Terhességi csíkok, striák - hogyan lehet megelőzni, illetve eltüntetni, ha már kialakult?

Miért alakulnak ki a striák?

A vörösök az új szőkék. De egyelőre ők sem halnak ki.

Örökre eltűnhetnek a vörös hajú egyének a globális felmelegedésnek köszönhetően – írják brit lapok skót kutatókra hivatkozva.

Sminkkel, vagy nélküle?

Az ember gyerekkorában nagyon sok olyan dolgot tesz, amit utána már megbán.

Bőrfeszesítés okosan

Minden nő hamvas, feszes bőrre vágyik, de sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokaknak mindez eddig csak álom maradt.

Alvás, mint szépségápolás

A belső kozmetikához tartozik az egészséges alvás is.

Sminktippek, smink tanácsok

4 hiba, amit könnyen elkövethetsz a bőröd ellen. Hagyj fel velük 2014-ben!

Mutasd a bőröd, megmondjuk milyen!

Az arcbőr megfelelő ápolásának alapfeltétele, hogy tisztában legyünk azzal, milyen típusú a bőrünk, így tudjuk a számára megfelelő kozmetikumokat és kezelést biztosítani.

Az ekcéma 5 előjele, okai és kezelése!

Az ekcéma olyan krónikus betegség, mely rendszeresen visszatér.

Hajbaj! Ajaj!?

Egyre több a probléma hajunkkal.

Soie Essentielle

Ma ismét a divat világában kutakodtunk, ahol csodálatos ékszerekre, és készítőjükre, Farkas Eszterre bukkantunk.

Pemphigus vulgaris bőrbetegség | Autoimmun Betegségek

A szerzett, ún.

Hóvirág demencia ellen, levendula hajhullásra: növények gyógyszerek helyett!

A „virághatalom” az orvoslásban is egyre inkább érezteti hatását. Vegyük sorra a növények néhány érdekes felhasználását.

Simogassuk egymást!

Az, hogy a simogatás kellemes érzést kelt, abból a szükségletből fejlődhetett ki az evolúció során az emlősöknél - legyen szó macskákról, kutyákról, majmokról vagy emberekről -, hogy eltávolítsák az élősködőket a szőrrel borított testfelületekről - állapították meg amerikai kutatók.

Meteorit krém a fiatal bőrért

A meteoritporon és a rengeteg titokzatos összetevőn kívül nagy mennyiségű kalciumot, vasat és magnéziumot is tartalmaz a földöntúli szérum.

Döbbenet! Megállítható, sőt megfordítható a bőr öregedése!

Lassítható vagy akár visszafordítható a bőr öregedése a sejtek közti teret kitöltő állomány új típusú kezelésével, kívülről való feltöltésével - igazolták amerikai kutatók tanulmányukban.

Télen is vigyázzunk a bőrünkre

Az egészségünk szempontjából a bőr ápolása kiemelkedő szerepet játszik, hiszen a legnagyobb szervünk (majdnem 2 m²) és feladatai nagyon összetettek.

7 tipp aknés bőrre

pattanásos rémálomnak egyszer s mindenkorra vége! Ha pontosan tudod, milyen trükkökkel javíthatsz a helyzeten, nem kell többé takargatni az arcbőrödet.

Vadító mintákban Kim Kardashian!

Az elmúlt félév legmeghatározóbb trendjei, mint a bájos pasztellszínek és virágminták már csak a múlté.

Majdnem meghalt a 11 éves fiú a fájdalomcsillapító miatt!

Egy 11 éves fiú testének 65 százalékát égési sérülések borították el egy szörnyű allergiás reakció miatt, amit egy ibuprofen tartalmú fájdalomcsillapítónak köszönhet.

8 szuperétel a szép bőrért és hajért

Nem a piperetáskádban rejlik a ragyogó vonzerő titka.

4 figyelmeztető jel a testedtől - vedd komolyan!

Testünk kiváló kommunikátor, üzenetei gyakran teljesen világosak: a kivörösödött bőr azt jelzi, hogy túl sokat voltunk napon, a korgó gyomor pedig azt, hogy kifogytunk a tápanyagból.

Szűknyakúnak reszelj krumplit, a bőrt itasd olívával!

Sokan szeretjük az üveg, kristály poharakat, vázákat, mert könnyebben tisztán tarthatók mint a műanyag.

Amit a sminkelésről tudni kell!

Az, hogy kinek mennyire vastag a vakolata, általában csak a férfiakat foglalkoztatja, hisz elég kiábrándító egy szottyadt arcú nőre nézni zuhanyzás után.

Induljon az őszi arcápolás

A nyári napsugarak nem kímélték az arcbőrt sem, így az ősz beálltával érdemes egy nagyobb kezeléshez folyamodni, mégpedig az UV-sugarak okozta káros hatások megszűntetése céljából.

Most kell ellenőriztetni az anyajegyeket!

Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket.

Kezeld a pattanásokat házilag!

Ha már semmi sem segít a pattanások ellen, folyamodjunk anyáink módszereihez!

A felnőttkori akné kezelése

A húszas éveikben járó nők több mint felének gyűlik meg a baja időről időre a pattanásokkal, és a probléma bizonyos esetekben később is visszatérhet.

A dohányzás hatása az arcbőrre

Minden egyes elszívott cigaretta közelebb visz az öregedéshez, minden slukkal ráncosodik a bőr. A szaknyelvben csak smoker's face-nek nevezik a belső ragyogását elveszített arcot.

De jó színben vagy! Előkelő a fehér bőr?

Még egy ideig élvezhetjük a nyarat, de az óvatlanok bizony sokat szenvednek a nap okozta leégésektől.

Az arcdiagnosztika előrejelzései

Arcunkon olyan betegség tüneteit is észreveheti a szakember, ami gyakorta a kémcsövek elől is rejtve marad.