Forgalomváltozás Budapesten: kigyulladt egy kisbusz a budai Várban

Kigyulladt egy kisbusz a budai Várban, emiatt több BKK-busz közlekedése módosult.

Adventi vásár a budai Várban

Az Advent Budán című programsorozat részeként a neves mesterek zsűrizett portékái mellett színpadi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, népművészeti betlehemmel, a magyar népi gasztronómia remekeivel, gyertyagyújtással és ünnepi hangulattal várják a látogatókat a budai Várban, a Szentháromság téren.

Annyira szerette Pataky Attilát, hogy megrongált a kedvéért egy műemléket

A Budai Vár Országház utcájában van a Fekete Holló étterem, ami a létező szocializmus idején kábé olyasmit jelentett a magyar gasztro-folklórban, mintha most Gordon Ramsay és Gerendai Károly együtt nyitnának éttermet valamelyik Tiborcz-szálloda tetőteraszán.

Ázik a Nemzeti Galéria, menekítik a Gulácsy-kiállítás képeit, mert a falakon folyik a víz

Úgy tűnik, nem elég egy épületnek a "jobb élet reményéhez", hogy a Várban van, ott is érvényben van a fontos és "fontatlan" megkülönböztetés.

Megtekinthető Karakas pasa tornya

A Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya.

Lezuhant egy fiatal nő a budai vár faláról kedden hajnalban

Hihetetlen, hogy az emberek milyen felelőtlenül bánnak, nem csak az egészségükkel, de olykor a semmiért veszélyeztetik testi épségüket is, ahogy tette ezt az a fiatal nő aki a mentősök közlése szerint kedden hajnalban lezuhant a budai vár faláról.

Régi tévedéseket öntenek betonba – a vári építkezések új hulláma

Toronydaruk erdeje jelzi, hogy gőzerővel zajlik a Budai Vár több, rég eltűnt épületének visszaépítése.

Lopás miatt vonultak ki a rendőrök a Várba

A budai vár közelében egy zárt rendőrségi területre hatolt be valaki illegálisan, szombaton késő este azért volt kinn annyi rendőr. Egyelőre ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt indult eljárás.

Valaki lezárt rendőrségi területre jutott be a Várban, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a TEK

Az eset szombat este történt, a rendőrség oldalán egyelőre nincs hír róla, a hatóság csak nagyon szűkszavúan kommunikált eddig az ügyről.

Az Alkotmánybírósághoz fordul V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Ezt a kerület polgármestere közölte hétfőn online sajtótájékoztatón.

Még bortrezor és szivarszoba is lesz a Tiborcz érdekeltségében álló várbeli ingatlanban Orbán munkahelyétől néhány száz méterre

Apósának, Orbán Viktornak a budai Várban található munkahelyétől nem messze vett még 2019-ben egy érdekeltségében álló cégen keresztül Tiborcz István egy ingatlant, amelyet felújítanak és kissé kibővítenek, némi luxussal fűszerezve lapinformációk szerint.

A budai Vár lakói a piaci ár 15-20 százalékáért vehetik meg a lakásukat a Fidesz terve szerint

Minderről Böröcz László fideszes képviselő beszélt a 24.hu-nak.

Előkerült a budai Vár oroszlánszobra

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.

Idén már 30 millió forintba kerül a kormánynak a Gundel-büfé

Úgy tűnik, a kormányt sem kíméli, hogy drágulnak az élelmiszerek.

Hosszas sumákolás után beismerték: lebontják a budavári fontos építészeti kincset, a teherelosztót

A Budavári Országos Villamos Teherelosztó bontása már néhány éve is felmerült, de akkor az építészszakma egy emberként állt ki mellette, így sikerült megmenteni.

Karácsony: "Budapestnek olyan helynek kell lennie, ahol békében és biztonságban élnek zsidók és nem zsidók, magyarok"

A budai várban is meggyújtották a hanuka-gyertyákat.

A mi pénzünkön rázzák a rongyot: Varga Mihály is a Várba költözik potom 50.000.000.000.- adóforintért (50 milliárd)

V. Naszályi Márta jó polgármestere kerületének, csak úgy tódul oda a Fidesz-vezérkar.

A titokzatos várbarlang túra,- Várbarlang

A várbarlang, ahol a mai napi található törökkori gyújtóbomba, mammuthfog, vagy törökkori kutak.

Már 16 milliárdnál tart a budai Vár falainak megerősítése

Második falmegerősítési tenderét is kiírta a Várkapitányság, a budai Vár falait kell megerősíteni, megjavítani.

Leomlott a támfal – vészhelyzet van a budai Várban

Veszélyhelyzetet állapított meg az a független statikai vélemény, amelyet a Budavári Önkormányzat rendelt meg a Logodi utca 56-58. szám alatti támfalomlás miatt – közölte az önkormányzat kedden.

Holttest a vár lábánál

Holtestet találtak szerdán Budapesten, az I. kerületben, a Dózsa György térnél, írta meg a hír24.hu, a nyomozás még tart, de alighanem nem történt idegenkezüség, hanem öngyilkosság.

Mesteremberek csodálatos munkáit nézheti meg a budai Várban

Megnyílt a 33. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be szombattól keddig a budai Várban. A rendezvény idei díszvendége Japán, kiemelt témája a lábbeli készítés.

Tovább építi a kormány hazug nemzettudatunk fészkét, a hamis királyi várat!

Amit az Orbán-kormány a Budai várral művel, az -divatos szóval élve-, már régen nem egy idősödő hölgy face liftingjére, azaz ráncfelvarrására, sokkal inkább egy bűnöző plasztikai műtétjére emlékeztet ahol a delikvens merőben új arcot vesz magának.

Nem követik a minisztériumok Orbán Viktort

Nem sikerült megtalálni a kiviteli tervek elkészítőit, így az egész projekt a következő kormányzati ciklusra csúszhat.

Orbán veje is a Várba vágyik – 370 milliót költene egy műemléki épületr

Az önkormányzat lemondott az elővásárlási jogról, így Tiborcz István előtt nyitva áll az út.

Palkovics László azért költözött egy olcsó önkormányzati bérlakásba a Várnegyedben, mert közelebb akart lakni az anyósához

Havi 55 ezer forintért bérli a 63 négyzetméteres önkormányzati lakást.

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért

A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba,...

Fidelitas: az ellenzék csak "erőszakoskodással és bohóckodással" tudja magára felhívni a figyelmet

Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra, csak "erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet.