Mikor kötelező fogyasztóvédelmi referenst alkalmazni?

A hatályos jogszabályok értelmében a nagyvállalatok részére 2014-től kötelezettséget rónak a rendelkezések, amik értelmében kötelező fogyasztóvédelmi referenst alkalmazniuk.

Újabb GDPR bírság került kiszabásra

Az adatvédelmi hatóság, a NAIH a napokban újabb két esetben szabott ki GDPR-bírságot, mindkét esetben pénzintézet követte el az adatvédelmi jogsértést.

Tiltott helyen is lehet sebességet mérni

A különböző fórumokon rengetegen panaszkodnak arra, hogy a rendőrök tiltott helyen mérnek sebességet, vagyis olyan helyeken, ahol egyébként tilos lenne megállni, várakozni.

KRESZ-szabály, amit nem ismertél

2014. szeptemberétől van hatályban a KRESZ-ben egy olyan rendelkezés a sebességkorlátozásra vonatkozóan, amit nem biztos hogy ismertél, holott ha nem tartod be a szabályt, közigazgatási bírságra számíthatsz.

Jogtalan közigazgatási bírság, sikeres fellebbezés

A közúti közlekedési közigazgatási bírság már több mint 10 éve van jelen a magyar joganyagban.

Közlekedhet-e a buszsávban az elektromos autó?

Buszsávban az elektromos autó - a hatályos jogszabályok szerint - nem közlekedhet, ezt már az elején szeretném ezt leszögezni.

Ha letéped, százezres bírságot kaphatsz!

Az Európai Unióban minden hóvirágfaj védett, hatalmas bírság jár a virágok leszedéséért.

Az EU több mint félmilliárd euróra bírságolta a MasterCardot

Az Európai Bizottság 570 millió 566 ezer euró (mintegy 183 milliárd forint) bírságot szabott ki a MasterCard amerikai kártyakibocsátó vállalatra az unió versenyjogi előírásainak megsértése miatt – közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos kedden.

Hét évvel ezelőtti műsora miatt kapott 143 milliós bírságot az RTL Klub

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt az elsőfokú bírósági ítéletet, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa javára döntött a Való Világ negyedik szériájának elmarasztalásában, és az RTL Klubnak csaknem 143 millió forint bírságot kell fizetnie – közölte az NMHH Kommunikációs...

A taxi, amiben mindenki sáros volt

Ahogy az alcímünkben is írtuk, valóban vannak az ember életében napok, amikor az ágyból kikelni sem érdemes, ámbár attól még nyugodtan ránk omolhat a plafon, és ez többnyire meg is történik, A-zo-kon a na-po-kon!

75,8 millió forintos bírságot kapott a Magyar Telekom

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első fokon 72,8 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot és további 3 millió forintra annak vezető tisztségviselőjét szabálytalan szolgáltatásnyújtás miatt.

Tetemes bírságra számíthatnak az autógyártók 2020-tól ha nem teljesítik a szén-dioxid kibocsátási normát

Akár 14 milliárd euró feletti összegre is rúghat az autógyárakat sújtó uniós bírság, ha nem teljesítik a teljes modellpalettára 2021-től érvényes átlagos károsanyag kibocsátási határértékeket - írja a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet elemzése.

A multik kerülnek elsőnek célkeresztbe a GDPR miatt

Egy korábban elfogadott törvénymódosítási javaslat miatt várhatóan a multinacionális vállalatokat fogja elsőnek ellenőrizni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), hogy megfelelnek-e a GDPR előírásainak.

Ha elsumákolja a parkolási díjat és lebukik, duplán fizet! – legalábbis Budapesten

Budapest több kerületében nem csak parkolási bírság, hanem kerékbilincs és jár azoknak az autósoknak, akik úgy döntenek, hogy megéri a rizikó és nem dobnak be az automatába.Az V., a VII., a VIII., a IX., a XI.

