Bödőcs Tibor úgy gondolja, jobb lejárató anyagot írt magáról, mint a propagandamédia

Bödőcs Tibor azzal magyarázta az alkotói szabadságot, hogy az aktuális standup-estjét már nem tudta volna folytatni: ha volt egy műsorral egy városban, akkor oda azzal már nem tér vissza.

Krasznahorkai László kapta a Libri irodalmi díjat, Bödőcs Tibor a közönségdíjas

Krasznahorkai László győztes elbeszélését Károlyi Csaba irodalomkritikus méltatta, aki kiemelte, hogy a Herscht 07769 egy regény, amelyben a kisemberek leghétköznapibb sorsa érintkezik a világmindenség fizikájával és zenéjével, és amelyben az emberek élete nem ér többet, mint a farkasoké.

Bödőcs Tibor is elköszönt

“A szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában.”

Bödőcs: Vlagyimir előre megy, nem hátra....

A választás előtti őrületet nem hagyta reakció nélkül Bödőcs Tibor sem.

Juszt László:....legalább jót szórakozhattunk volna - 15 percig…!

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára.

Bödőcs Tibor csodadisznója Moszkvában - A Gazda, a Kincstárnok és a Fővadász

Bödőcs mesejátékkal köszönti az újévet, avagy Vlagyimir és Hszi Csin-ping csókban forrnak össze, s örökbe fogadják a Gazdát...

Bödőcs Tibor: Azok az igazán hülyék, akik nem tudják magukról, hogy azok

Bödőcs Tibor Karinthy-gyűrűs magyar humorista.

Bödőcs Tibor rendesen odaszólt a Pintér Bélába beleszálló Szentesi Zöldi Lászlónak

Bödőcs Tibor a Facebookon reagált szerdán Szentesi Zöldi László a 888-on olvasható írására, melyben Pintér Bélát kritizálja. A színész-rendező a színházakat érintő új, kulturális törvény elleni tüntetésen mondott beszédet, melyben többek között azt mondta, „a színház alapvetően kritikus, ellenzéki, vagy ha nem az,...

Nacsa Olivér eladva! Tulajdonos: Orbán Viktor - Városi Kurír

Nacsa Olivér lehetett volna humorista is, jó úton indult el, de egy elágazásnál úgy döntött, hogy inkább Fidesz-báb lesz belőle.

Bödőcs bevállalós Orbán-paródiája miatt bűnhődik a Pátria Rádió - Városi Kurír

Bödőcs Tibor nagy sikerű Orbán Viktor-paródiája miatt szavazta meg Pék Zoltán azt a frekvenciatanácsi előterjesztést, ami kiegyensúlyozatlan tájékoztatásra hivatkozva elmarasztalta a Pátria Rádiót.

Bödöcs Tibor: biztos vannak, akik azt mondják, hogy túllőttem a célon, és rohadjak meg! - Városi Kurír

Ha Bödöcs Tibor nevét halljuk, biztosak lehetünk benne, hogy fanyar humorral karikírozott görbe tükörrel lesz dolgunk.

Bödőcs - konzultáció: a belföld az új külföld

Bödöcs Tibor a mostani Orbán-kommunikáció ős-ellenségéből, a migrációt övező propaganda hadjárat kapcsán talált ki fenomenális paródiát.

Történelmi pillanat: Mészáros - a Lőrinc - olyat tett, amit talán még soha + videó

A polihisztori babérokra törő hazánkfia – Mészáros Lőrinc – ahogy azt megjegyezte, okosabb Zuckerbergnél is, azt szerényen elhallgatta, hogy humán téren is jeleskedik.

"Magyar ütőérre, magyar vámpírt"

Bödöcs Tibor nagyon érti a dolgát. Mai szösszenete hű görbetükre 2017 Magyarországának. No meg persze az őt poénokra inspiráló főszereplőnek, a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak.