Január 3-ig - pár hely kivételével - ingyenes a parkolás Budapesten

A korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenesen parkolhat karácsonykor Budapesten.

L. Simon László fogja a várba költöztetni a minisztériumokat

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára látja el a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) budai Várnegyedbe költözésével kapcsolatos feladatokat – közölte a tárca.

A képek mesélnek – A pásztorok mestersége

Különleges történetek, sokat megélt mesterek, ritka mesterségek és lenyűgöző tárgyak.

300 milliót kap a költözéshez a Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges munkálatok fedezetére a kormány átcsoportosított 300 millió forintot; az erről szóló határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

Hétfőtől fizetős a parkolás az I. kerület egyes részein - már mennek a büntetések

A figyelmetlen autósok könnyen megszívhatják ha megszokásból várakoznak az I. kerület egyes részein, hétfőtől ugyanis fizetős lett a parkolás; az Attila út "autótemetőnek" nevezett részere is kiterjesztették a fizető parkolást...

Kiemelt lesz az elektromos közlekedési eszközök beszerzése a Budai Várban

A Budai Vár nem a fővárosiaké, hanem az egész nemzeté, így ennek tudatában és felelősségével kell óvatosan és körültekintően eljárni a budai Várral kapcsolatos döntések során - hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester a Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Tervet középpontba állító építész...

A Corvinus nem tud arról, hogy szétdarabolnák

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) jelenleg semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismer az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben, ezért arról nem tud véleményt alkotni – közölte a felsőoktatási intézmény az előző napok sajtóinformációira reagálva szerdán az MTI-vel.

A Corvinus szétdarabolásából fizetnék a Budai Vár felújítását

Több független forrás szerint is szét fogják darabolni a Corvinus egyetem Budai Campusát. Az így szerzett pénzből a Budai Vár felújítását finanszíroznák – értesült a VS.hu .

Budavári déjà vu: ismét régészeti leletek pusztulnak el egy mélygarázsépítés miatt

Köztudott, hogy sokkal több autó van, mint amennyi közterületen kívüli - korrektül üzemeltetett, rendben tartott és takarított - parkoló férőhely a parkolóházakban és mélygarázsokban az autósok rendelkezésre áll, ezért előbb utóbb új parkolási létesítményeket kell építsünk.

Orbán lovardát építtet a budai Várban

Orbán Viktor miniszterelnök 2 milliárd forintot hasítana ki a 2015-ös költségvetésből a budai Vár lovardájára.

Enyém a Vár, tiéd a lekvár

Orbán Viktor a Várba készül, hogy onnan lenézhesse a várost.

Budavár veszedelme

Ébresztő, emberek, nyakunkon a török, jön a tatár.

Minden magyar ügye, hogy Orbán a Várba költözhessen

A mindig mindenkivel harcban álló miniszterelnök ma haditanácsosat játszott, és elmondta, hogyan foglaljuk vissza a Várat. A budai várnegyed rekonstrukciója ugyanis nemcsak a kormány, hanem minden magyar ügye – mondta Orbán Viktor pénteken a budai Vár átfogó rekonstrukciójával foglalkozó Hauszmann Bizottság (ilyen is van már)...

Könyves ez a sokadalom

Sokan megkérdezték már: miért ünnepeljük a magyar nyelvet és az azt hordozó, megtestesítő magyar könyvet?

Egy zseniális család – Zsolnay

Szenvedélyes, romantikus, extravagáns és kifinomult kerámiák florális motívumokkal, állat és ember alakokkal, mitológiai témákkal.

Mesterségek Ünnepe 2014

Ünnepi forgatag, a Budai Vár macskakövein óvatosan lépkedő lábak, mesteremberek szerszámainak ütemes csattogása, és a néptáncosok rakott szoknyáinak szédítő forgása.

Oszd szét és pánikolj?

Profetikus hagyományok folytatása Szűz Mária különleges védelme alatt.

A szétosztó félelem igazgat...

Az öreg borbély lehet, hogy azzal tenné el a borotváját, hogy itt kérem felkészülés zajlik.

Beköltözik Orbán a Várba

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről adott tájékoztatásában.

Március 15. - Családi programok a budai Várban

Hagyományőrző programokkal, egyebek mellett fegyverbemutatókkal, történelmi játszóházzal és népzenével várják az érdeklődőket a nemzeti ünnepen, március 15-én a budai Várban.

Felújítás miatt változik a forgalmi rend és a parkolás a Budai Várban

Út- és járdafelújítás miatt változik a forgalmi rend és a parkolás a budai Várban - közölte az I. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

Változnak a parkolási szabályok a Budai várban

Január 31-én lejár a tavalyi évre kiadott lakossági-várakozási hozzájárulások érvényessége!

A magyar titkos bunker története

Most egy kicsit lemegyünk a föld alá, ugyanis egy történelmi bunkert szeretnék mutatni nektek!

Palotakoncert a budai Vár Oroszlános udvarában

A világszerte legismertebb operettszerzők, főleg Lehár Ferenc és Kálmán Imre legszebb melódiáiból rendeznek nagyszabású operettgálát augusztus 10-én a Budai Vár Oroszlános udvarában.

Múzeumok éjszakája - Este indult be az élet a Várban

Este hat után érkezett a legtöbb látogató a budai Várba annak ellenére, hogy a legtöbb helyszínen már délelőtt megkezdődtek a Múzeumok éjszakája programjai.Magyar Nemzeti Galéria állandó tárlatai mellett számos programmal várta a látogatókat: a Magyar Fotóművészet az új évezredben című kiállításon a gyerekek...

Négy varázslatos augusztusi nap – jön a XXVII. Mesterségek Ünnepe

Négy varázslatos nap a Budai Várban – kavargó forgatag, a népművészet kitűnő mesterei, színpadi programok, népi játékok, gasztronómiai csábítások.

Zászlók Ünnepe szombaton a budai Várban

Hagyományőrző lovasok, íjászok és zászlóforgatók kavalkádja vonul végig a budai Várnegyeden szombaton a Zászlók Ünnepe című rendezvényen.

Videó: ilyen volt az Édes Napok csokoládéfesztivál

Újra csokoládéval töltötték meg a Budai Várat az Édes Napok fesztivál szervezői, a tavalyi nagy siker után most nagyobb területet béreltek, hogy még több édesség elférjen.

Mexikói tequilával keverik a magyar pálinkát a Budai Várban

Nem csak a magyar pálinkákról fog szólni az idei őszi Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál, hanem a mexikói tequiláról is, a díszvendég most ugyanis Mexikó lesz.

Fiatalság, borosság – Fókuszban a fiatalok a 21. Budavári Borfesztiválon

Az idei Budavári Borfesztiválon a fiatal borászoké a főszerep.