Békés megye 12 kiváló fürdője, amelyekben télen is szívesen csobbanunk

Békés megyében számtalan gyógyfürdőt, élményfürdőt és szaunaparkot találunk, összegyűjtöttük a legjobbakat. 

Nyékpusztán – ahol megállt az idő – indul a Corvinus projekt!

A Békés megyei Nyékpuszta nem hagyományos földgázmező további kutatását, fejlesztését célzó Corvinus projektet kiemelt beruházássá nyilvánították.

Milliárdok vándorolnak Simonka György hátországában

A járványra hivatkozva uniós milliárdokat csoportosított át civilektől a kórházakhoz a Békés megyei önkormányzat, az egyik kedvezményezett alapítvány alapítói között van Simonka György is, akinek kedden folytatódik a büntetőpere.

Segíteni akart a nő a földön fekvő férfinak, aki erre kirabolta – 44 perc alatt elkapták

A Békés megyei Eleken történt az eset, a bejelentés után 44 perccel már meg is lett az elkövető.

130-cal száguldozott Békéscsaba belvárosában - Körös Hírcentrum

Jelentősen túllépte a sebességhatárt egy autós, akiről Békéscsaba belvárosában készített felvételt egy traffipax.

Már Békés megyében járhat a Holt-Tiszában pancsoló medve

A szóbeszédek szerint elérte Békés megyét az a medve, amelyik korábban Szolnoknál fürdőzött egyet.

Elkábította, majd kirabolt egy férfit egy nő Békésben – hamar elkapták

A bejelentéstől számított három órán belül elfogtak a rendőrök egy nőt, aki a gyanú szerint kirabolt egy férfit Békés megyében.

Több mint 13 ezer hektárt öntött el a belvíz Békésben

Mind a 10 szakaszán védekezik a belvíz ellen a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Árokba csúszott és fának ütközött egy autó Újkígyósnál, a sofőr megsérült

Árokba csúszott, majd egy fa állított meg egy személyautót vasárnap reggel a Békés megyei Újkígyós határában. A sofőr megsérült.

A független Kun László lett Kaszaper község polgármestere

Kun László független jelöltet választották a Békés megyei Kaszaper község polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson.

Motorkonvoj ütközött autóval a 47-esen: öt súlyos sérült – fotók

Személygépkocsi és motorosok ütköztek a főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszán. A balesetnek öt súlyos sérültje van, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Békés megyének csak adományokból tellett koraszülött-mentőautóra

Családi nap keretében adták át szombaton az adományok segítségével megvett koraszülöttmentő-autót Gyulán – írja az MTI.

Több mint 2300 vízóra fagyott el Békésben és Csongrádban

Az év eleji nagy hideg miatt több mint 2300 vízóra fagyott el az Alföldvíz Zrt. szolgáltatási területén, Békés és Csongrád megyékben, valamint Bács-Kiskun megye kiskunmajsai járásában – mondta Goda Sándor, az Alföldvíz üzemviteli főosztályának vezetője pénteken, Mezőmegyeren sajtótájékoztatón.

Harmincegy településen mutatták ki a madárinfluenzát

A Békés megyei madárinfluenza november eleji kitörése óta további három megye 31 településén mutatták ki baromfitartó telepeken a megbetegedést – írta a Magyar Nemzet pénteken.

Nyúlra lőtt, de a társait találta el egy vadász Békésben

Könnyű sérülést szenvedett egy olasz vadász és egy magyar hajtó vasárnap Békés megyében egy szervezett hajtóvadászat során – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Támad a belvíz Békésben – készültség van

Tíz belvízvédelmi szakaszból nyolcon kellett elrendelni készültséget Békés megyében a vasárnap és hétfőn hirtelen lehullott, nagy mennyiségű csapadék miatt – közölte az MTI megkeresésére a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) szerdán.

Veszélyes divat hódít Békés megyében: vazelinnel növelik a férfiasságukat

Veszélyes divat hódít mostanság a Békés megyei férfiemberek körében – írja a beol.hu.

Hátrányos helyzetű fiatalokat lopott meg egy békési egyesület

Vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy Békés megyei közhasznú egyesület vezetőjével és társaival szemben, akik a gyanú szerint visszaéltek a hátrányos helyzetű fiatalok helyzetének javítására fordítható támogatással. 

NAV-vezetőt csináltak egy fideszes képviselő fiából

Szakirányú tapasztalata nincs, eddig ügyvédként dolgozott, de apja fideszes képviselő, úgyhogy ez pont elég volt ahhoz, hogy ő legyen a Békés megyei NAV igazgatója. Kovács Tamásról van szó, akinek apja második ciklusát tölti a parlamentben.

Folytatódik az ákosos elmebaj: Békés megye is szerződést bont a Telekommal

Csatlakozva a magyar kormány döntéséhez, felbontják a Magyar Telekommal kötött szerződéseket a Békés megyei önkormányzatnál. Ezt a megyei önkormányzat közleményben írta meg a Békés Megyei Hírlapnak.

Földrengés volt Békés megyében

Kisebb földrengés volt a Békés megyei Zsadány közelében vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatására hivatkozva az MTI-vel.

Békés megye: Útfelújítási program indu

A nagyfelületű burkolatjavítások során országosan összesen 287 kritikus állapotú szakaszt újítanak fel, ebből Békés megyében 30 szakaszt 23 kilométer hosszúságban.

Békés megye: Szeptemberig lehet benyújtani a kistérségi szintű területfejlesztési terveket

Békés megyében a területfejlesztési kistérségek szeptember végéig nyújthatják be a megyei önkormányzathoz területfejlesztési javaslataikat; a kistérségekből legalább 5-8 projektjavaslat várható - tájékoztatta a Békés Megyei Közgyűlés elnöke az MTI-t kedden.

Apa és fia az éhenhalás küszöbén

Apa és fia az éhenhalás küszöbén .

Rendőrök találták meg az eltűnt férfit

Férje kereséséhez kért rendőri segítséget kedden délelőtt egy hölgy Gyulán - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Vargáné Szombati Andrea.

Mini Forma-1 a Békés Ringen

A Békés RC bonyolította le a hétvégén a modellautók Off-Road versenyét, a gyulai Békés Ring pályán.

Elkezdődött a kukorica aszálykár felmérése Békés megyében

Békés megyében a takarmánykukorica vetésterületének egészét, több mint százezer hektárt sújtott az aszály, sok termelő jelent be aszálykárt, a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága falugazdászai elkezdték a károk felmérését – tájékoztatta Varjú Mónika, a földművelésügyi igazgatóság vezetője...

Tíz éves a 3T Csoport

Nem mondhatni éppen hétköznapinak a 3T Csoport 10 éves jubileumi kiállítás megnyitója a Dürer teremben.

650 millió jön Békés megye sportjára

Békés megye sportszervezeteit közel 650 millió forint közvetett állami támogatás is segíti az Orbán-kormány által bevezetett, látvány-csapatsportágakat támogató társasági adókedvezményeknek köszönhetően.

Befejeződött az őszi repce betakarítása Békésben

Befejeződött az őszi repce betakarítása Békés megyében, a termelők az átlagnál kedvezőbb, hektáronként 2,2-2,3 tonnás terméshozamot értek el 2012-ben – tájékozatta Varjú Mónika, a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatósága igazgatója az MTI-t kedden.