Gulyás: a cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten az Együtt, szabadon – Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitóján szólalt fel. 

Cigányozva uszított a Mi Hazánk – elvették az irodájukat

A kerületi lap szerint a bizottság fel is mondta a József körút 43. alatt található irodára a párttal kötött bérleti szerződést – írja a HVG .

Akit azért fizetünk, hogy hallgasson - Farkas Flórián 2020-ban is néma maradt a parlamentben

Igencsak néma évtizedet zárt Farkas Flórián Országgyűlési képviselőként: az elmúlt 7 évben egyetlen egyszer sem szólat fel a Parlamentben, de 2010-től is csak ötször emelkedett szólásra, legutóbb 2013 júliusában – összegez a Romnet.

Páros interjú Beer Miklós püspökkel és Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével a vágyakat is felzabáló valóságról

Fel kell ismerni azt, hogy egyszer élünk, és abba nem fér bele az irigység, a gonoszság, a gyűlölködés.

Beer Miklós: vegyük észre, hogy a romák itt élnek közöttünk!

Dr. Beer Miklós magyar római katolikus pap, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke.

Azt választotta, legyen cigány, nő, elvált szülők gyereke —  Lapzsemle

Az RTL Klub Házon kívül magazinjának cigány-témájú riportjához fűzött kommentektől a HVG és a Magyar Narancs izgalmas cikkeiig terjed a Heti lapzsemle választéka.

Itt volt a majdnem lincselés - irány a három szegregátum (video)

Minden azzal kezdődött, hogy…, nem, nem is azzal kezdődött.

Beer Miklós ahol tud, fáradhatatlanul segít

Beer Miklós, volt váci megyés püspök nyugállományba vonulásakor arról beszélt, egyre jobban foglalkoztatja az, hogy régi baráti kapcsolatai alapján bele tudna vágni egy hajléktalanmentő misszióba, vagy egy cigányság-felzárkóztató programba.

Fischer Ádám: Magyarországon sosem lesz demokrácia

A világhírű karmester közelgő 70. születésnapja alkalmából adott interjút az osztrák Kuriernak.

Bogdán László: Magam elvállalnám azt is, hogy vécét pucoljak egy reklámban, csak történjen valami végre!

Bogdán László, Cserdi polgármestere a közelmúltban beszélt a cigányság helyzetéről, megosztottságáról, Farkas Flórián dicstelen, káros tevékenységéről.

Bogdán László: "Ha leköpnek, letörlöm"

Bogdán László 1974-ben született, nyolc általánost végzett a Bükkösdi Általános Iskolában.

Történelmet írnak Nagymagyar cigányai: átvették a falu vezetését

A 3500 fős településen lett Szlovákia első tiszta roma vezetése.

Csehországban sincs túl jó soruk a romáknak

A társadalom peremén, gyakorlatilag a közéletből kirekesztve él a csehországi romák több mint fele – olvasható a csehországi roma kisebbség 2017-es helyzetéről készült jelentésben, amelyet szerdán tárgyal meg a cseh kormány.

Fizetős játszótérről nyilatkozott, elvitték a rendőrök

Bilincsben vittek el egy hajdúhadházi roma politikust, aki arról beszélt, hogy továbbra is fizetni kell az uniós pénzből épült játszótér használatáért – állítják jogvédők.

Alakul ez.... ahogy a kerítésen túlról látszunk

Alakul ez, lesz klassz gyülekezési törvényetek is, így uborkaszezonban a stop Soros után, kell az, mint egy falat kenyér.

Azért szívatja a Fidesz a legszegényebbeket, mert nyerhet a dolgon

Orbán Viktor bevándorlóknak a nevezte miskolci cigányok egy részét, de ettől még nem bukja a Fidesz a romák szavazatait.Orbán Viktor bevándorlóknak a nevezte miskolci cigányok egy részét, de ettől még nem bukja a Fidesz a romák szavazatait.

