Annyiba kerülne a menekültek elutasítása, mint az oktatás

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint ha az unió bevezetné a migránsok elutasítása miatti büntetést, akkor Magyarországnak a GDP 4 százalékának megfelelő összeget kellene fizetnie.

50 ezerre bírságolhatják e-cigizésért

Hatályba lép május 20-án az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás, nem lehet majd e-cigarettát használni például a munkahelyeken és a játszótereken; a szabályt megszegők bírságra számíthatnak – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala...

3,6 millióra vágta meg az Uber-sofőröket a NAV

Az év eleje óta közel 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt, és a rendőrséggel, valamint a BKK-val közösen végzett ellenőrzéseken 4 rendszámot is levettek uberes kocsikról – tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.

Ráuszítaná a kormány a NAV-ot a Google-re és a Facebookra

Egy parlament elé került törvényjavaslat szerint komoly büntetést kaphatnának azok, akik eddig azért úszták meg a reklámadót, mert szerepeltek adózóként a magyar nyilvántartásban, mint például a Google vagy a Facebook.A javaslat szerint a hirdetés közzététele után 15 napjuk lenne, hogy bejelentkezzenek, de ha ezt nem teszik meg,...

Egy vagyont fizethet az az ország, amelyik nem segít a menekülteken

Az Európai Bizottság reformtervei szerint menekültenként negyedmillió eurós, bírságjellegű "díjat" fizetnének azok az EU-tagországok, amelyek nem kívánnak befogadni más uniós tagországokból áttelepített menekülteket – írta brüsszeli forrásokat idézve kedden a Financial Times online kiadása.

Hihetetlen, 50 ezer forintos bírsággal "sújtották" a NAV-ot

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) helyszíni ellenőrzése során megállapította, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogsértő módon hosszabbította meg egy takarítási szerződését, mivel arra közbeszerzést kellett volna kiírni – adta hírül a napi.hu .

Magyaroké az évtized autós biznisze

Rommá keresi magát egy magyarok által alapított cég az itteni fizetős utakat jogtalanul használó külföldi autósokra kiszabott pótdíjak behajtásával.

Milliós büntetést kapott az RTL Klub és a Class FM

Az RTL Klub szolgáltatóját 7,54, a Class FM-ét egymillió forintos bírsággal sújtotta a médiatanács egy-egy műsoruk téves korhatár-besorolása miatt – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki közleményében.

40 milliós bírságot kapott az Invitel

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forint bírságot szabott ki az Invitel Távközlési Zrt.-re, mert a társaság egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a televízió-előfizetéseknél – közölte a hatóság hétfőn az...

Kósa Lajos „helyi bolondként” mutatott be egy férfit Orbánnak, félmillió helyett végül csak 50 ezret kellett fizetnie

A debreceni Újvárossy Csaba 2014 áprilisában szeretett volna a városba látogató Orbán Viktortól kérdezni pár dolgot. Kósa Lajos már régről ismerte a férfit, akinek sok vitája volt az önkormányzattal az édesanyja lakdíjhátraléka miatt, többször levélben fordult a polgármesterhez.Miközben a férfit a biztonságiak elvezették,...

"Szabálytalan parkolás" miatt ötvenezer forintra büntették a mozgáskorlátozott nyugdíjast

Ötvenezer forintra büntettek egy mozgáskorlátozott férfit Pécsen, mert a rokkantak számára kijelölt helyen parkolt, de nem volt látható helyen az erre jogosító igazolványa – írja a bama.hu . Hiába mutatta a hatóságnál a papírjait, még a részletfizetést sem engedték neki.

Nagyon rosszul jár, akit most leminősít a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket.

Az RTL kapta a legnagyobb bírságot eddig a Médiatanácstól

Három év alatt összesen 714 felügyeleti eljárást indított rádiók, televíziók ügyében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) irodája és médiatanácsa – áll az NMHH MTI-hez eljutott, a 2013 eleje és 2015 vége közötti időszakot áttekintő tájékoztatójában.

Gumicsizma kell a parkoláshoz a megyei kórháznál

Komolyabb esőzések után vízben áll a kecskeméti kórház parkolója – írja a baon.hu . Problémás kiszállni a kocsiból és balesetveszélyes átkelni a sáros, csúszós szakaszokon. Ha mindez nem lenne elég, a lap olvasói szerint a Városrendészet munkatársai külön vadásznak a tilosban, vagyis a parkoló környékén megállókra.

