EKF - Polgármester: az évtized végére Veszprém Európa élmezőnyéhez kíván tartozni

A polgármester kitért arra: az idén 43,5 milliárd forintból gazdálkodik a város. Ennek 65,6 százalékát működésre, 34,4 százalékát beruházásra fordítják. Elmondta, hogy 6 százalékkal magasabb a bevétel és 12,4 százalékkal alacsonyabb a kiadás a tavalyinál. A város adóbevétele 12 milliárd forint az ott dolgozó...

Elkészült a Belvárosi Piac Mátészalkán

Az átadó rendezvény a „kisPIACI ÍZELÍTŐ” nevet kapta, hiszen a helyiek jellemzően „kispiacnak” hívják ezt a helyet. Egy vidám, a piaci hangulatot megidéző konferálás keretében kérték a színpadra Buzogány Béla Színházának művészei a felszólalókat.

Megújul Vértesszőlős központja

A falu a fejlesztéshez 450 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Több mint 128 millió forintból épített ki logisztikai és vizsgálati központot a Bonus Schild Kft. Miskolcon

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) pályázatán belül valósult meg - közölték.

Mini bölcsőde jön létre Visegrádon

Nyolc férőhelyes mini bölcsődét alakítanak ki Visegrádon, a projekt tervezett befejezése jövő év március vége - tájékoztatta az Apróka Bölcsőde Nonprofit Kft. az MTI-t.

Navracsics Tibor: Magyarország az uniós források egyik leghatékonyabb felhasználója

Navracsics Tibor a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen hangsúlyozta: "amennyire erősek a mi közösségeink, annyira lesz erős az Európai Unió. Ezért ezek a beruházások nem a mi magánügyeink, hanem európai közügyek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az Európai Unió - reményeink szerint rövidesen - ismét a sokféleséget...

Megújult a közösségi ház Medgyesegyházán

Erdős Norbert (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán közölte, hogy a mintegy háromezer lakosú, dinnyetermesztéséről híres település a TOP Plusz programból nyert el csaknem 134 millió forintot. Ebből aszfaltos útburkolatot kap a bánkúti településrészen a Petőfi utca csaknem 1 kilométer hosszan,...

Átadták a felújított Nagyboldogasszony-templomot Tamásiban

Soltész Miklós azt mondta, aki ismerte Hirt Ferencet, tudja, kerekesszékben élve, súlyos betegen milyen szenvedésen ment át. "Azt is tudjuk", hogy mit tett Tamási és a környező települések közösségeiért - tette hozzá.

Irota: Felújították a ruszin görögkatolikus templomot - építési hírek

Megújult ruszin görögkatolikus templomot adott át a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Irotán.

Felújítják az ország legrégebbi városházáját Esztergomban

A teljes felújítás várhatóan 2025 nyarán fejeződik be - ismertette a polgármester.

Izolátoros csarnokot alakítottak ki az Állatház Kft. telephelyén Alsótoldon

A cég 2011-ben alakult, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által akkreditált működését 2016 márciusában kezdte meg.

A Hennlich Kft. 900 millió forintból fejlesztett Ballószögön

Összesen mintegy 600 terméket gyártanak és forgalmaznak.

Félmilliárd forintos fejlesztés a komáromi fürdőben

A Brigetio Gyógyfürdőt évente csaknem 200 ezer ember keresi fel, a holland, osztrák és német vendégek körében is kedvelt. A fürdő mellett hotel található, illetve egy kemping, ahol előre telepített lakókocsik várják az évente rendszeresen visszatérő vendégeket.

Befejeződött egy csaknem félmilliárd forintos szociális fejlesztés Orosházán

Megújult a környezet is: felszámoltak két illegális hulladéklerakót, közparkot alakítottak ki, továbbá közvilágítást és térfigyelő kamerarendszert építettek ki. Útfelújítás történt két utcában, egyben pedig a járdát újították meg.

Újabb üzemet épített a Ganzair Kompresszortechnika Kft. Kiskunhalason

Az igazgató hangsúlyozta, az energiafüggetlenség és dekarbonizációs célok elérése miatt rövid- és középtávon szükség lesz karbonszegény hidrogénre, amelyet PEM elektrolizálóval lehet előállítani úgy, hogy a napenergiából (zölden) előállított villamos áramot használják a víz hidrogénre és oxigénre bontására. A...

