Havazás: Budapesten megbénult a közlekedés, akadozik a BKV-buszok közlekedése is!

Komolyan havazik Budapesten, ez rögtön meglátszik a közlekedésen is.

Villamossal ütközött egy autó a IV. kerületben, a sofőr megsérült

A baleset az Árpád út és az István út kereszteződésében történt.

Taxis és buszsofőr ütötte egymást Budapesten – videó

Volt némi egyet nem értés abból, hogy a taxis a buszmegállóban állt.

A BKV-nak innentől kezdve saját zsebből kell költenie a három éves villamosokra

Hamarosan véget ér a 2015-16-ban Budapesten forgalomba állított spanyol villamosok gyártói karbantartása, a munkát a BKV saját embereinek kell átvenni, ráadásul a közlekedési vállalatnak rengeteg alkatrészt is vásárolnia kell.

Ne ijedjen meg senki: füstpróbát tart január 11-től a BKV a 3-as metró északi állomásain

Füstpróbát tart a BKV a 3-as metró északi, felújítás alatt lévő állomásain, a tesztek február végéig zajlanak.

Szilveszter a BKK-nál

Idén megújul a szilveszteri közlekedési rend: a szokásos éjszakai járatok mellett egész éjjel közlekedik majd az M2-es, az M3-as és az M4-es metró.

Változik a fővárosi tömegközlekedés menetrendje karácsonykor és újévkor

 Karácsonykor és szilveszterkor a feje tetejére áll a megszokás, miért lenne ez másként a tömegközlekedésben?  

Jön az adventi időszak, elindult a fényvillamos Budapesten

Elindult az adventi fényvillamos, egy fehér és kék fényű led izzókkal feldíszített járat a 2-es villamos vonalán csütörtökön délután Budapesten.

Pánik tört ki a 2-es metrón, az alagútból hozták fel az embereket, mentők látják el őket

Nem járt a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között, miután valaki paprikaspray-t fújt ki az egyik szerelvényben, többen rosszul lettek, az utasokat emiatt ki kellett menekíteni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton. Azóta már újra a teljes vonalon jár a metró.

"Mi a fenének alkalmaz kizárólagosan trappista szerzeteseket a BKV sofőrnek?!"

A budapesti tömegközlekedő érdekes állatfaj, sokat próbált, nem egyszerű újat mutatni neki.

BKV: Minden remekül működött, a víz a hibás, hogy kimosta az alapot a 61-es villamos alól

Közleményben reagált arra a BKV, hogy vasárnap az 56A és a 61-es villamosok Hűvösvölgy és a Budagyöngye közötti szakszán pótlóbusz közlekedett, mert a vihar a Kelemen László utcánál kimosta az alapot a vágány alól.

Legalább egy, de akár két hónapot is csúszhat az újpesti 3-as metrószakasz átadása

Év vége helyett csak jövő februárban vehetik birtokba a budapestiek a Lehel tér és Újpest-Központ közötti metrószakaszt.

Több járatot elmosott az eső, nem jár az M3-as metró sem

A vihar miatt több vonalon fennakadásra kell számítani.

Bringával a munkába: eddig tilos volt, most megmutatták, hogyan lehet bringát levinni a metróba

Az MTI képeken mutatta meg, ahogy kerékpárosok szállnak be egy szerelvénybe a 4-es metró vonalán tartott kerékpárszállítási próbaüzem napján, 2018. július 21-én.

A BKV eláll az Ikarusszal kötött megrendelési szerződéstől

A cég igazgatóságának döntése értelmében a BKV Zrt. eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött megrendelési szerződéstől, amely 30 Modulo csuklós busz vételéről szól.

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett a csődvédelmet kérő Ikarus Egyedi

A kormány az Ikarus Egyedi Kft.-t – annak kérésével összhangban – stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

Szombaton nosztalgia-trolival szervez fotóstúrát a BKV

Különleges programra invitálja a fotózni és nosztalgiázni szeretőket szombaton a BKV.

Közlekedési Szakszervezet: A BKV elsumákolta az utasbiztosítást, hogy 50 milliót spóroljon

Az ostor viszont a sofőrökön csattanhat.

Bűzlő sav marta le a bőrt egy fiatal nő combjáról az 5-ös buszon

2018. június 7. 14:15 – szerző: 168 Óra Az RTL Klub riportere, Viktor Brigitta hétfő délután indult haza a Blaha Lujza térről.

Blikk: a BKV visszahívhatja a 6 éve a vicceiért elbocsátott buszvezetőt

A Blikk értesülései szerint a budapesti közlekedési társaság nemrég megkereste azt a volt buszvezetőt, akit viccei miatt hat éve elbocsátottak. A lap szerint nagy a sofőrhiány a cégnél.

Pünkösd miatt változik a tömegközlekedés – így módosul a BKV és a MÁV menetrendje

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén pünkösd miatt.

Késsel és viperával esett egymásnak két BKV-buszsofőr, a vezetőség döntött a sorsukról

A XIV. kerületi Erzsébet királyné útjánál történt a balhé még szombaton.

Szombaton pénteki menetrend szerint jár a 3-as metró

A 3-as metró a hétköznapi, a közösségi közlekedés többi járata a tanszünetben, pénteken érvényes menetrend szerint közlekedik szombaton a munkanap-áthelyezés miatt.

16 ezer forintra büntettek egy lányt, mert fagyizott a BKK járatán

Anitának volt érvényes bérlete, de elkövetett egy súlyos hibát. Nem is maradt megtorlatlan. Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Napi BKV a legótvarabb rasszizmusról - Orbán rasszista, xenofób állama

Ma este kicsivel 8 előtt a 182-es busszal utaztam hazafelé. Egészen elmerültem a gondolataimban, míg meg nem hallottam, hogy egy nő valakit végtelenül undorító módon aláz. Az említett hölgy egy 14-15 éves fekete kislánynak címezte mondandóját, aki a busz másik oldalán ült. Szótlanul. Az említett középkorú nő mocskos...

Harminc helyett csak öt buszt kapott meg időben a BKV

Nagy késésben van a Modulo buszok szállítása.

Egy BKV-sofőr mentette meg a babakocsis anyukát az ámokfutó autóstól – videó

Felháborító képsorokat rögzített egy budapesti autóbusz kamerája. 

Kihagyja a kelenföldi végállomást áprilisban két villamosjárat is felújítás miatt

Április 9. és 29. között a 19-es és 49-es villamosok rövidítve közlekednek, nem mennek el a Kelenföldi pályaudvarig felújítás miatt.

Karbantartás miatt nem fog járni az éjszakai 6-os villamos április elején és közepén

Április elején és közepén egy-egy éjszaka karbantartás lesz a 4-6-os villamos vonalán, ezért akkor pótlóbusz fog közlekedni a teljes szakaszon.

Havi 200 ezer forint bruttóért keres villamosvezetőket a BKV

Már nyolc általánossal is lehet jelentkezni villamosvezetőnek a BKV kötelékébe, a féléves képzés alatt pedig fizetés is jár.