Könnyen lebuknak a bitcoinnal csalók

A CoinCash által is használt Chainalysis blokklánc-analitika szoftver buktatta le a Twitter hack elkövetőit Ahogy arról mi is részletesen beszámoltunk, július 15-én a Twitter történetének eddigi legnagyobb hackelése történt, egy maroknyi fiatal átvette az irányítást gyakorlatilag az egész platform felett.

Bűnözés a hétvégén

 A hétvége három napján a  rendőrök 148 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 42 súlyos és 104 könnyű sérüléssel végződött.

A román elnök szerint megengedhetetlen az igazságszolgáltatás politikai felügyelet alá helyezése

Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság bűnvádi eljárást indított.de ez megengedhetetlen.

Szilágyi Tibort kitüntették, mint tiszteletbeli zsarut

Szilágyi Tibor pályafutása során számos zsaruszerepet játszott. Ki ne emlékezne a Kántor című 70-es évekbeli sorozatra, ahol egy fiatal nyomozót alakított.November 10-én a Dr. Dobos János Ezüst Emlékérmet vehette át a népszerű Kossuth-díjas színművészünk a Rendőrpalotában. A hivatalos indokolás szerint

Yakuza vizsga: a bűnözők is megtanulják mit ír a törvény

Érdekes felfedezést tett a japán rendőrség az ország legnagyobb és leghíresebb bűnszervezetének működésével kapcsolatban: a Yamaguchi-gumi nevű yakuza vezető beosztású tagjainak ismerniük kell a japán szervezett bűnözés elleni törvény mindenkori aktuális rendelkezéseit.

Gulyásdemokrácia - Mi a baj a rendőrséggel?

Az etnikainak is becézett ügyek hevében sajnos a problémafelvetések többsége csupán odáig jutott, hogy a cigány vagy a nem cigány emberek mellé kell-e több rendőr.