Megjelent a zikaláz Szlovéniában

Az első, zikavírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában – jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.

Kalandos útikalauz Riótól az Amazonasig

Soltész Béla 2015 februárjában bepakolt egy hátizsákba, hogy felfedezze magának Brazíliát, a 2016-os olimpia országát.

Isteni báj: Brazília

Rio de Janeiro-t a világ legszebb fekvésű városaként tartják számon, amelyet Isten jó kedvében teremtett – ahogy egész Brazíliát!

Rohamosan terjed a zikavírus – válságstábot alakított a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a zikavírus gyors terjedése miatt válságcsoportot állított fel, és a szakértők jövő hétfőn eldöntik, hogy globális fenyegetésként kezeljék-e a zikát.

Olimpia-rendezés: Brazília kínlódik, költséget csökkent

A költségcsökkentés jegyében nem építik meg az evezős és kajak-kenu pályára ígért úszó főlelátót, illetve a strandröplabda helyszínre is a tervezettnél kevesebb néző látogathat majd ki az augusztusi riói olimpián.

14 hónapos kislány zuhant két emeletet – karcolásokkal megúszta

Valódi csoda történt Brazíliában, Helena Beatrice, a 14 hónapos kislány kizuhant a második emeleti ablakon és olyan szerencsésen esett, hogy néhány horzsolással megúszta a balesetet.

Brazíliában is lesznek grid boy-ok

Brazíliában is lesznek grid boy-ok - A mezőny fele kap majd csak lányokat.

Élete árán mentetett meg egy nőt a brazil hajléktalan, majd meghalt a Sao Paolo-i katedrális lépcsőjén

A brazil közösségi oldalakon posztok ezrei emlékeznek a férfire, és köszönik a bátorságát.

Ilyenek lettek a riói magyar olimpiai csapat ruhái – FOTÓK

Az Adidas a napokban mutatta be a Várkert Bazárban a  2016-os magyar olimpiai csapat számára tervezett új kollekcióját, amit  a következő olimpia helyszíne, Rió inspirált.

Fel lehetne számolni az éhezést, csak kevesebb ételt kellene gyártani

Hatalmas eredménynek számított, mikor májusban az ENSZ élelmezésügyi szervezetének (FAO) éves jelentéséből kiderült, hogy ma már 216 millióval kevesebben éheznek a világon, mint a 90-es évek elején. Ugyanakkor továbbra is nagyon riasztó, hogy 795 millóan még mindig nem jutnak rendesen élelemhez.

Szerbia a világbajnok!

Szerbia nyerte az Új-Zélandon megrendezett húsz éven aluliak világbajnokságát, miután a finálé hosszabbításában legyőzte Brazíliát.

Brazília-Szerbia finálé lesz Új-Zélandon

Mindkét afrikai csapat elvérzett a 20 éven aluliak világbajnokságának elődöntőjében.

U20: Magyarország-Brazíila

A húsz éven aluliak labdarúgó világbajnokságán az új-zélandi New Plymouthban csap össze a magyar és a brazil labdarúgó válogatott.

Orbán vejét zsíros brazil üzlethez segítheti a külügy

Magyar Levente külügyi államtitkár nemrég Mexikóban és Brazíliában is járt, hogy elmélyítse az országokkal a gazdasági kapcsolatokat. Például a világítás korszerűsítése kapcsán – írta a  Cink .

Elfogták Brazíliában Kisbandit

Brazíliában elfogták L. Andrást – közölte a rendőrség hétfőn. Az MTI információja szerint Lakatos Andrásról van szó, akit korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek.

Ilyen durván még nem borult ki második helyezett szépségversenyen – videóval

Az egyik legrangosabb brazil szépségverseny fulladt botrányba, de nem kicsit – hívja fel a figyelmet a  hir24.hu .

Petrópolis brazil város ma is adót fizet a néhai császár családjának

Bár Brazíliában már 1889-ben véget ért a monarchia és elzavarták a császárt, Petrópolis város lakói máig is adóznak a császári családnak: II.

Tíz adat, hogy képbe kerüljünk a brazil választással

A BBC Mundo brazíliai tudósítója, Gerardo Lissardy a mai urnanyitás előtt egy sor érdekes adattal állt elő, amelyek segíthetnek megérteni, hogy milyen nagy volumenű politikai eseményt jelent Latin-Amerika legnagyobb demokráciájának elnökválasztása.

Orbán Gáspár leszólt: Ne közöljenek rólam cikket

Orbán Gáspár magyar állampolgár levelet írt a 444-nek. Azt kéri, ne írjanak róla cikket, mert habár egymilliárdan láthatták a tévében, amint a vip-páholyból édesapja, valamint hírességek, vezető politikusok és diktátorok társaságában megtekintette a vb-döntőt , állítja: nem közszereplő.

Hajléktalanná tette őket a foci VB

Vajon készül majd társadalmi mérleg a brazíliai, világraszóló sporteseményt követően? A társadalmi egyenlőtlenségek százezreket mozgósított, tüntetések, tömeges megmozdulások voltak a VB során, rendőri visszaélések, kegyetlenkedések, a jogtalan kilakoltatásokat követően.

Németország a világbajnok!

A német válogatott nyerte meg a Brazíliában megrendezett labdarúgó-világbajnokságot, miután a hosszabbításban 1-0-ra legyőzte Argentínát.

Brazil vb 2014 | Brazília : Hollandia 0:3

A Holland labdarúgó válogatott gond nélküli győzelmet aratott a világbajnoki bronzmérkőzésen Brazília ellen.

A hollandoké a bronz, borzalmas bírói ítéletek

A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot.

1 milliót nyert a 7-1-gyel a munkanélküli srác

5 fonttal rakta meg egy munkanélküli angol szakács, hogy 7-1 lesz a német-brazil meccs, 2500-at nyert vele – írta a Bors . Egy utcai bisztrót szeretne nyitni a nyereményből.

36 millió dolláros rablás egy Brazíliai Samsung gyárban

Csaknem 20 felfegyverzett férfi törtbe vasárnap éjjel egy Brazíliai Samsung gyárba és 36 millió dollár értékben vittek el okos telefonokat, tableteket és notebookokat.

Brazil vb 2014: Nemzeti dráma Brazíliában

A Német válogatott megalázta Brazíliát a saját otthonában, miután 7-1-re nyerte meg a Brazil foci vb elődöntőjét.

Döntőben a gálázó németek, történelmi brazil kudarc

A német válogatott kiütéses, 7-1-es győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében, ezzel elsőként került a vasárnapi fináléba.

Futball világbajnokság élő online közvetítés (M1 stream)

A 2014-es FIFA futball világbajnokság élő online közvetítése.

Debrecen városa így tiszteleg a 2014-es foci vb előtt

Virágból készített hatalmas kupával tiszteleg Debrecen városa a jelenleg is zajló Brazil labdarúgó világbajnokság előtt.

Csaknem elvérzett Brazília

Szombaton két különböző félidőt láthattunk a Brazília-Chile mérkőzésen, a világbajnokság nyolcaddöntőjének első találkozóján.