Alonso: Befejezetlen ügyem van a McLarennel • Racingline.hu

Fernando Alonso azt állítja, kész folytatni a McLarennel a munkát, de szükség lesz pár változtatásra a jövőben.

Trump videón veri laposra a CNN-t az "álhírek" miatt

Az amerikai elnök egy olyan videót tett közzé a Twitterén, amin – a CNN által terjesztett "hazugságokon" diadalmaskodva – alaposan elgyepál egy embert, akinek fejét a hírcsatorna logójával takarta le.

Kínos! Orosz tévé adását sugározta egy amerikai közszolgálati csatorna

A C-SPAN amerikai közszolgálati televízió internetes adása rövid ideig a Russia Today orosz tévé programját mutatta a kongresszusi közvetítés helyett. Az ügyben vizsgálat indult.

Ebben is Orbánékat másolja a lengyel kormánypárt

Tiltakozását fejezte ki a lengyel külügyminisztérium kedden amiatt, ahogyan a CNN amerikai hírtelevízió és a The Washington Post című napilap az utóbbi napokban a három hete kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt politikájáról tudósított.

Élő adásban túrták fel a terroristák lakását a riporterek

Több vezető amerikai hírcsatorna – a CNN és az MSNBC – is kiakasztotta a közvéleményt azzal, hogy élő adásban túrták fel a San Bernardino-i lövöldözés elkövetőinek lakását – számol be a 24.hu .

Szijjártót leizzasztotta a CNN szír műsorvezetője

Szijjártó Péter interjút adott a CNN-nek, ahol a szíriai származású riportert, Hala Goranit nem érdekelte a külügyminiszter "tízmilliós migráns tömegről" szóló jóslata. Gorani helyretette, hogy most a jelenlegi helyzetről beszéljen, amikor is valójában csak százezrekről van szó, Szijjártó pedig azzal próbált védekezni, hogy...

Gyurcsányt a CNN is megszólaltatta a menekültek befogadásáról

Gyurcsány Ferenc menekültbefogadása mellett a CNN sem ment el szótlanul, csütörtök este kapcsolták adásukba az egykori miniszterelnököt – írta a hvg.hu .

Letenyei hentes a világ elsőszámú hírtévéjében, a CNN-ben

Nemrégiben a világ vezető hírtelevíziója, a CNN csapata Magyarországon forgatott. A világszerte gasztro ízekre vadászó stáb Anthony Bourdain, amerikai séf, televíziós személyiség, szakíró kulináris kalandozásairól készít sorozatot a nagyvilágban.

A CNN-nél Putyin volt az Iszlám Állam hóhérja

Kellemetlen baki történt a CNN csatornánál, adta hírül a  Russia Today . Véletlenül Putyin képét vágták be ahhoz a tudósításhoz, amely az Iszlám Állam hóhérjáról a szólt. A brit, Jihadi John néven elhíresült férfi hajtja végre a terror állam lefejezéseit – írja a  hvg.hu .

A CNN már felkészült a világvégére

Rémisztő videót vettek fel az apokalipszisre.

Az új irodalomtankönyv nyugatimádatról beszél

A Kettős Mérce Facebook-oldalán jelent meg a következő részlet az új hetedikes irodalomtankönyvből.

Lezuhant egy kisgép egy amerikai nemzetközi repülőtéren, órákig senki sem vette észre

Lezuhant egy kisgép egy amerikai nemzetközi repülőtéren, órákig senki sem vette észre

Ügyes kislány fiút szül, az ügyetlenek meg lányt

A CNN tudósítója ujjongott, hogy a királyi család más tagjaival ellentétben Katalin hercegné nem rinyált, hanem elsőre megcsinálta.

Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 – hivatalosan is megerősített – halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.

A KFOR televízió helyszíni jelentése szerint 20-30 kisiskolásnak nyoma veszett, nagy a valószínűsége annak, hogy életüket vesztették.

Nem rendítették meg Obama támogatottságát a botrányok

Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon komolyan veszik azokat – derült ki a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból.

Mit jelent, hogy Matolcsy György regrediált a CNN-interjú alatt?

Még a nyelvecskéjét is kidugta izgalmában, annyira figyelt a CNN-interjú alatt, miközben Richard Quest ezt kérdezte: "Everything I read is roundly criticizing the stewardship of the economy at the moment for the unconventional, for all the things that you know. You know these criticisms. Why are they wrong, these people who are criticizing you?"

Matolcsy ölni tudott volna, amikor Quest a katasztrofális magyar helyzetről kérdezte

A lassított felvételen jól látszik, milyen indulatok feszülnek benne, miközben fogalmazza Richard Quest zátonyra futó magyar gazdaságról feltett kérdésére a "tündérmesés" választ.

Négy adóval kevesebb

Önök kérték? - Négy adóval kevesebb

A CNN élő adásában dobta le ruháját a színésznő (videó)

Szilveszter éjjelén különös adással jelentkezett be élő adásba a CNN tudósítója a New York-i Times Squere-ről.

Lebukott a Szcientológia Egyházat befeketítő CNN riportere

A USA-beli Freedom Magazin leleplező cikket közölt a CNN egyik vezető riporteréről azzal kapcsolatban, hogy az sorra meghamisította a valóságot, amikor a Szcientológia Egyházról készített „leleplező” sorozatot.

Szivárognak a hírek, Washington DC-ből

Az alábbi link, még napközben elérhető volt, azóta valószínüleg törölték az itt lévő információkat, ugyanakkor mindez átmenetileg is lehetséges!

Nagy a hallgatás az USA-ban talált titkos iratok körül!

Mivel a CNN hírtelevízió is teljes hírzárlatot rendelt el a 2010-01-16-án talált bizalmas kormányzati dokumentumokat illetően, ezért valószínűleg már nem tudhatjuk meg mit találtak a nemzetvédelmi szervek azon a szombati napon.

Külföldön is aggódnak a budapesti sztrájk miatt!

Már több külföldi média és más tévécsatorna is említést tett a Budapesten kialakult rendkívüli sztrájkhelyzetről. A CNN hírteleviziótól kezdve a BBC-ig is eljutott a hír. Külföldön egyes sajtók már rendkívüli állapotokról, vagy esetleges szükségállapotok időszerű bevezetéséről adnak jelentést. A különleges...

Penis vs peanuts a CNN-en - sajnálatos dolgok blogja

Mi járhatott ma a CNN-es bemondó fejében?

Kedves videó Obamának, Tőlünk

Öregem, 2 órája neveztelek ki, az első, amit jegyezz fel, soha, de soha nem megyünk a mélytengeri szörny hazájába.

A világ első holografikus kapcsolását láthatták a CNN nézői

Az amerikai elnökválasztás iránti felfokozott érdeklődést arra használta fel a csatorna, hogy egy olyan technológiát mutasson be, mely a nagyközönség számára csak a Csillagok háborújából ismerős.

CNN ingyenreklám Borsodnak (is)

Pillanatképek a tokaji borvidékről, a mádi zsinagógáról, a Barlangfürdőről, a matyóságról, a Miskolci Operafesztiválról és az AES telephelyéről...

Nem csak a CNN kavar a képekkel

Sokszor előfordul, hogy a híráradatban elsikkad pár apró részlet.

Kína másképp - Riporterek, határok nélkül

Figyeljétek Bárdos Andrást, a TV2 Tények főszerkesztőjét, amint kommentál.