Idén is kétszámjegyű bérnövekedéssel számolhatunk

Lassul ugyan a bérnövekedés üteme, mégis mintegy tíz százalékos vagy azt meghaladó bérnövekedésre számítanak idén éves átlagban az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

Palkovics: szeptembertől újra nő a tanárok bére

Körülbelül 175 ezer tanárnak nő szeptembertől a fizetése, Palkovics László oktatási államtitkár szerint 24 milliárdot fordítanak erre.

Varga Mihály szerint, a béremelkedés minden ágazatot érintett

A KSH legfrissebb közlése szerint a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés.

"Lendületesen emelkednek" a bérek az MTI szakértői szerint

A következő hónapokban is folytatódhat a lendületes bérnövekedés az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Így fognak nőni az oktatói-kutatói fizetések a felsőoktatásban

A kormány döntése értelmében három lépcsőben a teljes oktatói-kutatói kör bére nő a felsőoktatásban, első lépésként 2016 januárjától 15 százalékkal.