A leggyakoribb pasi lódítások a társkeresésben

Fő az őszinteség!

Vadul csajozik Hujber Feri, szétköltöztek a feleségével

Hujber Ferenc elkezdett nők után futkosni a Bors értesülése szerint holott a házassága még tart, bár épp romokban van.

Bochkor Gábor elárulta, mivel szedett fel annyi nőt

A rádiós igazi nőcsábász volt, azt mondja, összeszámolni sem akarja a csajait – túl magas szám jönne ki. 

Pintér Tibor szomorú, mert nem kell már a csajoknak

A Lovas Színház igazgatóját a fiatal lányok hozzák lázba, de egyre nehezebb kapcsolatot létesítenie velük.

Pintér Tibor tovább villog vele, hogy szerinte imádják a huszonévesek

Pintér Tibor nemrég azzal büszkélkedett, hogy még a fiatal, huszonéves lányok körében is népszerű. Szerinte ebben a világon nincs semmi rossz, és ezt fontosnak tartotta a FEM3 Caféban még egyszer aláhúzni.

Húszéves lányoknál is bevágódna Pintér Tibor

Hadilábon áll az öregedéssel Pintér Tibor, aki mindent megtesz, hogy fiatalos maradjon.

Berki úriember: nem fütyül a nők után, mikor fel is lehet szedni őket

Komoly kérdéseken töpregett el Berki Krisztián az Édes Életben , olyanokon, amik egyidősek az emberiséggel – vagy legalábbis az építőmunkások megjelenésével mindenképp.

Mégsem macsókkal lépnek félre a nők...

Állapította meg a témában végzett összegző vizsgálat...Egy 1999-ben kelt tanulmány alapján a tudomány egységesen elfogadott álláspontjává vált, hogy a nők peteérésük alatt, termékenységük csúcsán, főként rövid távú kapcsolatra a férfiasabb vonású és…

Hódítanak a modern'csajozós technikák'

Nem is gondolnánk, mivel lehet legkönnyebben „megszerezni” egy nő telefonszámát.

7 tanács, hogy biztos becsajozz!

A leggyakoribb hiba, amit a pasik elkövetnek, mielőtt megszólítanak egy csajt az az, hogy túl sokat töprengnek a megszólítási formulán.

Helyes pasi = több orgazmus...?

A nőknek- egyéb tényezőktől függetlenül- több orgazmusuk van a külsőleg vonzó férfiakkal.

Megöli lánya ambícióit a szexista apa

A szakértők véleménye szerint a kislányok számára meghatározó az apa véleménye és elvárásai.

A siker és a potencia- fordítottan arányos?

Kettős mérce: a nő szexualitásának árt a karrier, míg a férfiének használ.

Akinek gazdag férj kell, kevésbé intelligens?

A kutatásban konkrétan azt feltételezték, hogy a magasabb intelligenciájú nők (1) hajlamosabbak rövid távú szexuális kapcsolatot létesíteni, (2) kevésbé fogékonyak a számukra fontos, érdekes partner gazdagságának és státuszának jelzéseire, (3) kevésbé nyitottak hosszú távú kapcsolataikban a hagyományos nemi szerepekre.

Hogyan ismerkedj könnyen? 7 lépés a siker felé

Talán már láttad, hallottad azt a szót, hogy PUA. Pick Up Artist, amelyet a legegyszerűbben randigurunak fordíthatnánk. Amerikában rengeteg ilyen „szakember” van, most az ő gondolataikból válogatunk.

Hogyan ismerkedj az interneten?

Az internet sok mindenre alkalmas, így az ismerkedésre is.

Fogynál, hogy csajozhass? 1. rész: Étrend

zmosodni, fogyni szeretnél? Lehetséges! Tudd meg, hogyan vágj bele és szabadulj meg feles kilóidtól, kölcsönözz sportos külsőt magadnak, mellyel garantáltan a csajok is észrevesznek majd!

Ganxta Zolee: Csak az érdekelt, hogy lehet menni mulatozni, csajozni...

"Nagyon sokáig struccpolitikát folytattam, bedugtam a fejem a homokba.

A nő és a férfi, avagy csajozás és pasizás Londonban vol1.

Umm... háát           ..        aaaa...             

A legtutibb flörtalkalmak - férfi szemszögből

A nyár legforróbb tippjei, hogy a leghelyesebb pasikra találj!

Mizu? Vidéki vagy? Jössz táncolni?

Igazi diszkópatkány duma.

BMW-vel minden nőt fel lehet szedni

Érdekes beszélgetés részesévé váltam ismételten a minap.

Éden Gábor csajozik az Éden Hotel után!

Ebből az interjúból mindenre fény derül!

Ki szed fel kit?

Számtalan olyan könyvvel, internetes oldallal találkozhatunk, amely arról szól, hogy hogyan is kell barátnőt szerezni.

Club Dance : DJ Newl és DJ Sterbinszky évek óta együtt!

2010-ben is remek hangulat uralkodott a clubbokban.

hódítás és csajozás

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan működik a hódítás, és ébreszthetsz vonzalmat abban a lányban aki nagyon tetszik neked, akkor ezt az oldalt neked találták ki

hódítás

Hódítás elsajátításának képessége, szinte mindenkinek adott.

hódítás

Ezen az oldalon érdekes információkat találtam azzal kapcsolatban, hogy a nőket, hogyan kell meghódítani.

csajozós dumák

Ez egy remek hely a csajozós dumák elsajátítására.

Csajozás

A csajozás információit osztom meg azokkal, akiknek nehézségeik vannak az ismerkedéssel kapcsolatban.