Erőfölénnyel visszaélés: gigabírság a Google-nek

A Bizottság 4.34 milliárd EUR összegű bírságot szabott ki a Google-ra az uniós antitrösztszabályok megsértése miatt A Google 2011 óta jogellenes korlátozásokat vezetett be az Android eszközgyártók és mobilhálózat-üzemeltetők számára annak érdekében, hogy bebetonozza erőfölényét az általános internetes keresés terén

Összedobják a dühös románok székely zászló miatti gigabírságát

Három erdélyi település önkormányzata részt vállal annak a tetemes bírságnak a kifizetéséből, amelyet Maros megye önkormányzatának elnökére, Péter Ferencre rótt ki a bíróság a székely zászló kitűzése miatt – közölték szombaton az érintett települések polgármesterei.

71 piaci árusnál talált szabálytalanságot a Nébih Budapesten

Hatósági eljárás indult 71 árus ellen, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a zöldség- és gyümölcsforgalmazást vizsgálta 14 budapesti piacon.

A Jobbik nem engedi felszámoltatni magát, a bírságok ellenére is tovább harcol a kormány ellen

A Jobbik tovább folytatja a küzdelmet az Orbán-kormány ellen, és képviseli a rá szavazó több mint egymilliós szavazótábort – közölte a párt vasárnap.

Komolyan aggódom a kormányért!

Komolyan aggódom a kormányért.

Gyorshajtási bírságok Ausztriában

Csakúgy mint Magyarországon, a gyorshajtási bírságok Ausztriában is sokba kerülnek az autósoknak.

Aggályos sebességkorlátozás az M1-es autópályán

A magyarországi M1-es autópályán aggályos módon helyezték ki a sebességkorlátozó jelzőtáblákat néhány helyen - hívta fel a figyelmet az autoszektor.hu oldal.

Egymilliárd euróra megbírságolták a Volkswagen csoportot Németországban

Egymilliárd euró (320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot (VW) dízelüzemű motorokkal összefüggő szabálytalanságok miatt, a járműgyártó társaság szerdán közölte, hogy elfogadja a döntést.

A lassú közlekedés is bírságolható

A legtöbben nem tudják, de a lassú közlekedés is bírságolható, ugyanolyan szabálysértés, mint a gyorshajtás.

Gyorshajtás esetén kiszabható bírság

A gyorshajtás szankciórendszerét két részre lehet bontani: a gyorshajtás esetén kiszabható közigazgatási bírság és a szabálysértési eljárás hatálya alá tartozó gyorshajtás (sebességtúllépés). Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy ha egy autós a megengedett legnagyobb sebességet túllépi 15-20 km/h-val, akkor...

Élesben működik a nemzeti tengelysúlymérő rendszer

Az eddigi figyelmeztetések helyett péntektől bírsághatározatokat is kézbesít a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) a jogszabálysértő módon túlterhelt járművek üzembentartóinak, miután a felkészülési időszak lezárult.

Magas bírsággal próbálja ösztökélni a turistákat a nyugalom betartására Amszterdam

A hollandiai Amszterdam kampányt indított, arra kérve a városba érkező turistákat, hogy tartsák tiszteletben a város nyugalmát, ellenkező esetben magas bírságot fizethetnek – közölte a helyi sajtó csütörtökön.

Ön már kapott milliós bírságot a semmiért? - jobb, ha ellenőrzi a postaládáját! - Városi Kurír

Komáromi Gergely, aki nem rejtette véka alá kormánykritikus nézeteit, nem kis meglepetéssel bontotta ki a Budapest Környéki Törvényszék gazdasági kollégiumától érkezett levelet.

Befizette a 345 ezer forintos bírságot Orbán Viktor, sárga csekken

A K-Monitor megkérdezte a Nemzeti Választási Irodától, hogy Orbán Viktor befizette-e már azt a bírságot, amit az óvodai kampányolás miatt róttak ki rá. Pálffy Ilona elnök válaszában azt írta, hogy

Súlyos jogsértésekért 48 milliós bírságot kapott a UPC

Jogszerűtlen piaci magatartása miatt 48 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC-t az alapvető európai uniós és hazai jogszabályok súlyos és tudatos megsértése miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Jogtalan közigazgatási bírság gyorshajtásért, sikeres fellebbezés

A közúti közlekedési közigazgatási bírság már több mint 10 éve van jelen a magyar joganyagban.