Magyarországon is lehet majd vádalkut kötni

Vasárnaptól már Magyarországon is lehet vádalkut kötni, bár ez nem teljesen olyan lesz, mint az amerikai krimikben.

Rövidesen már gyanú nélkül is nyomozhatnak, megfigyelhetnek az Orbán-rendszer hatóságai

Az új Büntetőeljárási törvény megteremti a lehetőséget, hogy leplezett eszközöket vessenek be azok ellen, akik bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek.

Törvényt módosítana a korrupció miatt az IM

Többek között a korrupció hatékonyabb felderítését célozza az a kormány honlapján olvasható nagy terjedelmű tervezet, melyben az Igazságügyi Minisztérium számos büntető tárgyú törvény módosítását kezdeményezi.