Tovább szívatja a kormány az Uber-sofőröket

Márciustól újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli taxizás visszaszorítása érdekében – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdai MTI-hez eljuttatott közleményében.

Odacsaptak Matolcsyék az OTP-nek

Pénzforgalmi szabálysértések miatt 13 millió forintra bírságolta az OTP Bankot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A hitelintézetnek legkésőbb március 31-ig meg kell szüntetnie a jogszabálysértéseket.

Brutális bírságot szabott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 88 millió forint bírságot szabott ki a MasterCard Europe SA-ra gazdasági erőfölénnyel visszaélés miatt.

300 ezres bírságot is kaphat gyorshajtásért

A halállal végződő baleseteket továbbra is a gyorshajtók okozzák a leggyakrabban. A rendőrség elrettentően nagy bírsággal szorítaná vissza a szabálysértők számát. Idén jóval több traffipaxszal találkozhatunk az utakon, így várhatóan a beszedett bírságok összege is növekszik.

A GVH 15 millió forintra bírságolta az AAA Autót

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 15 millió forintra bírságolta az Autocentrum AAA Auto Kft.-t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.

Videó - „Ez az ország szégyene” – közmunkás lett Sándor Mária

Falevelet gereblyéz és brikettet készít közmunkásként Sándor Mária. A fekete ruhás nővér nem volt h... Olvassa el a NOL.hu-n!

A GVH atomot dobott a bankokra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Bankszövetség (Bankszövetség) – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak...

Így működnek az új szupertaffipaxok

14,5 milliárd forintnyi európai uniós pénzt költöttek az országos kamerahálózatra, amelyet csak jövőre helyeznek majd üzembe, és nem csak a gyorshajtások kiszűrésére használható – számol be a Totalcar .

Zártkörű rendezvényen bírságolt a NAV

Várhatóan 280 ezer forint bírságot szabnak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei arra a két emberre, aki adószám és engedélyek nélkül szervezett rendezvényt és árult alkoholt Budapesten – közölte az adóhatóság hétfőn az MTI-vel.

300 ezres bírságot kaphat a cége, ha feledékeny

A jövőben minden cégnek elektronikusan kell megküldenie a beszámolóját a céginformációs szolgálat részére, amelyik társaság ezt felszólításra is elmulasztja, 300 ezer forint mulasztási bírságot fizet – egyebek mellett ezt tartalmazza a cégeljárási törvény módosítási tervezete, amely kedden került fel a kormány honlapjára.

Óriási bírságot szabtak ki a szennyező olajvállalatnak

A londoni székhelyű BP olajvállalat a Mexikói öbölben 2010-ben bekövetkezett olajömlés miatti eljárás végül a peren kívüli egyességgel zárult.

50 ezres bírságot is kaphat, aki nem tudja felmutatni a személyijét

A bevándorló-parának hála, a határ menti régiókban fokozott ellenőrzéseket végez a magyar rendőrség. Az ORFK szerint, ha egy uniós állampolgár nem tudja felmutatni rendőri ellenőrzés során a tartózkodási jogot igazoló okmányát, akkor szabálysértési eljárás kezdeményezhető ellene vagy helyszíni bírsággal büntethetik –...

50 ezer forintnál többet is veszíthet az, aki bányatóban fürdik

Hiába a nagy hőség, tilos a bányatavakban fürdeni. Ennek oka, hogy ezek a vizek hirtelen mélyülnek és tisztaságukat az ÁNTSZ sem ellenőrzi, így könnyen fertőzést is lehet kapni.

Az MNB 300 millióra bírságolt két biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 200 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re és 100 millió forintra büntette a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t, mert jogsértően utasították el a pótkocsikra vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások megkötését – közölte a jegybank az MTI-vel.

Ott is megbírságolhatják, ahol álmában sem gondolná

Szûkszavúan beszélnek a rendõrök arról, hogy áll a 365 darab fix traffipax telepítése, de Budapest útjain már most megjelentek a rendszámfelismerõ kamerák. A közterület-felügyeletek üzemeltetik õket, és a jövõben elszaporodhatnak, hiszen komoly bevételt termelnek az önkormányzatoknak. Annál is inkább, mert nemcsak tilosban...

250 millió forintos bírság a Telenornak

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 250 millió forint bírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re, mivel a szolgáltató jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket – közölte a...