Meglepő fordulat? Tiborcz István is segíthet a Budapest Airport megvásárlásában

A Bloomberg információi szerint az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Equilor adhat majd tanácsot a Budapest Airport megvásárlásánál.

Saját hibáiba bukik bele Orbán egy amerikai kockázatelemző szerint

Charles Dunst, aki az Ázsia Csoport nevű washingtoni kockázatelemző cég helyettes kutatási igazgatója, azt nyilatkozta, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia.

Kövér László a Bayer show-ban: a Bloomberg óbégatása még viccnek is rossz

Kövér László Bayer Zsolt műsorában jelent meg, ahol többek között a Bloomberg vasárnap megjelent cikkére is reagált.

Ez több, mint kínos! Ami pedig a nemzeti múltat és a janicsárokat illeti, még annál is inkább…

Paczolay Máté, a Külügyminisztérium szóvivője cáfolta – sőt, hazugságnak nevezte –, hogy az Orbán-kormány vétót emelt volna az ukrán gyermekek jogellenes deportálása és Oroszországba telepítése alapos gyanúja miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök és hivatalának gyermekjogi biztosa, Marija Lvova-Belova elfogását elrendelő...

A Huawei több alkalmazottja is dolgozhatott a kínai hadseregnek

A Bloomberg szerint Huawei-alkalmazottak legalább tíz katonai projekt munkálataiban vettek részt az elmúlt évtizedben.

Bloomberg szakértő: Parabolikus ciklus előtt áll a Bitcoin

Újabb szakértő erősítette meg azt a közkedvelt véleményt, mely szerint a bitcoin a következő parabolikus pályájának elejénél tart.

Orbán gazdasági modelljét méltatta a Bloomberg

A hírügynökség véleményoldalán megjelent cikk azt állítja, az Orbán-kormány tapasztalatai relevánsak lehetnek az Egyesült Államok számára is.

Üzent az Alibaba milliárdos tulajdonosa: rossz irányba tart a világ

Jack Ma azon kevés kínai tech-milliárdosok egyike, aki viszonylag gyakran elmondja a véleményét a világ dolgairól. Márpedig ha az e-kereskedelemmel foglalkozó cégóriás, az Alibaba irányítója mond valamit, arra odafigyelnek az emberek.

Orosz állami pénzből kellett menteni a Paks2-t finanszírozó bankot

Nehéz helyzetbe került a nyugati szankciók miatt a Paks2-t finanszírozó orosz bank, a Vnyesekonombank – számolt be a Bloomberg.

Államcsődöt jelentett Ukrajna

Hárommilliárd dollárnyi euróban jegyzett államkötvény hozamait nem fizeti Ukrajna, ezzel technikai értelemben véve fizetésképtelenné vált, még akkor is, ha egyébként a nyugdíjakat és a fizetéseket időben utalja az állam – közölte a Bloomberg.

A Bloomberg szerint Tokaj lesz a világ legjobbja

Akik eddig fanyalogtak és nem túlságosan bizakodóan várták a jövőt, azoknak itt egy jó hír: Tokaj a világ vezető borvidékévé válik hamarosan.

A Bloomberg megdicsérte Orbánt a forintosítás miatt

A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán – írta a Bloomberg pénteken.

Orbán Viktor sajtótájékoztatón alázta a Bloomberg magyar újságíróját

A Bloomberg magyar újságírója azt a kérdést tette fel Orbán Viktornak, hogy a magyar választási törvény esetleg torzíthatja-e az eredményt.

A magyar devizahitelesek adósságai az infláció mértékével fognak emelkedni

A magyar lakosság nagyrészt devizában adósodott el, a frank erősödése egyre nagyobb teher a hiteleseknek, ingatlantulajdonosoknak – hívta fel a figyelmet a Bloomberg.