A húsvét előtti vasárnapon megint vásárolhat a Tescóban

Három napja, március 15-én lépett életbe a vasárnapi boltzár, de március 29-én szinte minden, amúgy a korlátozás alá eső üzletbe mehetnek vásárolni az emberek – írja a hvg.hu .

A benzinkutakon lévő boltok sem úszták meg a vasárnapi boltzárat

Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.

Vasárnapi boltzár: kösz szépen, jön a 13 órás munkanap

Mostantól hétfőtől szombatig szinte minden üzlet meghosszabbítja a nyitva tartást. Van olyan dolgozó, akinek emiatt 13 órát kell lehúznia egyhuzamban, és van, akinek éjszaka kell pakolnia – olvasható a hvg.hu cikkében .

Itt az utolsó vasárnap, amikor még bármit vehet

A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

A Belvárosban lévő boltok nyitva lehetnének vasárnap

A  Világgazdaság arról ír, hogy a zárva tartást szabályozó törvény felmenti a világörökségi területen lévő üzleteket, amelyek így vasárnap és éjjel-nappal is nyugodtan nyitva lehetnek.

Emeletes boltok, avagy hogyan vezesd fel a vevőt a lépcsőn

Egy-egy üzlet adottságai néha bizony nem biztosítanak elég helyet, egyetlen szinten, minden termék kihelyezésére.

Jön a Chevrolet új elektromos autója a Bolt

A Detroiti Autószalonon két újdonságot is bemutatott a Chevrolet. Debütált a benzinmotorral kiegészített elektromos autója Volt, és egy teljesen elektromos autó, a Bolt. A kis crossover néhány éven belül gyártásba kerülhet.

Kijátszható lesz a házhozszállítási tilalom

A kormányzat ugye március közepével a vasárnapi zárva tartás mellett a nagy áruházláncok élelmiszer-házhozszállítását is megszüntette.

Februárban tizenhárom Tesco zárhat be

Február elejétől 13 veszteséges üzletét építi le a magyarországi Tesco áruházlánc. Az év további részében újabb bezárások jöhetnek – értesült a Magyar Nemzet .

Eldőlt, zárva lesznek a boltok vasárnap

Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.

Már biztos: Soroksáron lesz a harmadik IKEA

Keddi közleményében hivatalosan is bejelentette az Ikea új magyar áruházát.

A CBA, a Coop és a Reál támogatja a vasárnapi zárva tartást

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést – közölték a cégek...

Megnyílt az első budapesti Zara Home!

Vége a várakozásnak, ma délelőtt megnyílt az első hazai Zara Home!Pontban 10.00-kor nyitotta meg kapuit Budapesten, a Deák Ferenc utcában található Fashion Street-en a világszerte népszerű fast-fashion márka, a Zara lakberendezési üzlete, a Zara Home.A Zara Home első…

Itt a Zara novemberi kollekciója!

Végre megérkezett a sokak körében népszerű Zara novemberi kollekciója és az azt bemutató lookbook fotósorozat!A spanyol fast-fashion márka legújabb, novemberi frissítését népszerűsítő és részletező fotósorozatban ezúttal a letisztult eleganciáé lett a főszerep: elegáns…

Havasi: az egyeztetések után lesz döntés a vasárnapi zárva tartásról

A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatása után kerülhet sor a döntések meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken az MTI érdeklődésére.

Bezáratná a kormány vasárnap a boltokat

Néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását egy friss törvénymódosító javaslat szerint – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a lap birtokába jutott törvénymódosító csomagra hivatkozva.

Hát ettől pörög úgy a Lidl és az Aldi: a diszkontok nagy trükkje

Úgy tűnik, megállíthatatlanok Magyarországon az úgynevezett saját (vagy szaknyelven kereskedelmi) márkás termékek – írja a Pénzcentrum . Az üzletláncok nevével fémjelzett árucikkek mellett egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából – a például a diszkontokban – megjelenő, máshol nem kapható, kevésbé reklámozott,...

Nem adnak zacskót

Mennél olyan boltba, ahol nem csomagolják az élelmiszereket?

Vettel maga mögé utasította Usain Boltot

Sebastian Vettel ismét díjat kapott.

Csodavárás szegénységi bizonyítványért...

Csodavárás országunkban szeretnek vállalkozni azok, akik látják ismerősük nagy forgalmát és elhatározzák: ezt én is meg tudom csinálni...

Röpke erőszak a plázában

„Minek?

Amire születni kell

Megállt két nő meg egy férfi a pultnál és vásároltak.

Ha kisfiaddal mész vásárolni

A gyerekeknek nem egy kellemes élmény a vásárlás.

Ezreket spórolhat egy böngésző kiegészítővel

A mai naptól mindenki számára elérhető az a böngésző kiegészítő, ami leleplezi, ha az online boltok és áruházak a vásárlók földrajzi helyéhez és anyagi hátteréhez igazítják áraikat.

Kuponnal még a nap is más

Kéjes örömmel szorongatta méretes kuponfüzetét Aranka.

Belépti díjat szed egy bolt a betérőktől

Belépti díjat szed egy bolt Ausztráliában, és nem is keveset: 5 dollárt - 1200 forintot - kell fizetnie annak, aki be akar térni Brisbane-ben a Celiac Supplies üzletbe.

A plázakarácsony három hónapja

„Október óta mindig szembejön egy karácsonyfa!

Gatyában ült be a Tesco akváriumába (Videó!)

A laza fazon nem gatyázott: becsüccsent a pontyok rezidenciájára.

A figyelmes vásárlók vékonyabbak

Nézze meg a címkét, soványabb lesz!

Sztájlisztpalánta a húspultban

„Nem érettségiztem le.