Bokros Lajos bemondta: akár államcsődre is sor kerülhet

Amennyiben nem jut hozzá Magyarország az európai uniós forrásokhoz.

Ha azt hiszi vége a rezsinadrágszíj húzásnak, téved

Bauer Tamás hívta fel a minap a figyelmet Kálmán László, a nemrég elhunyt kiváló nyelvész, közíró, demokrata egy fontos tézisére, miszerint tilos olyan szavakat használni, amiket valamiféle jelentéssel ruházott fel, sározott be a Fidesz.

Bokros Lajos szerint csak parasztvakítás a kormánynak az Európai Unió felé bejelentett négy vállalása

A volt pénzügyminiszter szerint könnyen kijátszhatóak a kormány vállalásai, és ezek miatt az ország nem kerül közelebb az egyelőre zárolt uniós forrásokhoz.

Bokros Lajos: az eurót tíz éve be kellett volna vezetni, elhibázott lépés a hitelmoratórium és felesleges a 13. havi nyugdíj bevezetése

Értelmetlen és felesleges intézkedés volt a 13. havi nyugdíj bevezetése, ami a költségvetési túlköltekezés része, mivel „Magyarországon senki sem fizetett 13. havi nyugdíjjárulékot, a 13. havi nyugdíj sem illet meg senkit” - mondta Bokros Lajos közgazdász, volt pénzügyminiszter a Népszavának.

Bokros Lajos szerint a választás után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez, mert tarthatatlanná vált

A volt pénzügyminiszter szerint káros a rezsicsükkentés, de a 13. havi nyugdíj bevezetése sem jó, és már jó tíz éve kellett volna csatlakozni az eurózónához.

Bokros Lajos Lincoln-idézete: "néha lehet hazudni sokaknak, sokat hazudni keveseknek, de mindig hazudni mindenkinek, azt nem lehet"

A "Fidesz hihetetlen ellentmondásban van, amikor egyfelől helyesen bírálja a Gyurcsány és Medgyessy-kormány intézkedéseit, amik 2008-2009 körül majdnem csődbe juttatták az országot, de most szó szerint ugyanazokat az intézkedéseket valósítja meg" - mondta Bokros Lajos a Reggeli gyorsban.

Bokros Lajos: Domonkos élete – Magyarország jövője

2020 Magyarországon is a koronavírus éve – így fognak rá emlékezni az eljövendő évszázadok.

Bokros Lajos: az oligarchikus önkényuralom gazdasági kudarca, a segélyfüggőség kiépülése és megszilárdulása Magyarországon— közéleti vita 6. rész

A Városi Kurír és az Kerekasztal-mp blog megkérdezte a közélet néhány fontos szereplőjét, köztük csúcs-közgazdászokat és más emblematikus szereplőket, hogy milyen kilátásai lehetnek azoknak a térségeknek és rétegeknek a jövőben, amelyek már a járvány előtt is nehéz gazdasági, szociális helyzetben voltak.

Vita a létpénzről 4, Bokros Lajos: Milyen módon támogassuk a járvány okozta válság gazdasági kárvallottjait?

Portálunkon jelenleg zajló Létpénz-vitához megérkezett Bokros Lajos professzor tűhegy pontosságú elemzése.

Megszűnik Bokros Lajos pártja

Búcsúközleményükben azt írják, nem akarnak biodíszletként funkcionálni az erőtlen ellenzék mellett.

Best of 2018 Karácsony

Ha a nagy rohanásban lemaradt volna karácsonyi cikkeinkről, most itt a "best of...", az összegyűjtött, a termés legjava.

Bokros Lajos szerint a világ – Magyarországnak nem érdeke, hogy vér folyjon

Bokros Lajos a MoMa elnöke, volt pénzügyminiszter nagy interjút adott a Városi Kurírnak.

Bokros Lajos: Díszes társaság

Díszes társaságba keveredett a nemzeti szégyen kormányának feje.

