Szólj be a politikusnak! - címmel hívta egy asztalhoz beszélgetni a Szabadság Körei a Dobrev-Karácsony-Magyar triót

Kampányidőszak van, röpködnek a meghívások olyan nyilvános beszélgetésekre, vitákra, amik segítik a választók felelősségteljes döntéséhez szükséges információk megismerését, vagyis azt, hogy kiderüljön ki, mit akar kezdeni a rábízott lehetőséggel.

A női princípiumos Kovács Ákos a lányával együtt vág bele egy új projektbe

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre Intézet Budapesten.

Kepes András: nem az a kérdés, hogy az emberben gerjednek-e indulatok, hanem hogy mit kezd velük

"A világ ma arról szól, hogy mindenki azzal szeret beszélgetni, aki úgy gondolkodik, mint ő, és azokat a sajtótermékeket olvassa, amelyek megerősítik őt a téveszméiben” – mondta Kepes András a Forbes magazinnak adott interjújában.

Karsai: „az élet jog, nem kötelesség” - Kósa: "az élet jog és kötelesség"

Kósa Lajos volt az egyetlen fideszes képviselő, aki "szóba állt" Karsai Dániellel december 1-jén, amikor a gyógyíthatatlan betegséggel -ALS- küzdő alkotmányjogász azért ment be az ország házába, hogy a Fidesz képviselői „testközelből” kérdezhessenek tőle, ha valamiben bizonytalanok az általuk élből elutasított eutanázia...

Szia, Uram! 4.500 plakát rendel!

Összesen 4500 köznevelési intézménybe kerülnek ki figyelemfelhívó plakátok, melyek az online térben történő zaklatásra hívják fel a figyelmet – derül ki a kormány Facebook oldaláról. Párbeszéd helyett plakát….

Kutyaszar és ellenzéki összefogás: beszélgetés Őrsi Gergely polgármesterrel

Őrsi Gergely, Budapest második kerületének polgármestere minden nap elgondolkodik az MSZP-ből való kilépésen.

A Bikát a fincsa kaja, az Ikreket a kiadós beszélgetés, a Rákot a pihentető alvás - Téged mi szabadít meg a stressztől?

Lássuk be, manapság nem az a kérdés, hogy "stresszes vagy-e", csak arról lehet érdeklődni, hogy mennyire.

Elindult a Fiatal Kereszténydemokrata Kör vitacsoport a Facebookon

Tisztelettel kérünk Benneteket, hogy hívjátok meg a Fiatal Kereszténydemokrata Kör Facebookos vitacsoport minden a politika, a közélet, a történelem, a társadalom és a hit iránt érdeklődő ismerősötöket.

A mobiltelefon etikett és az emberek

Miért tartjuk szükségesnek, mint társadalom, hogy állandóan a telefonáljunk?

Szentesi Éva vallott élete legnehezebb időszakairól

A STORIES műsor vendégeként Szentesi Éva írónő, a WMN szerkesztője és rákellenes aktivista beszélt élete nehéz korszakairól, párkapcsolatáról. Orosz Cynthia műsorvezető, aki a műsort a tudatosság jegyében indította, Évát a méhnyakrákkal való küzdelmének utóhatásairól kérdezte. Az írónő betegséggel való küzdelmeiről...

7+1 sztori, amelyeket inkább ne mesélj el az első randin!

Az első randik varázsát semmi más nem helyettesítheti. Már néhány másodperc alatt kiderül, hogy szikrázik-e körülöttetek a levegő vagy sem. De nem csupán a kémia számít, hanem az is, hogy találtok-e közös témákat, amelyekről órákig képesek vagytok meghitten úgy beszélgetni, mintha már évek óta jól ismernétek egymást. A...

"Szedd le mindet b.ssza meg!" - Kiszivárgott az orosz parancsnok beszélgetése katonáival

Kijev lehallgatta az orosz katonák titkos rádióbeszélgetését.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat nyilvánosságra hozta a Dombász falvait ágyúzó szeparatisták beszélgetéseit

Az Ukrán Belbiztonsági Szolgálat olyan hangfelvételeket tett közzé, melyek az LDNR szeparatisták közötti beszélgetéseket rögzítik, akik részt vettek a donbászi események februári eszkalációjában, közölte az SZBU sajtószolgálata.

