Covid-hétvége - Az elmúlt három napban 65-en haltak meg a ferőzéstől

A háború hírei egyre inkább háttérbe szorítják, a jelenleg még Magyarországon is arató Covid járvány híreit, pedig lássuk be  a kór csak megszelídült, de azért komoly számban szedi, meg mindig az áldozatokat.

Bill Gates: brutális, súlyos verziója jön a Covid-járványnak

Bill Gates szerint jóval több mint öt százalék az esélye annak, hogy a világméretű Covid-járványnak egy olyan súlyos verziója alakuljon ki, amit az emberiség még nem tapasztalt meg.

Hatszor mondta a kormány, hogy kibertámadások érték az oldalait – Tetteseket azóta sem találtak

Pedig a rendőrség kereste őket.

Parlamenti vizsgálat indul Boris Johnson ellen

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket – írja az MTI.

L. Simon László (első) találkozása a Covid-sújtotta magyar egészségüggyel - Erről beszéltünk, nyuszó-muszó!

Van az úgy, hogy a NER-elit egy-egy tagja szembe találja magát azzal az egészségügyi helyzettel, amivel mi, egyszerű emberek Magyarországon nap, mint nap küzdünk!

Koronavírus: a járvány kezdete óta 505 milliónál többen kapták el a fertőzést

Közel 6,2 milliónyian haltak bele eddig a világjárványba.

Hiába a lezárások, a koronavírus újra áldozatokat szedett Sanghajban

Először jelentettek koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálozásokat Sanghajból hétfőn azóta, hogy a városban a múlt hónapban lezárásokat kezdtek alkalmazni – adta hírül az MTI.

Nádas György 17 kilót fogyott, így néz ki most

A humorista a Reggeli műsorának volt vendége. 

Óvatosabban, más céllal, de közel ugyanannyit utazunk, mint a Covid-19 előtt

A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait.

A koronavírussal foglalkozó kutatók több mint harmadát érte zaklatás a járvány alatt - Qubit

„A tudománykommunikáció alapvetően nem a munkánk része, így amint ezek a támadások átütik a tűrőképességünk határát, érthető okokból sokan inkább visszatérnek a laboratóriumba, és talán vissza se néznek többet” – mondja Kemenesi Gábor virológus a kutatókat ért inzultusokról.

Fontos tanulmány jelent meg a Covid oltások hatásosságával kapcsolatban

Magyar tanulmány bizonyítja, hogy akik négy oltást kaptak, azoknál 93 százalékkal kisebb volt az esélye annak, hogy Covidban halnak meg az oltatlanokhoz képest.

Covidos lett egy szavazatszámláló, azonnal kórházba szállították!

Ezek a rendkívüli események történtek a hazai szavazókörökben.

Hétvégi összesített adatok: 6 millió 402 ezer a beoltott, 5223 az új fertőzött és elhunyt 84 beteg

A hétvége adatait közöljük. A beoltottak száma 6 401 980 fő, közülük 6 186 269 fő a második, 3 841 840 fő a harmadik, 256 021 fő már a negyedik oltását is felvette.

Hillary Clinton elkapta a Covidot

Hillary Clinton elkapta a koronavírust, tesztje pozitív lett – ezt maga a volt amerikai elnökjelölt, egykori külügyminiszter közölte kedden a Twitter-profilján.

Miközben mindenki a háborúra figyel, félszázan tegnap is meghaltak koronavírusban

1495 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 831 423 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal.

Nincs vége a covidnak – milliós nagyságrendben jöhettek létre különböző variánsok

Az új koronavírus problémás változatai egyedi közegben jöttek létre, olyan személyekben, akiknek az immunrendszere valamilyen okból nagyon gyengén működik. Ezáltal nehéz ellene proaktívan fellépni, az újabb változatok hirtelen, mondhatni a semmiből bukkannak fel. A jövőre vonatkozóan képtelenség pontos jóslatot adni, a járvány...

Még nem ért véget a világjárvány

A szakember szerint csak az utóbbi néhány hónapban 1 millió ember vesztette életét.

Hétfőtől vége a korlátozásoknak, miközben közel 6000 fertőzöttet találtak egy hétvége alatt

150 koronavírusos beteg pedig elhunyt.

A long COVID hatás, a kigyógyulás utáni krónikus esetek - Nutripharma

A leggyakoribb visszamaradt tünetek a fáradékonyság, köhögés, légzési nehézségek, bélpanaszok, pszichés tünetek (zavartság, depresszió, álmatlanság). A gyomor-, bélpanaszok sokaknál visszamaradó tünetek. Úgy tűnik, a bélrendszer jobban érintett a betegség lefolyásakor, de azt követően is.

Jakab Péter Orbántól követeli járványügyi korlátozások és a maszkviselés eltörlését

Jakab Péter Jobbik-elnök szerdai videójában számolt be arról, hogy a vidéki országjárásának egyik legfőbb tanulsága az, hogy az embereknek elegük van a járványügyi korlátozásokból.

Nem lassul a járvány hazánkban – továbbra is rengeteg életet követel a Covid

Tegnap még csak 206-an voltak lélegeztetőn, ez a szám a mai napon 288-ra emelkedett, a járvány kezdete óta összesen 1 746 424 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Mi a közös? Az egykori vasfüggöny mögötti országokban a legmagasabb a Covid-19 halálozási rátája

Magyarország rettenetesen rosszul áll, de legalább nem vagyunk egedül....

Matematikai modellel bizonyították: jövőbeni koronavírus-variánsok kijátszhatják az immunrendszert - Qubit

A koronavírus fehérjeszerkezetének apró módosulásai azt eredményezhetik, hogy a SARS-CoV-2 egyes változatai képesek lesznek elbújni azok elől a molekulák elől, amelyeknek a szervezetben az immunsejtek elé vinnék őket.

Kanadai őrnagy: "Felszólítom katona- és rendőrtársaimat, hogy most álljanak fel és védjék meg szeretteiket a kormány által ránk erőltetett orvosi zsarnoksággal szemben!

Kanadai őrnagy: "Felszólítom katona- és rendőrtársaimat, hogy most álljanak fel és védjék meg szeretteiket a kormány által ránk erőltetett orvosi zsarnoksággal szemben!

Magyar György: a kormány maga mondja meg, melyik sajtó mehet be a Covid-osztályokra

Az egészségügyről szóló törvény kimondja: mindenkinek „joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben”. Na, mostantól a...

Egy kutatás kimutatta: a férfiak veszik a legkevésbé komolyan a járványügyi korlátozásokat

Az ELTE PPK kutatói által vizsgált országok 95 százalékára igaz, hogy a járvány korai időszakában a férfiak vették a legkevésbé figyelembe a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Engedett a kormány: a boltok is árulhatnak gyorstesztet

Ettől a Covid-gyorstesztek árainak csökkenését várják.

Koronavírus: már több mint 397 millióan fertőződtek meg a világon

Az elhunytak száma 5 millió fő fölött van.

Hol van már a jó öreg krétaevés egy kis lázért! - Covid-teszttel trükköznek a nebulók!

A "békeidőben" a sulisoknak elég volt pár nap lógásért egy kis lefaragott-reszelt krétaport bekapni és az aggódó szülők máris főzték a gyógyteát, ágybaparancsolták a kisdedet és garantált volt a 3 iskolamentes nap.