Bokros: A szocializmusnak akkor van vége, amikor elfogy a másoktól elvehető pénz

Margaret Thatcher brit miniszterelnök elhíresült mondatát ajánlom erősen mind a Fidesz-hívők, mind pedig a hazai demokraták figyelmébe.Megjelent a hír, hogy az Európai Unió a 2021-től kezdődő újabb hét éves pénzügyi tervben jóval kevesebb támogatást kíván adni az új tagállamoknak és azt is erősebben fogja a közös értékek...

Kisbandi ismét kitáltalt - Százmilliós olajpénzek Csintalannak és Bokros Lajosnak! (Videó)

Ismét megszólalt a PestiSrácok.hu-nak az alvilág pénztárosának gúnyolt Lakatos András.

Bokros Lajos: Tüntetés, vagy nem tüntetés – ez itt a kérdés. - Városi Kurír

Remekül sikerült a szombati tüntetés a demokrácia mellett – százezer embert sikerült megmozgatni.

A DK-nak fájhat Bokros Lajosék indulása

A Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom 31 jelöltet indít a választáson, akik mind elkezdték az aláírásgyűjtést, és akkor válnak majd hivatalos jelöltté, ha összeszedtek 500 érvényes aláírást, írja a hvg.hu.

A fasiszta világnézet leplezetlen dicsérete - Városi Kurír

Minden  beszédnél beszédesebb, hogy mennyire mosolyog a közönség, amikor tapsol.

MoMa - Magyar kormány=bűnszövetkezet

Normális ország, normális eljárásban kiteszi korrupt elnökét az elnöki székből.

Bokros Lajos: a magyar kormány = bűnszövetkezet. - Városi Kurír

Kiderült, napnál világosabban, hogy a magyar kormány = bűnszövetkezet.

Bokros Lajos: Az OLAF-nyíl célba talált - Városi Kurír

A vég kezdete lengi körül az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) közelmúltban kiszivárgott jelentését. Noha egyelőre semmi biztosan nem tudhatunk, ordítóan világos, hogy a nyíl ezúttal célba talált: feltűnő a kapkodás, a fejetlenség és az egymást leleplező hazudozás a nemzeti

Bokros Lajos: Évértékelők évadja - Városi Kurír

Itt a február, a hazai pártoknál ilyenkor elvárt, hogy a pártelnökök megmondják a tutit arról, hogyan nézett ki az elmúlt évben hazánk teljesítménye a nagyvilágban.

Bokros Lajos: Összenő, ami összetartozik - Városi Kurír

Bokros Lajos rendszeresen írja meg véleményét a 2018 Magyarországán történtekkel kapcsolatban.

Bokros Lajos: pávatánc a szakadék szélén - Városi Kurír

Lelepleződött a körkörös hazudozás.

Bokros Lajos: Amíg Orbán szétverte a jogállamot, az Európai Unió elaludt a volánnál - Városi Kurír

Vörös vonal – ezzel a fordulattal jelzik a nemzetközi politikában azokat a határokat, amiket a riválisok, vagy ellenfelek egymásnak megszabnak.

Bokros: Hitler szabad választásokon jutott hatalomra. Aztán bevezette a demokrácia illiberális felfogását - Városi Kurír

Bokros Lajos MOMA-elnök reagált Kovács Zoltán eszmefuttatására, amiben azon háborgott a kormányszóvivő, hogy a demokrácia nem arra való, hogy a civilek ellenőrizni akarják, hogy a regnáló hatalom törvényes eszközökkel vezeti-e az országot.

Bokros elutasította a DK-t

Ezért tényleg kár volt.

Bokros Lajos kitálal - Városi Kurír

Kirekesztés, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető a két, magát még nagynak képzelő baloldali párt, az MSZP és a DK magatartása a demokratikus ellenzéki szövetség tárgyában.

MoMa: Rákosi elvtárs örülne

Rákosi elvtárs örülne, ha látná, hogy a „Nemzeti Ügyek kormánya” megvalósította a teljes nemzeti közmegegyezést – a magyar nemzet ugyanis állítólag egy emberként és szinte kivétel nélkül támogatja a ma ügyeletes nemzetvezér politikáját.