Ismét előhozakodott a budapesti olimpia ötletével a fideszes Fürjes Balázs

Szerinte a létesítmények készen állnak, de az olimpiai bizottságnak és a fővárosnak is jeleznie kellene, hogy érdemes-e egyáltalán újra megpróbálni a pályázatot. 

Mégis Budapest rendezheti a 2024-es olimpiát!!!!

Még sincs minden veszve.Lesz Budapesten olimpia.

Titok, hogy a budapesti olimpiára kapott pénzeket mire költik a sportszövetségek

De az sem világos, hogy mire kapott az államtól 700 milliót tavaly karácsonykor a Fradi focicsapata.

Olimpia rég nincs, de a szervező cég még súlyos százmilliókba kerül

2018 végéig kell felszámolni a budapesti olimpia megrendezésére létrehozott szervezetet, amely már eddig 12 milliárdot vert el a végül a népszavazás miatt lefújt olimpiára. A megszűnéséig a csapat újabb százmilliókat emészthet föl.

Csisztu Zsuzsa helyretette a sok hőbörgőt

Csisztu Zsuzsa a valamikori kiváló tornász, sikeres sportember, befejezve pályafutását sajnos a médiában folytatta.

Csak azért is Olimpia!

Nem tudja elengedni az olimpia ötletét az Orbán-kormány. Rácsavarodott, és hiába igazolják a számítások, hiába nem akarja az ország többsége, ha egyszer Orbán valamit a fejébe vesz, az ottmarad.

Budapest minden helyszínt felépít, és újra pályázni fog az olimpiára

A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre – jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.

Repültek a százmilliók a lefújt olimpia kommunikációjára - itt a lista a szerződésekről

Rogán szomszédja, a Fradi vezérigazgatója, Mindshare, Századvég – sokan ügyködtek azon, hogy a budapesti olimpia kampánya erős legyen.

Többet keres Orbánnál a Budapest 2024 vezetője

Havi nettó 1,8 millió forintot keres a vezérigazgató.

Hiába mondták le az olimpiai pályázatot, félmilliárdot még ráküldenek a népszerűsítésére

Közbeszerzési eljárás eredményét hirdette ki a Budapest 2024 Nkft., jelent meg az európai közbeszerzési honlapon. Téma: "Vállalkozási keretmegállapodás nemzetközi és hazai rendezvényszervezési szolgáltatások és a tevékenység megvalósításához kapcsolódó eszközök beszerzésére." Teljesítés helyszíne: Budapest, Doha,...

Parragh kesereg: 50 évig nem lesz lehetőség olimpiát rendezni

Az üzleti közösség végtelenül csalódott, mert ettől a generációtól ellopták azt a lehetőséget, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, a következő 50 évben ugyanis erre nem lesz lehetőség – jelentette ki Parragh László csütörtökön Zalaegerszegen.

Kocsis Máté soha nem felejti el a budapesti olimpia árulóinak megbocsáthatatlan, történelmi bűnét

A Fidesz vérebe hatalmasat duzzogott egy interjúban, és mindenkit elküldött a fenébe, aki nem a Fidesz. A baloldal aljas és áruló, a Momentum csaló.

Orbán Ráhel is gyászba borult az olimpiai pályázat lefújása miatt

A jelek szerint a miniszterelnök legidősebb lánya is nagyon sajnálja, hogy Budapest nem rendez olimpiát 2024-ben.

Tóta W.: 10% > 2/3

Fut a gyáva, és ehhez még le se kell szavazni. Legyőzhető.

Orbán három hete azt ígérte, ha akarnak, akkor az emberek dönteni is fognak az olimpiáról, erre most csendben visszavonja a pályázatot

A miniszterelnök január 30-án, a szegedi sajtótájékoztatóján tőmondatokban ugyan, de válaszolt az olimpiai elleni népszavazásról szóló kérdésekre.

Budapest 2028 – üzent a Budapesti Olimpiáért Mozgalom

Úgy tűnik, a nagy pofon után magához tért a Szalay-Berzeviczy Attila által vezetett Budapesti Olimpiáért Mozgalom, és sokat sejtető borítóképet töltöttek fel facebookos oldalukra.

Kósa: a kormány és a Fidesz a pályázat visszavonását tanácsolja

A budapesti olimpiai pályázat visszavonását tanácsolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és Budapestnek a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció – közölte Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz-elnökség nevében szerda este az MTI-vel.

Kormány: vissza kell vonni a budapesti olimpiai pályázatot

A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására – tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-t szerda este.

Tarlós az olimpiai pályázat visszavonását javasolja

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben – közölte Tarlós István főpolgármester az MTI-vel szerdán, miután egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel.

Bánki Erik megpróbálta keresztülokoskodni a műsorvezetőn, hogy a Professzorok Batthyány Köre nem mondta, hogy intézményesült Magyarországon a korrupció

Szerencsére, arra még volt lélekjelenléte, hogy hatalmas négyesmetrózással fedje el a beégését.

A MOB továbbra is kiáll az olimpiai pályázat mellett

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett – olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.

A Momentum megmutatta: nem a Fidesz az erős, az ellenzék a gyenge

A semmiből jött mozgalom sokkal többet ért el egy esetleges népszavazásnál.

Gulyás Gergely szerint az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezés NEM DEMOKRATIKUS

Gulyás Gergely interjút adott a Mandinernek, és hosszan beszél az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésről is, amihez a Momentum Mozgalom épp pénteken adott le 266 ezer támogatói aláírást.

Tarlós magára vállalja a döntést az olimpia ügyében

Az aláírások számát ismeri, de nem ismeri még a kormány álláspontját az olimpiáról és a népszavazásról – reagált Tarlós István főpolgármester az Indexnek azokra a hírekre, miszerint a Fidesz rátolja a felelősséget, lefújja-e a budapesti olimpiát a Momentum Mozgalom sikeres kezdeményezése után.

Orbán: az olimpia nem a Fidesz ügye

A miniszterelnök gyorsan reagált a híre, miszerint a Momentum Mozgalom több mint 266 ezer aláírást gyűjtött az olimpiai népszavazáshoz.

Népszavazás az olimpiáról: A MOB-elnök is a fővárosra vár

A Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi közleményt adta ki, melynek aláírója Borkai Zsolt, a MOB elnöke:

Népszavazás az olimpiáról: duplán teljesítette a tervet a Momentum

Minden elképzelésnél több aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom (és a kezdeményezéshez csatlakozó pártok) a budapesti olimpiáról szóló népszavazáshoz: a 138 ezer szükséges szignó majdnem kétszeresét,

Tarlós máris belengette az olimpiai pályázat visszavonását

Ha tényleg lesz népszavazás, vagy összegyűlik elég aláírás, akkor személy szerint elgondolkodik, nem kéne-e visszavonni a pályázatot – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Pénzbüntetést kapott a férfi, aki balhézott az aláírásgyűjtők standjánál

Gyorsított eljárásban, jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki pár hete a budapesti Jászai Mari térnél megrongálta az olimpiaellenes kampány egyik standját – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.