Félmillió forinttal károsítottak meg hat turistát egy belvárosi szórakozóhelyen

Félmillió forinttal károsítottak meg hat turistát egy belvárosi szórakozóhelyen az elmúlt két hétben túlszámlázással – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

Megkezdődött az izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének pere

Megkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere – jelentette a helyi média vasárnap.

Egymilliárdos csalással vádolják a nyírkátai férfit, akinek mindkét lábát levágta a vonat

Azt állítja: ő biztosításokba fektette a megtakarítását, és ez nem bűncselekmény.

Csalással gyanúsítanak egy befektetési aranyat kínáló férfit, 450 milliós a kár

A fővárosi nyomozók vádemelési javaslatot tettek azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint csaknem 450 millió forintos kárt okozott befektetési aranyat ígérve 184 sértettnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Részletekben fizetheti vissza Salvini pártja a csalás miatt megállapított tartozását

Engedélyezte az olasz ügyészség, hogy részletekben fizesse vissza a költségvetésnek csalás miatt megállapított tartozását a Liga.

Elfogadták a Sargentini-jelentést

Ezzel az Európai Parlament szerepe befejeződött az eljárásban. Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért. A Tanácson belül valószínűleg a tagállamok Európa-ügyi miniszterei elé kerül a kérdés, akik dönteni fognak róla, hogy milyen formában foglalkoznak vele.

Újra aktív a kamu nCore weboldal

Ismét aktiválta magát Facebookon az “ingyenes és örökké tartó” ncore tagságot kínáló álweboldal, az ncore.tech, avagy más néven “Ingyenes NCORE regisztráció Facebook” oldal, amiről persze a végén kiderül, hogy nem ingyenes és persze nem is ncore. Az talán már közismert, hogy a személyes és persze a pénzügyi...

Befolyásolja a Huawei a benchmark applikációk eredményeit

Már máskor is találkozhattunk hasonló megtévesztéssel, a trükk a szokásos teljesítmény növelés sebességteszt futtatása során.

Hétfőn ismét elítélhetik S. Ábelt

Hétfőn hoz ítéletet a bíróság a gyorséttermi lövöldözőként ismertté vált S. Ábel egyik ügyében, amelyben a fiatalt különösen nagy értékre elkövetett csalással vádolják. Az ügyészség szerint kétszer is általa hamisított átutalási megbízásokat adott le két fővárosi bankban.

Krimibe illő fordulatok a BitConnect-nyomozásban

Indiai volt a főszervező – rács mögé került. Egy dühös befektető váltságdíj reményében elrabolt pár vezetőt, majd őt is elrabolták.

Csalók próbálkoznak a Magyar Posta nevét kihasználva

Újabb hamis hirdetés jelent meg internetes oldalakon, amelyben a Magyar Posta logóját felhasználva nyereményjátékot hirdetnek és klikkelésért cserébe komoly értékű nyereményeket ígérnek – közölte a Magyar Posta honlapján.

Semjén "akkor" és "most" - fejlődés nem tapasztalható

Gábor György vallásfilozófus 2017 áprilisában írta az alábbi bejegyzést közösségi oldalán az akkor és most is miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Semjén Zsoltról.

Több visszaélés és csalás is kiderült Trump egykori kampánymenedzserének perében

Egy sor pénzügyi visszaélésről és csalásról tett tanúvallomást keddi meghallgatásán Washingtonban Rick Gates üzletember, aki Donald Trump elnök egykori kampánymenedzserének, Paul Manafortnak a helyettese volt.

Ál vízóra-leolvasók garázdálkodnak Óbudán! Önnél jártak?

Haladni kell a korral, ahogy felüti fejét egy-egy eddig nem tapasztalt csalási módszer, nem árt azonnal reagálni rá.

A Jobbik szerint csalás történt Miskolcon

A cigányság ismét a fideszes választási csalás eszközévé vált – jelentette ki a miskolci időközi voksolásról szólva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Hetvenmillió forintot csalt ki vállalkozóktól egy nő – közel 250 embert vert át

Vádat emeltek egy nő ellen, aki 248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Becsapós e-mailt kaptak az OTP ügyfelei

Az elmúlt napokban az OTP ügyfelei olyan e-mailt kaphattak ami kifejezetten arra szólította fel a címzettet, hogy a személyes adatait frissítse az emailben található linken.

A DK feljelentést tesz a botrányos metrófelújítás miatt

A metrószerelvények felújításának ügye bűzlik a korrupciótól, állítja a DK.

Költségvetési csalás miatt indult eljárás a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében

Több mint félmilliárdos költségvetési csalás gyanújával indult eljárás a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. A pénzügyi nyomozók három embert őrizetbe vettek, kettőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Őrizetbe vették a 90-es évek ismert magyar labdarúgó-vezetőjét

Költségvetési csalás gyanújával vették őrizetbe Dlusztus Imrét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói – tudta meg a delmagyar.hu.

Grafika! Rendőrnek adta ki magát ez a férfi, keresik

A férfi 2018. június 5-én délelőtt megjelent a sértett váci lakásánál, ahol magát rendőrnek kiadva őt megtévesztette, majd közel kétszázezer forint kicsalását követően távozott a helyszínről. A nyomozók gyanúja szerint a férfi több váci helyszínen is megpróbált hasonló módon pénzt szerezni.

Börtönbe megy a spanyol király sikkasztó sógora - Városi Kurír

A spanyol legfelsőbb bíróság öt év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki Inaki Urdangarinra, a spanyol király sógorára közpénz elsikkasztása, csalás, hűtlen kezelés és befolyással üzérkedés miatt keddi jogerős ítéletében.

111 nyomozás indult hamisított választási ajánlások miatt - Városi Kurír

Valóban tömeges jelenség volt a hamisított ajánlóívekkel történő jelöltállítás a 2018-as választásokon: országszerte 111 büntetőeljárás indult emiatt.

Egy zalaegerszegi férfi 142 milliót csalt ki a vásárlóitól

Több száz tonna takarmányt adott el egy zalaegerszegi férfi, majd eltűnt a pénzzel.

Lendvai Ildikó: Szent számunk a kétharmad - Városi Kurír

Úrrá lett rajtunk a számmisztika.

Adathalászok kérik e-mailben a bankkártya-adatainkat, ne szerezzünk nekik örömet!

Csaló adathalászok a Díjnet Zrt. nevével visszaélve akarnak bankkártyaadatokhoz hozzáférni, ezért óvatosságra intik az érintetteket.

Növényi Róberten nem segített a Fideszt istenítő vers, 3 év letöltendőt kapott - Városi Kurír

Ítéletet hirdettek a Fővárosi Törvényszéken Növényi Norberték milliárdos adócsalási ügyében – írja a Blikk, amely szerint Növényi az büntetőügy hetedrendű vádlottja.

Quaestorizált haszonlesők, szügyig a tutiban – a bűnüldözés sarlatánjai 10. - Városi Kurír

Nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások vannak és hivatástudat nélkül tevékenykedő bűnüldözők.

Nem egyszer, nem kétszer, 49x adta el ugyanazt a telefont egy 17 éves csaló

Az internetes apróhirdetések között mindig előfordulnak csalók, ezért is kérik rendszeresen a vásárlóktól, hogy legyenek elővigyázatosak, és ne utaljanak előre, inkább személyesen találkozzanak.

Csaknem száz vádlottat ítéltek el egy csalássorozat miatt Debrecenben

Kilencvenhárom embert ítélt el csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hétfőn, nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság. Az ügy három vádlottjának közreműködésével 90 ember jutott hamis adatokkal 310 ezer és 800 ezer forint közötti hitelhez – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.