Orbán feledtetné az illiberális szót – "véletlenül" kifelejtették az angol fordításból

Véletlenül pont az illiberális szót hagyta ki a kormány a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-beszéd angol fordításából – szúrta ki az Index a kormány Youtube-csatornájára feltöltött beszéd fordításából.

Simicska és Orbán megint beszélnek egymással - Ezért szoríthat meg a kormány

Orbán Viktor és Simicska Lajos már beszélt egymással. Simicska üzlettársa, Nyerges Zsolt pedig a közelmúltban állítólag „Canossát járt” Felcsúton Orbán Viktornál, írja a Nol.hu.

Pusztaközépszer - Orbán beiktatási beszéde

Ez, kérem, nem egy település, nem is egy történelmi emlékhely, ez a következő négy év kormányprogramja lesz, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi, beiktatása alkalmából tartott beszéde alapján.

Kampánybeszéd Berlinben

Orbán Viktor rejtelmes beszédet mondott a WDR konferenciáján Berlinben, melyet mindenki másképp értelmez a jelek szerint, ezek után Angela Merkel úgy rótta meg – vagy méltatta?

Áder beszélt valamiről Auschwitzban?

Áder János auschwitzi véleménye szerint erkölcsös ember erkölcstelenségnek kell, hogy tartsa a bűn mentegetését és relativizálását.

Beszédhibák, pöszeség, raccsolás - szuper otthoni fejlesztő feladatok, amiket a gyermekek is imádni fognak!

Egy darabig elfogadható, hogy pösze a kisgyermek, de vajon meddig?

Versenyautó a kukoricásban - miket hordott össze Orbán?

Nyilvánvaló, hogy a logikának nincs mértékegysége, nem is lehet, nem mérhető mennyiség – vagy van, vagy nincs, valami vagy ésszerű, vagy nem.

Orbanikus dikta-demo-túra

A választásokig még van pár nap.

Szó és tett

Orbán Viktor örökbecsű útmutatása volt: „Ne a szavaimat, a tetteimet figyeljék”. Igaz, ezt nem a magyaroknak, hanem külföldi diplomatáknak mondta, de miért is ne fogadnánk el a – még regnáló és további négy évre aspiráló – kormányfő módszertani ajánlását?

"Európa legegységesebb országa" ünnepelte szombaton a (sajtó)szabadságot

Ahogyan azt immáron 165 esztendeje teszi.

A Nagy Pelenkagyári Beszéd

Ünnepélyes megnyitó Gyöngyösön, a Procter & Gamble új pelenkagyárának átadásán.

Bunkóságunk forrása

Még mindig erősen tartja magát világunkban a hím sovinizmus. De nehogy azt hidd, hogy csak egy férfi lehet hím soviniszta!

Orbánia március 15-éje elé

Maga a Kedves Vezető mond majd beszédet a Tisztelet a bátraknak!

A dolgoknak következményük van

Manapság inkább a tanulság fordítottja jut gyakorta eszembe: mit várjunk egy néptől, ha igénytelenül bánik a nyelvével, ha “szándékosan” nem tanul meg helyesen írni, ha úgy beszél nyilvánosan, hogy a szavak jelentését sem tiszteli, ha elvész a stílus, a gondolat tisztasága, csak a pökhendi magabiztosság tobzódik.

Miként romlik a nyelv a beszéd által

A madárlátta kenyér helyett ma már madár által látott kenyeret mondanának jó sokan.

Börtelet! Börtelet!

Valakinek a nyakán szorul a hurok, és az nem a csúti polgármester. Talán jobb lett volna bele se dugni a hurokba azt a buksi fejecskét.

Legfelsőbb őssejt

Nem könnyű feladat miniszterelnöki beszédekről írni, sej, nem könnyű ugyanis ahhoz, hogy írhassunk róluk, előbb végig kell olvassuk őket.

Mennyire illetek össze? Beszédetek megmondja!

Ha meg szeretnénk tudni, hogy kapcsolatunk hosszú életű lesz-e, mindenképp figyeljünk oda arra, hogyan beszél partnerünk...

Orbán októberi komcsijai

Még mindig október 23. Holott tudom, sejtem, hogy sokan unják már a témát.

Nem úszhatják meg!

Hallgatni nem vagyok képes a Keresztapát, hát utólag tájékozódom arról, mikor mit handabandázik össze. Most is ez történt - és megerősödött bennem az érzés: nem úszhatja, nem úszhatják meg! Túl sok van a rovásán, a rovásukon.

Melyik a legidegölőbb férfimondat?

Később még megbeszélhetjük! - mondja a férfi, s ezzel nem feltétlenül akar lerázni, nekünk pedig nem kell ebben a mondatban is értelmet keresni...

Kísérletek az állatok nyelvének megértésére

A kommunikáció az egyes fajok tagjai között nagyon gazdag, de még sok esetben érthetetlen számunkra.

Káromkodni mindenhol szabad

Csúnyán beszélek.

II Erzsébet el nem mondott beszéde

„Imádkozzatok és maradjatok egységesek”, ezzel a gyakorlati tanáccsal fordult volna alattvalóihoz II.

Nem leszel király Orbán Viktor, ez van!

A Székesfehérváron elhangzott beszéde közben Orbán Viktor éles párhuzamot vont a jelen helyzet, és az ezer évvel ezelőtti események között.

A beszéd és a testbeszéd együtt szinte mindent elárul...

Amikor személyesen találkozunk egy számunkra ismeretlen személlyel, pl.

A beszédből következtetni lehet a személyiségre, jellemre

Az emberek beszédéből következtetni tudunk a személyiségére, jellemére – mondják egyes szakemberek.

Gyurcsány és a taktikai kirohanás

A Fidesz egyre rosszabbul teljesít nyomás alatt.

Beszéd és zacc Helsinkiben

Orbán Viktor beszédet mondott Helsinkiben az egyetemen, és abban leszögezte, hogy tulajdonképpen nincs szükségünk túlságosan a németek, illetve a finnek pénzére sem.

Quo vadis, Orbán(ia)?

Magánügy volna, de hát mégiscsak ő az ország Örökös Miniszterelnöke, a Kedves Vezető, a Legfőbb Hadúr. Úgy tűnik, bárhová tart, hívei, vazallusai követik.