Vörösboros országgá válhat Magyarország a klímaváltozás miatt, és ez lehet még a legkisebb baj

2001 óta harmadával csökkent a szőlőművelési terület Magyarországon, azonban jelenleg több szőlő terem és jobb minőségű bor készül ezeken a területeken. A kilátások viszont meglehetősen borúsak.

Magyarországon évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő

Évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő Magyarországon, az ország ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.

Augusztus 20. – Tűzijáték nélkül is ünnepelt Miskolc

Augusztus 20-án (ami államalapító Szent István királyunk napja, Magyarország születésnapja és az új kenyér ünnepe is egyben) a programok délelőtt kezdődtek.

Szüretelőkádak és kiegészítők

A szüretelőkádak felhasználása szinte végtelen. Javaslatainkat és tippjeinkről bővebben olvashat folyamatosan frissülő blogunkon. Többféle, nagyméretű, akár 1000 L-es űrtartalommal. Termékeink között szűrőkosár, és többféle csap is kapható.

Kincses Pince program és Agrár Vándorbölcső – a borvidékek közösségteremtő ereje

Fontos, hogy a magyar borok jövője sikertörténet legyen, kiváló ízvilágú, minőségi borok készüljenek.

Schroth Zoltán: A folyóbor nem koccintós

Ha az öregek közül valaki föltámadna, akkor meg se ismerné a szén-dioxiddal túltolt buborékos fehér borokat.

Egy magyar cég azzal hirdeti magát, hogy homofób, mert szerintük "a homoszexualitás a legnagyobb bűn"

Nyíltan vállalják. 

Csődvédelmet kért a magyar italforgalmazó, rengeteg borászat hiába várja a milliós tartozását

Mintegy harminc hazai borászatot sújt az Ital Magyarország Kft. csődje, köztük a legnagyobb pincészeteket. A forgalmazó összesen 350 millió forinttal tartozik nekik. A becsődölt cég vezetőjének családtagjai viszont bejelentkeztek, hogy továbbvinnék az üzletet.

Ki csinálta meg a kaliforniai bort? Meglepő? Egy magyar...

Különösen izgalmas élete volt a kaliforniai bor magyar atyjának.

Micsoda véletlen! Bordeaux-ban járt a honvédség repülője, ahol Mészáros Lőrinc üzlettársa éppen birtokot vásárolt

Gyors látogatást tett vasárnap Franciaországban a Honvédelmi Minisztérium egyik Dassault Falcon típusú repülőgépe.

Történelmi francia szőlőbirtokot szerzett meg Mészáros Lőrinc borásza

A bordeaux-i borvidéken sikerült Kalocsai Lászlónak megvennie egy történelmi szőlőbirtokot.

Toszkána – bor és olíva

Toszkána nemcsak a műemlékek, de az olasz borkultúra egyik fellegvára is.

A borászok nem hagyják magukat: Kilép a pincéből az ágazat Schieber Anita szerint

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője.

Kirándulás a hajósi pincefaluba

Az államalapítás ünnepének napján a hajósi nyitott pincék mellett érdemes megnézni a Hajósi Barokk Kastély új kiállítását, valamint az idén megnyitott Cabernet Látogatóközpontot is.

Bemutatkoznak a borvidékek – 15. rész

A hegyvidéket magunk mögött hagyva virtuális hazai bortúránkon egy jóval szelídebb felszíni formára, az Alföldre érkezünk és meglátogatjuk annak legnagyobb kiterjedésű borvidékét.

Laposa Bence borász szerint újra kell gondolni a Balatont

A Balatonnál felesleges a fürdési lehetőséget reklámozni, inkább a többi vonzó programlehetőségre kell a jövőben felhívni a figyelmet – mondta az InfoRádió műsorában Laposa Bence badacsonyi borász, a Balatoni Kör elnöke.

Egy tokaji pincészet készíti a világ legdrágább borát

Bár hivatalos ranglista nem létezik, a magyar Royal Tokaji azt állítja, övék a világ legdrágább bora, amiből már 11 palackot el is adtak.

Vulkanikus csúcstalálkozó Advent első hétvégéjén

Egyedi rendezvénynek, egy vulkanikus csúcstalálkozónak ad idén otthont a Margit szigeten a Holdudvar a bronzvasárnapi hétvégén GoVolcanic néven (és a Star Treknek ehhez semmi köze). Európa első vulkanikus csúcstalálkozóján egy időben, egy helyen találkozhatnak majd a vulkanikus borok, a geológia, az ásványok és a gasztronómia...

Borban a… gazdagság?

Lehetséges, hogy a borivók jó egészségi állapota más tényezők függvénye is, nem csak a szőlő levéé.

Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek

Még egyetlen magyar pincészet se nyert 6 aranyérmet ugyanazon a rangos nemzetközi versenyen.

A száraz vörösbor az igazi?

Ki gondolná, hogy a közösségi médiát is használó magyarok hetente egyszer fogyasztanak bort, akkor is inkább a száraz vörösbort választják? 

Raskó György: Sok „borász” csodapalotát, medencét épít a támogatásból a barátainak

Szokatlanul jók vagyunk az uniós pénzek elherdálásában – írta Raskó György.

Több, mint egy fröccs

A Szózatot is papírra vető Vörösmarty Mihály nevéhez fűződik a fröccs szó megalkotása.

Helyettes államtitkár: a szerkezetátalakítás segítheti a jobb minőségű borok előállítását

Szakmai konferenciát tartottak Kecskeméten a barackpálinka és borfesztiválon.

A legnépszerűbb esküvői stílusok – A vineyard / borvidék tematika

Nincs ötleted, hogy milyen tematikát válassz az esküvődre?

Elővásárlási jogot szerzett az állam több tokaj-hegyaljai pincészetre

Már tájékoztatták is a tulajdonosokat. Több tokaj-hegyaljai pincetulajdonos is határozatot kapott, melyben tájékoztatják őket, hogy a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény alapján az ingatlanukra bejegyezték a Magyar Állam elővásárlási jogát, írja a Népszava. Ez azt jelenti, hogy ezeket a vagyonelemeket az eladó...

Borszerződés

Hogy mi is az a Borszerződés és mikor is történt?

5 új borász került be 2017-ben a Junibor egyesületébe

5 új taggal bővült 2017-ben a Junibor és új elnököt is választottak Gál Tibor személyében, valamint az elnökség is átalakult. Az üzenet egyértelmű!

Szép évjáratot várnak a borászok

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint "szép évjárat" lesz az idei bor.

Ágazati stratégiával segítik a szőlő- és bortermesztőket

A szőlő- és borágazati stratégia széles körű társadalmi vitája augusztusban kezdődött meg az ország hat pontján tartott régiós megbeszélésekkel, melyeken a teljes vertikum képviseltette magát, a szaporítóanyag termelőktől a borkereskedőkig.