Jó kommunikáció? Egyszerű, csak senki nem tartja be...

Napi kapcsolatainkban folyamatosan kommunikálunk egymással.

Prémium és különleges italok

A különleges italoknak helye van az életünkben. A magyar emberek ugyan kedvelik a hagyományos és a megszokott alkoholos italokat, de azért alkalomadtán valami másra, szokatlanra is vágynak.

3 kommunikációs tipp, amivel nagy vitákat kerülhetünk el

Pszichológusként gyakran tapasztaljuk, hogy sokszor egészen apró kommunikációs elcsúszások válnak heves viták forrásaivá, majd utólag visszagondolva a felek értetlenül állnak azelőtt, hogy hogyan okozhatott egy jelentéktelennek tűnő kommunikációs hiba ekkora feszültséget.

A kelet-európaiság lelkiismereti kérdés

(Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája) Ennek a könyvnek az esetében elég korán eldőlt, hogy mi a címe, és akkor az ember már úgy is ír, hogy ez a nagyon erős hívószó mint egy vörös vészjelzés a fejében, folyton csöng – mondta Haza című regényéről Tompa Andrea író a profán és világi...

9+1 téma, amiről az első randin beszélgethettek

Az első randi előtt mindenen izgulunk. „Mit vegyek fel? Mikor érjek oda? Vajon tetszem majd neki? Miről fogunk beszélgetni?” Az idegesség és a kavargó érzések természetesek ilyenkor.

TGM: Pont úgy viselkedem egy könyvesboltban, mint egy kábítószeres egy fűboltban

Tamás Gáspár Miklós a rapper-műsorvezető Majkával beszélgetett drogról, szerelemről, szorongásról, gyerekekről, könyvekről, Erdélyről és Lovasi Andrásról.

Göd, mint különleges gazdasági övezet – Szijjártó Péter elmondta, miért lépte meg ezt a kormány

Szijjártó Péter szerint a külpolitikát “agyonvágja” a jelenlegi helyzet.

Földmentő mesék

Földmentő mesék - A Mesék a csodakertről – az egyetlen Földért című könyv kapcsán tartottak beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál disputája

Beszélgetőtársak: TORONYI ZSUZSANNA – muzeológus, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője, ZÁVADA PÁL – Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Moderátor: GALAMBOS ÁDÁM evangélikus teológus.

Asztali beszélgetések – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál közös estje a PIM-ben

Toronyi Zsuzsanna muzeológus, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője és Závada Pál Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas író lesz Galambos Ádám evangélikus teológus vendége a beszélgetéssorozat legújabb alkalmán.

5 jó tanács, hogy ne szúrd el az első beszélgetést egy lánnyal

Te is félsz megszólítani egy Neked szimpatikus lányt?

Beszélgetés Kútvölgyi Erzsébettel » FüHü

Kútvölgyi Erzsébet nem is akart színész lenni, az volt az álma, hogy gyermeksebész legyen.

Magyar abszurd: 20 srácot követett 20 rendőr, meg pár csapatszállító Budapest-szerte

Cirka 20 srác úgy döntött, hogy az Erdogan-látogatás apropóján összeröffennek egy szigorúan politikamentes dumcsira Budapesten, a török nagykövetségnél.

Indul az Asztali beszélgetések sorozat 15. évada

Az Asztali beszélgetések sorozat célja az egyház és társadalom összekapcsolódását szorgalmazó kulturális közeg megteremtése.

Újra együtt Csintalan és az MSZP? Élő videó...

A beharangozóból: Leesett a tantusz?

A jól működő kapcsolat biztos jele, ha nincs nyoma Facebookon!

Honnan tudhatjuk, hogy jól működik egy kapcsolat?

Dolgok, amiket ne mesélj el senkinek hiszen csak rád tartoznak!

Egyes dolgokról nem érdemes másoknak beszélni, nem tartozik minden az ismerősökre és a kollégákra.