Elköveti-e a közúti veszélyeztetést a gyorshajtó?

Közúti veszélyeztetés bűncselekményt az követi el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.

Cserbenhagyás

A cserbenhagyás, valamint a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményt a legtöbben nem értelmezik jól, gyakran keverik a két bűncselekményt, holott óriási különbség van a két bűncselekmény között.

Részegen anyázott – a barátai megölték

Csúnyán elfajult egy családi délután Nagykőrösön.

Megbukott az oktatási maffia

Alapítványi iskolákat irányító bűnszervezetet leplezett le a NAV.

Bűncselekmény áldozata a debreceni Nagyerdőben holtan talált nő

Bűncselekmény áldozata az az 55 éves nő, akit hétfő délután holtan találtak a debreceni Nagyerdőben – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Már nem nyomoznak a volt körmendi alpolgármester ellen, akinek egy diáklánnyal volt viszonya

A volt KDNP-s alpolgármester a szülei jelentették fel annak a lánynak, akinek viszonya volt a politikussal.

Alkotmánysértő a román köztisztviselők bűncselekmény miatti felfüggesztését megszüntető törvény

A román alaptörvényt sérti az a nemrég megszavazott jogszabálytervezet, amely megszüntetné a bűncselekménnyel vádolt köztisztviselők automatikus felfüggesztését – állapította meg kedden a bukaresti alkotmánybíróság.

1081 állatkínzási eljárásból mindössze 189 esetben történt vádemelés 2017-ben - Kutyabarát.hu - Hírek

Mindenki tudja, hogy számtalan esetben el sem jutnak az állatkínzásos ügyek a hivatalos bejelentésig, ezeket észben tartva még ijesztőbbek a 2017-es bűnügyi statisztikák. Sajnos letöltendő börtön büntetésről sem adhattunk gyakran hírt a tavalyi évből, még a legnagyobb port kavart esetekben sem.

Migráns gyújtogatott egy olasz táborban, fegyverrel kellett megállítani

Életveszélyes állapotban van az az afrikai fiatalember, aki egy dél-olaszországi menedékkérő-központban felgyújtotta a szobáját, és a tábor egyik olasz munkatársa rálőtt szombaton. A tábor többi lakója az utcára vonult tüntetni.

Hetedikes diákkal kezdett viszonyt egy tanár, és az aktusokat videóra is vette

Egy hetedikes lánnyal kezdett viszonyba egy tanár, és együttléteiket videóra is vette. Egyebek mellett szexuális visszaélés a vád ellene.

Nem vicc! A kormány hamarosan bárkit indoklás nélkül is teljes megfigyelés alá vonhat — vége a magánéletnek?

Orwelli világ vár ránk, amennyiben a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium több törvényt is módosító javaslatcsomagja.

Feladta magát a buszülést savval leöntő férfi

A Budapesti Rendőrkapitányságon önként jelentkezett az elkövető.

Feltörték Majka telefonját, tele kompromittáló fotókkal

Majka a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, hogy valaki feltörte a telefonját, amiben privát tartalmak is helyet kaptak.

Szörnyűség: pedofília, kiskorú lányok futtatása, kerítés

A Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást indított H. Zs. és Ó. T. novajidrányi lakosok ellen, mert megalapozottan gyanúsíthatók kerítés és pedofília, gyermekprostitúció kihasználása bűntettében, mivel több kiskorú lányt is rábírtak, hogy prostituáltként...

Pitiáner társadalom - pitiáner bűnözés

Annak idején Moldova György “Bűn az élet”című könyvéből még azt olvashattuk ki, hogy a bűn-folyó mindkét partján zömében felkészült, komoly “szakemberek” ügyködnek.

Balog Zoltán nem hagyja veszni a Snétberger-központot, feljelentést is tesznek

Minden jogi segítséget megad az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Snétberger Központnak. Balog Zoltánék feljelentést tettek az ügyben.

Megmondaná valaki, mitől ilyen okos egy gázszerelő?

Orbán Viktor a nyilvánosan vállalt strómanján keresztül, akitől már nyomon követhetően is jutott pénz az Orbán-családhoz mindabból, amit Orbán a nevére irat, lassan tulajdonába veszi az egész országot. Párhuzamos valóság jön létre, orwelli világ, kafkai állapotok, egy gázszerelő nevén a miniszterelnök birtokolja lassan az...

Egy egész családot késelt meg, keresik

Megkéselte volt élettársát és annak gyermekeit egy 32 éves férfi szerda hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön, a gyanúsított ellen elfogatóparancsot adtak ki – közölte a rendőrség a honlapján. A támadásban a legidősebb lány életveszélyesen megsérült.

Ittas vezetés: mi minősül ittas vezetésnek?

Az ittas vezetés jogszabályi háttere jelentősen megváltozott az elmúlt évekhez képest, ugyanis az ittas vezetésnek korábban két alakzata volt: szabálysértési és büntetőjogi.

Gumicukorral csalt el kislányokat az esztergomi szatír

 Két kislánynak mutogatta magát egy szatír Esztergom-kertvárosban.

Rokkantkártyákért tört fel autókat egy terézvárosi férfi

A rendőrök elkaptak egy tolvajt, aki rokkantkártyákra vadászott Terézvárosban – írja a police.hu.

Bebizonyosodott: hamis levéllel mentegették a lúgos orvost

A barátnőjét a vád szerint lúggal megcsonkító budapesti orvos ügyében született nagyon komoly megállapítás: az orvos védője által májusban az iratokhoz csatolt levél, amelyben valaki azt állítja, hogy más volt az elkövető, hamis.

Vádat emelhetnek a ballagó diákokat savval leöntő kecskeméti nő ellen

Négy fiatal és az őket búcsúztató pedagógus sérült meg tavaly júniusban, amikor maró anyaggal öntötték le őket egy kecskeméti ház ablakából.

Alvó hajléktalanokat ütöttek és rugdostak arcon a tinik

Két ügyben is vádiratot nyújtott be az ügyészség, amelyben fiatalok vertek össze hajléktalanokat. A tettesek közül a legidősebb is csak 18 éves volt.

Így működik az állami internetcenzúra Magyarországon

Nagyjából egy évvel ezelőtt, a vs.hu és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által a Századvégtől kiperelt tanulmányokat olvasva lettem figyelmes egy érdekes, 2012 végén íródott szakpolitikai elemzésre, amely az internetcenzúra magyarországi bevezetéséről szólt.

Alvó férfit fosztottak ki a megállóban – videó

A férfi egy telefont zsákmányolt.

Késelt és verekedett a majálison ez a három férfi

A trió Budapesten, a XIV. kerületi Ötvenhatosok terén fokozta a hangulatot.

Fejszével támadt két fiatal egy idősebb férfire, mert az nem akart velük inni

Egy 23 éves velencei és egy 20 éves kápolnásnyéki férfi szerda este bement egy idősebb ismerősük házába, ahol rá akarták venni a 60 éves férfit, hogy igyon alkoholt velük – írja a police.hu .

Szabadulása előtt verték meg a börtönben, kómába esett a 17 éves fiú

A 17 éves T. Máté rablás miatt került egy hétre egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei börtön háromszemélyes cellájába.

Három évet kaphat a beteg férfi, mert sógora TAJ-kártyájával ment vizsgálatra

Vádat emelt az ügyészség egy mohácsi férfi ellen, mert sógora TAJ-kártyáját és lakcímkártyáját használta egy orvosi vizsgálaton.