A kereszténység bűnei: boszorkányság

A kereszténység kezdeteitől 1484-ig több ezer embert gyilkoltak meg boszorkányság miatt.

Boszorkányok márpedig nincsenek? – 900 éve hunyt el Könyves Kálmán

Könyves Kálmán alakja kivételesnek számít a magyar uralkodók hosszú sorában. A régebbi történeti feldolgozások, különösen a tizenkilencedik században írottak, kiemelték azt, hogy Magyarország, és különösen az Árpádok, nemcsak hódítókat adtak a világnak, hanem olyan széles látókörű és művelt férfiakat is, mint Könyves...

Salem – Sorozatajánló történész szemmel

„Boszorkányok pedig nincsenek.” Mi, magyarok ezt – legalábbis Könyves Kálmán királyunk óta – tudjuk.

A salemi boszorkányok rövid története

Nagyon nehéz volt az élet akkoriban, amikor még az emberek tudatlanok voltak.

Novemberi varázslat gránátalmával

Közeleg a tél, amiről köztudott, hogy a legmisztikusabb évszak.

Boszorkányos trükkökkel a bosszúságot okozók ellen

Jártatok már úgy ti is, hogy kígyót melengetettek a kebleteken?

Igéző tekintet, szemmel verés, boszorkányságok

Sokszor hallhattunk már a szemmel verésről.

A boszorkányság története

Az ősköri vadászatoktól kezdve, a wiccákon és a kereszténység támadásán át, egészen az újjáéledésig...

Ősi jóseszközök: pikt rúnák

Skóciában különösen erősen hittek a tündérekben és a boszorkányokban, mert a skót szokásokat nagymértékben meghatározta egy ősi népcsoport, a piktek hagyományai.

Borzalmas mágiák - Karibi boszorkányság

A karibi boszorkányság az amerikai, karibi és afrikai boszorkányságnak a keveréke, különösen a déli államokban és a szigetek környékén honos.

Borzalmas mágiák - Karibi boszorkányság

A karibi boszorkányság az amerikai, karibi és afrikai boszorkányságnak a keveréke, különösen a déli államokban és a szigetek környékén honos.

A boszorkányság nagykönyve - Mi is valójában a boszorkányság?

A boszorkányokkal kapcsolatban mindmáig él az az alapvető téveszme, hogy csúnyák, öregek és gonoszak, legalábbis a gyermekmesékben így van.

Felmentették a velencei VÁMPÍRT!

Boszorkánysággal és vámpírsággal is vádolhatták azt a középkori velencei tömegsírban talált nôt, akinek halála után egy kis téglát tettek a fogai közé.

Delej

Ha érdekel a mágia, szeretnéd te is megtanulni, akkor kattints.