A kormány megszellőztette a katonai helikoptertender eredményét

A kormány az elmúlt hónapban számos apró információt közzétett a katonai helikopterek tendere kapcsán.

A Rendőrség helikopterei jó vétel voltak

Mármint a közvetítő cég számára.

Orbán csak lefeküdt Putyinnak

Lázár János szerint az Oroszországgal szembeni szankciók annak lehetőségét nem zárják ki, hogy a magyar hadrendbe tartozó orosz technológia állagmegóvása megtörténjen.

Ad pénzt a kormány a helikopter-beszerzésre

A kormány a Honvédelmi Minisztérium előterjesztésére döntött arról, hogy biztosítja a helikopter-beszerzéshez szükséges fedezetet – írta szerdai számában a Magyar Hírlap.

800 milliót költ autókra a kormány

Delegációs célokra járműveket szerez be a kormány – derült ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

Környezetkímélő buszok szállítják az utasokat novembertől Kaposváron

Környezetkímélő és gazdaságos buszokra cserélik a teljes kaposvári járműparkot a közösségi közlekedésben - jelentette be a város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Tizenhat új midibusz érkezik Budapestre

Tizenhat új dízelüzemű midibusz érkezik Budapestre az év végéig annak a támogatási szerződésnek az értelmében, amelyet Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), a Budavári Önkormányzat polgármestere írt alá pénteken.

A Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 52 új buszt vásárolt

A Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK Zrt.) több mint 3,5 milliárd forintért 52 új Volvo autóbusz vásárolt, 18-at a kecskeméti üzemegység számára – mondta Fekete Antal, a DAKK Zrt. vezérigazgatója pénteken Kecskeméten, sajtótájékoztatón.

MSZP: hivatali gépkocsik helyett új mentőautókat vegyen a kormány!

Az MSZP követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új hivatali gépkocsik beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére – közölte a szocialista párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-vel.

Kétszáz Scania tehergépkocsival korszerűsíti flottáját a Horváth Rudolf Intertransport Kft.

Kétszáz Scania tehergépkocsi leszállításáról írt alá megállapodást december 12-én Horváth Rudolf, a Horváth Rudolf Intertransport Kft. ügyvezetője és Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezetője.

A Waberer’s 120 Mercedes-Benz vontatót vásárol

Megérkezett annak a 120 darab új Mercedes-Benz Actros vontatóból álló flottának az első kontingense, amellyel a Waberer’s International Zrt. tovább bővíti és frissíti jelenleg 3300 járműből álló flottáját.

Több mint 100 millió euróért szerez be Euro 6-os járműveket a Waberer´s

Több mint 100 millió euró (31 milliárd forint) értékben szerez be 1300 új Euro 6-os motorú kamiont a Waberer´s International Zrt., amellyel mostani kétéves átlagéletkorú Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású flottájának több mint egynegyedét cseréli le.

178 új mentőgépkocsit kap a mentőszolgálat

Hamarosan 178 új mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat, több mint 20 mentőállomás épül, 60-at pedig felújítanak. A projektnek köszönhetően az ország 90 százalékán 15 percen belül megérkeznek majd a mentők a megadott címre - jelentette be az egészségügyi államtitkár kedden Kistarcsán.

Csuklós buszokat szállít a Volánbusznak a Rába

Csuklós buszokat szállít a Volánbusznak a Rába - tette közzé a járműgyártó kedden a BÉT honlapján.

A MAN és a Rába-Volvo szállíthatja a Volánbusz 167 új járművét

A MAN és a Rába-Volvo szállíthatja a Volánbusz új járműveit mintegy 10 milliárd forint értékben, ezzel folytatódik a Volán-társaságok járműbeszerzési programja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.

BKK-BKV: nem írnak ki felsőkategóriás autók bérlésére tendert

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is cáfolta, hogy kiírna vagy korábban meghirdetett volna felsőkategóriás autók beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást, sőt azt közölték, éppen az eddigi járműszám csökkentése a határozott céljuk.

MSZP: miért van szükség a BKV-s luxusautó-beszerzésre?

Az MSZP várja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV magyarázatát arra, hogy miért van szükség közel húsz felső kategóriás autó beszerzésére.

Aláírták a motorvonat-szállítási szerződéseket

A Stadler vasúti járműgyártó cég a MáV-START Zrt.-nek 42, a GYSEV Zrt. részére 6 elővárosi motorvonatot szállít, az erről szóló finanszírozási és szállítási szerződéseket kedden írták alá Budapesten.

Tízéves busztendert írt ki Salgótarján

Tíz évre szóló közszolgáltatási szerződést hirdetett Salgótarján Megyei Jogú Város önkormányzata a nógrádi megyeszékhely buszközlekedésének biztosítására, a tender nyertesének júliustól a jelenleginél ideálisabb járatszervezést kell biztosítania.

Bilincset és paprikasprayt szerez be az adóhatóság

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki fegyverzeti anyagok - kézbilincsek, paprika spray, lövedék sebességmérő és speciális fegyverzeti tartozékok - beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kórház-botrány újabb fejezet: egy baráti vacsorán készült a titkos felvétel?

Kedd óta több százan hallgatták meg azt a titokban készített hangfelvételt, melyen nagykanizsai kórházi vezetők az előző önkormányzati közgyűlés szocialista frakciójának több tagjával beszélgetnek az intézményt érintő kérdésekről.

Tovább dagad a kórház-botrány Nagykanizsán! Újabb hangfelvételek kerültek elő

Titokban készített hangfelvételek kerültek fel a múlt héten az egyik videomegosztóra.

Elnökséget választott a Beszerzési Vezetők Klubja

A 2010-2012-es időszakra választott elnökséget a Beszerzési Vezetők Klubja.

JSF Indiának?

Az egyre szorosabb indiai-amerikai együttműködésnek újabb példáját adta az Egyesült Államok egyik legnagyobb haditechnikai mamutvállalata, a Lockheed Martin.

Új helikopterek a Honvédségnek

Ha a Honvédségnél rendszeresítendő új repülőeszköz beszerzéséről dönt a HM, ez nyilvánvalóan olyan döntés, mely nem érdemel transzparenciát a jelenlegi kormányzat szerint.

Maláj tervek

Nem sokkal azután, hogy Malajzia bejelentette MiG-29N vadászgépeinek kivonási időpontját, máris a lehetséges váltótípusról beszélnek.

Újabb marokkói beszerzés, ezúttal Chinook-ok

Ugyan nem akkor vehemenciával, mint oldalainkon gyakran szereplő India vagy Szaúd-Arábia és lényegesen kisebb tételekben, de azért Marokkó is “szép csendben” vásárolgatott az utóbbi időkben ezt-azt:

Líbia 1 milliárd Dollárt költ fegyverbeszerzésre

Egy magát megnevezni nem kívánó líbiai minisztériumi forrás érdekes információkkal látta el a sajtót.

Sri Lanka orosz katonai helikoptereket vásárolt

Orosz hitelből került sor a beszerzés megfinanszírozására

Vietnam nagyteljesítményű, modern orosz vadászbombázókat vásárol

Újabb sikert könyvelhetett el a Szuhoj tervezőiroda, hiszen a méltán népszerű Szu-27-es típuscsaládból választott magának vadászbombázót Vietnam légiereje is.