Bodnariu család: az élet győz!

Ha Norvégián múlt volna, ez a család ma már nem létezne.

Senki sem hitte: mégis börtönbe kerülhetnek a Bodnariu szülők!

Norvégia még mindig felül tudja múlni magát.

Győzelem: újra együtt a Bodnariu család!

Több mint fél éves kálvária ért véget.

A tévé segített visszakapni a gyerkekeket

A Barnevernet hihetetlen képmutatása:miután vasárnap nyilvánosság elé lépett Natasha és Erik, és az egyik norvég televíziós csatornának elmondták történetüket, csodák csodája, a gyermekvédelem hirtelen megoldást talált a fél éve húzódó ügyre.

4 órás ikerbabáikat vették el

A szülés jól sikerült, az egészséges ikerlányok azonban 4 óra múlva eltűntek.

A gyerekekkel zsarol a norvég rendszer

Egyértelmű jelek mutatják, hogy a világszerte súlyos vádakkal illetett norvég gyermekvédelem vezetői félnek.

Igen, meleg párokhoz vándorolnak a lopott gyerekek

Az élet a legkegyetlenebb forgatókönyv író, Norvégia pedig az abszurd országa, aminek művészien felépített imidzse a szemünk előtt hullik darabokra - feltéve, ha a norvég gyermekvédelemmel kapcsolatos nemzetközi tiltakozások tovább folytatódnak és erősödnek.

A magyarok célba vették a Norvég Nagykövetséget

Öt kétségbeesett kisgyerek, köztük egy csecsemő szeretné visszakapni a szüleit.

Norvégiának a Bibliával van baja

Eddig még világszerte vitatéma volt, hogy miért is vették el a Bodnariu család 5 gyermekét: pusztán fenekelés vagy keresztény világnézet miatt?

Visszaadja a norvég állam az ellopott gyerekeket?

Bizakodó a Norvégiából visszatért román képviselők delegációja, akik a napokban a Bodnariu család ügyében próbáltak közbenjárni.

Beletörik a norvégok foga a románokba?

Románia Klaus Iohannis elnökkel és a Román Patriarchátussal együtt egy emberként kiáll Norvégiában meghurcolt polgáraiért.