Dad: Átadták a református egyházközség torna- és rendezvénycsarnokát

A gyermek az első, egy családbarát országot építünk - jelentette ki szombaton a dadi református egyházközség másfél milliárd forintból felépült torna- és rendezvénycsarnokának átadásán a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár.

Három óvodát újítottak fel Sarkadon

Három óvodát újítottak fel 371 millió forint uniós támogatásból a Békés vármegyei Sarkadon - közölte az önkormányzat.

Átadták a felújított plébániát és cserkészotthont Dunaszigeten

Az államtitkár beszédében megköszönte Zsódi Viktor piarista tartományfőnöknek és Veres András megyés püspöknek, hogy Farkas István piarista szerzetes plébánosként szolgálhatja a településen az egyházmegyét, ami meglátása szerint "meghozta a gyümölcsét".

Szeged szívében új irodaház épül - bemutatkozik a TILIA

Növekedésünk kapcsán olyan irodaépületet kerestünk, amely az IT iparág magas technológiai elvárásai mellett a fenntarthatóság és a dolgozóbarát környezet feltételeit is maximálisan teljesíti. Úgy gondoljuk, a TILIA irodaház ideális helyszín lesz további eredményes működésünkhöz.” - nyilatkozta Stephan Neumann, a Lufthansa...

Fenntartható és gazdaságos működés a cél a megújuló rigácsi Faluházban

A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló komplex energetikai fejlesztés egyik törekvése a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében a helyben megtermelt energia bevonása, ezért a megújuló energiafelhasználás felé tett hatalmas lépés lesz a napelemes rendszerrel kiegészülő hőszivattyús rendszer telepítése,...

Bővül a diósgyőri önkormányzati bölcsőde

A 170 millió forintos fejlesztés révén két csoportszobával bővül az intézmény, így huszonnyolc gyermekkel többet fogadhatnak. A jelenlegi épület egyes helyiségei is megújulnak.

Új raktárközpontot és irodát épít a Rossmann Üllőn

A tájékoztatás szerint a földmunkák 2024 januárjában indulnak, az átadást 2025 végére, a költözést 2026 elejére tervezik.

Étteremátalakítási programja utolsó állomásaként, a hazai McDonald’s a tervek szerint mintegy fél évre zárja be a többször is a világ egyik legszebb McDonald’s gyorséttermének vála

A digitális fejlesztés részeként az étteremben érintőképernyős kioszkok és a hagyományos kasszák egyaránt megjelennek majd. A vendégeknek lehetőségük lesz a rendelésüket ezeken a módokon, vagy a MyMeki® mobiltelefonos alkalmazáson keresztül is leadni, és akár egyenesen az asztalukhoz rendelni.

Budapest: Bemutatkozott a Tribe hotelmárka - építési hírek

Az új hotelek Budapest IX.

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,8, az előző hónaphoz képest 2,6 százalékkal csökkent tavaly novemberben az építőipari termelés volumene

Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 21,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményekre vonatkozóké 25,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

ÉKM: újabb ütemével folytatódik a Déli Körvasút beruházás

A beruházás - a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett - képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd...

Energiaügyi Minisztérium: 2023-ban sosem látott mértékben bővült a hazai napenergia kapacitás

A villamosenergia-rendszer terhelését csökkentik, rugalmasságát növelik az energiatárolói beruházások is. A hazai vállalkozásokat egy januárban induló önálló kiírás támogatja a tárolók létesítésében. A cégeknek szóló 62 milliárd forintos pályázat eredményeként a jelenlegi összteljesítményt hússzorosan felülmúló...

MCC: megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása

Jelezték: a Munkásőrség egykori székhelyét egy olyan campus váltja fel, amely bővelkedik a zöldterületekben.

Rétvári Bence: Közép-Európa legkorszerűbb, high-tech okosbörtöne épül Csengeren

A BVOP közlése alapján Csengeren a januártól várható körletfelügyelői illetmény eléri a havi nettó négyszázezer forintot, a jelentkezés minimális feltétele a szakmunkás végzettség.