

Ügyvédje szerint a "megbékélés" szándékával írt levelett Marc Dutroux, 2004-ben életfogytiglanra ítélt belga gyermekgyilkos áldozatai családjainak és az életben maradt sértetteknek, egyben annak reményében, hogy a jövőben feltételesen szabadlábra helyezhetik.

Megkéseltek egy muszlim nőt Belgiumban

Ismeretlenek megtámadtak egy fiatal muszlim nőt Belgiumban: leteperték, letépték a ruháit, miközben származására utalva szidalmazták, majd késsel több helyen megsebesítették – jelentette a helyi sajtó szerdán.

Belgium 1-0-ra elverte az angolokat

Belgium százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen a G csoportban az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután a 3., utolsó fordulóban csütörtökön 1-0-ra legyőzte Angliát. A két együttes már korábban biztosította továbbjutását.