Szembenézett a halállal, közben magához ölelte az életet – 30 éve halt meg Freddie Mercury

Freddie Mercury utolsó pillanatig eltitkolt tragédiája a nagy nyilvánosság előtt zajlott, mégis csak a halála után vált nyilvánvalóvá, milyen bátran nézett szembe az elmúlással, és az is, hogy mennyire tudott élni – még akkor is, amikor már a halálra készült.

A Queen gitárosa súlyos szívrohamot kapott – ilyen most Brian May állapota

Brian Mayt nagyon megrázta az eset, de szerencsére már jobban van.

Brian May 70

70 éve, 1947. július 19-én született Brian May brit rockzenész, a Queen gitárosa, aki PhD fokozattal rendelkező asztrofizikus is.

Lába miatt szégyenkezett halála előtt Freddy Mercury

Az énekeslegenda utolsó napjairól zenésztársa, Brian May mesélt.

Meghalt Freddie Mercury édesanyja

2016. november 13-án 94 éves korában elhunyt Jer Bulsara, a legendás énekes, Freddie Mercury édesanyja – adta hírül a Blikk .

Freddie Mercury köztünk van

Hetvenéves lenne Freddie Mercury, a Queen egykori frontembere.

Brian May: ez egyfajta harmincéves évforduló is lesz számomra

Brian May: "Megtiszteltetés számomra, hogy újra Kelet-Európában léphetek fel, ahol 1986 óta nagyon sokszor koncertezhettem, így ez egyfajta harmincéves évforduló is lesz számomra."

Kötelező koncertek 2016-ban

Mások mellett a Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May és Kerry Ellis, a King’s Singers, Steven Wilson és az Imagine Dragons is fellép 2016-ban Magyarországon.

Brian May Budapesten ad koncertet

Brian May, a legendás Queen együttes gitárosa és Kerry Ellis márciusban két koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban.

Megjelenhetnek Freddie Mercury kiadatlan felvételei

A Queen együttes azt tervezi, hogy a nyilvánosság elé tárja Freddie Mercury eddig meg nem jelent felvételeit.

A Queen és a Logitech zenetörténelmet ír

A Queen bejelentette, hogy legújabb "Absolute Greatest" című albumuk megjelenésével ismét zenetörténelmet írnak.