Orbán: A romák nem segélyen tengődő, magatehetetlen kisebbség

Orbán Viktor elmondta, hogy nem áldozatot, hanem erőforrást látnak a roma közösségben.A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

Farkas Flórián: a cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni

Az MTI szemlézte a Lungo Drom elnökének a Magyar Hírlapnak adott interjúját, amit a hitelesség kedvéért címestül közlünk.

A cigányok sem ufók – Dzsodzsó, a birminghami csirkegyár munkása hazajön

A Roma Büszkeség Napjára. Nyolc év után haza is költözik: házfelügyelő lesz. Tízezer magyar cigány viszont még kint él az Egyesült Királyságban.

1000 tonna szemetet hagyott a lungo dromos politikus cége a falu szélén

Több méter szabálytalanul kezelt hulladékot vitt öt éve a fideszes Berényi László Egyházasharasztiba. Azóta csak rohad... Öt éve áll hatalmas halmokban és rohad a szemét Egyházasharasztiban, a baranyai faluba a volt fideszes képviselő, Lungo Drom-alelnök, Farkas Flórián-szövetséges Berényi László cége vitette a hulladékot...

Cigányok a szélsőjobbért

A Magyar Nemzet című orgánum úgy értesült, illetve úgy értesíti olvasóit, hogy az Opre Roma Demokrata Néppárt népszavazással szeretne önálló cigány tartományt kialakítani. Ehhez négy északkelet-magyarországi megyét gondolnak legalkalmasabbnak. A Kamarás István vezette politikai entitás szerint ez így teljesen rendben van.

A cigánykérdés megoldása

Száz éve rendezetlen probléma a magát joggal magyarnak tekintő cigányság szociális integrálása a többségi társadalomba, mégpedig úgy, hogy közben mindannyiunk javára megőrizze ezeréves kultúráját.A kormány most úgy döntött, hogy felhagy elődei üres szócséplésével,

Balog Zoltán: Akkor lesz erőforrás a határon túli magyar cigány, ha a magyar kormány is segíti őket

Balog Zoltán csütörtökön, a roma holokauszt emléknapján kifejtette, hogy mire gondolt Tusnádfürdőn két hete, amikor arról értekezett, hogy "nem eldöntött kérdés a kormány és a magyar közösségek számára, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányság erőforrás vagy tehertétel". Balog szerint "valóban eldöntendő...

"Brendon, Te egy idióta barom vagy"

A saját csecsemő korú gyerekét cigarettáztató tróger, Brendon felbukkanásával már kétszer foglalkozott a Zárójel.

„Etnikai önvédelem” – náci felütéssel

Július 8-a eddig azért volt nevezetes, mert ezen a napon született Dr. John Stith Pemberton amerikai gyógyszerész, a Coca-Cola megalkotója, vagy Ferdinand Zeppelin német altábornagy, a róla elnevezett kormányozható léghajó feltalálója, esetleg Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező és Szakcsi-Lakatos Béla...

Farkas Flórián fenyegetőzik, de már neki is fonják a selyemzsinórt

Megtámadják a döntést, amellyel újra a Lungo Drom elnökévé választották.

Jobbik: "10-12 ezret ér egy cigány" + videó!

A jobbikos Apáti István belső információra hivatkozva kijelentette, hogy a Fidesz választási rasszizmust követ el, megvásárolja a cigány szavazatokat.

A Fidesz újra magához öleli Farkas Flóriánt!

A kormánypártnak nem számít, hogy már megszámlálhatatlan büntetőügyben vetődhet fel a Lungo Drom elnökének esetleges érintettsége, a szavazatok reményében magához öleli a Fidesz Farkas Flóriánt.

Bihartordai romák perlik az önkormányzatot

Idén először a törvény ellenére nem írta alá Bihartorda a helyi cigány önkormányzattal való megállapodást, így a kisebbségi képviselők – elmondásuk szerint – nem tudnak támogatásért pályázni.