Megkerült Bende Balázs: mégis visszatért a képernyőre mint a Hír TV tudósítója

A közmédia korábbi ismert arca tavaly még úgy döntött, hogy visszavonul, most viszont úgy tűnik, ismét szólította a kötelesség.

Fellép a Bendő Brothers, a make love not war című számmal - kommentelték Németh Szilárd harcostársas bejegyzését

Németh Szilárd kemény napokat tudhat maga mögött, amíg mi gondtalanul hétvégéztünk, meg javítgattuk, amit a múlt hét viharai tönkretettek a környékünkön, a szomszédban háborúztak az ottaniak, kűzdöttek a túlélésért, addig hősünknek az a megpróbáltatás jutott, hogy végig kellett ennie az elmúlt 48, vagy 72 órát.

Bencsik Gábor becsülettel ellejtett pávatánca - Vásárhelyi, Nehéz-Posony és Szűcs ugyanarról

Ha nem lenne orbitális képzavar, azt is írhatnánk, hogy a NER arcán bizony bőr hátán bőr van.

Elhagyja a közmédiát Bende Balázs, a Fidesz-kormány legnagyobb rajongója

Távozik a közmédiától Bende Balázs műsorvezető, aki kimondta, hogy az MTVA-nál nem az ellenzéki összefogást támogatják és hogy az Orbán-kormánynak köszönhetjük az áldott karácsonyt. 

Észak-koreai szintű agyhalál a köztévén

„A magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának.”

Az ember, aki értelmezi a világot a köztévé nézőinek

A magyar nemzet végtelen bölcsességének krónikása, a közmédia környékén 18 éve tevékenykedő Bende Balázs a Világ című, M1-es műsorával új szintre emelte a közszolgálatiságot.