Gulácsy Lajos – angyali lélekkel

“Angyali lélek egy szatír testében…” – mondta a 140 éve, 1882. október 12-én született Gulácsy Lajosról, a magyar festészet egyik legsajátosabb egyéniségéről barátja, Juhász Gyula.

Gulácsy Lajos, a magyar festészet óriása

“Mindent, mindent valahogy így, mesterkélten láttam, s szinte a szappanskatulyák sajátos szagát éreztem ilyenkor a tetejükre festett képecskékre gondolva.” 90 éve, 1932. február 21-én halt meg Gulácsy Lajos, a magyar festészet legsajátosabb festőegyénisége.

Csáth Géza füveskönyve

“De hát az élet fele álom, és így nincs ok a zúgolódásra.

Kosztolányi Dezső vallomásai

“Először bevallom, hogy boldog vagyok.

Amikor az írók rajzolnak is

Rajzok, metszetek, kollázsok és akvarellek?

Karinthy Ferenc: Írásból élek

“Általában: pontosan úgy élek, ahogy gyerekkoromban kidolgoztam, elképzeltem, fölépítettem magamnak.

Csodagyerekek

Nem egyforma képességekkel születünk.

Smaragd asztal – Csáth Géza válogatott levelezése

“Most elővettem a levélpapirost, és írok neked.

Csáth Géza a muzsika világában

“Ki kell nyitnunk a fülünket, a szívünket, be kell állítanunk a lelki tükörrendszerünket…” Az idén 100 éve elhunyt Csáth Géza egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon.

Kosztolányi Dezső egyedi világa

„Először bevallom, hogy boldog vagyok.

Az érzékek írója volt Csáth Géza

“Az élet rövid – legjobb tehát az emberekkel (pláne a lányokkal) jóban lenni” – írta a 100 éve tragikus körülmények között meghalt meg Csáth Géza, a novellairodalom újítója, aki az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.

Vers a hétre – Kosztolányi Dezső: Csáth Gézának

“Nem kell-e szólnod, mondd?

Vers a hétre – Kosztolányi Dezső: Írás régi könyvben

“Kísértet járt ma a szobámban, / miért üzentél?” Ezen a héten Kosztolányi Dezső Írás régi könyvben című gyönyörű versével a 99 éve meghalt Csáth Gézára emlékezünk.

Novellaolvasásra és filmnézésre ítéltek két borsodi állatkínzót

Két fiatalkorút ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre állatkínzás miatt az encsi járásbíróság hétfőn – közölte a verdikt kihirdetését követően Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Csáth Géza 130

.“Ha saját magunknak hazudunk – annak már jó ára van" - vallotta a morfiumfüggő Csáth Géza. A zseniális író, zenekritikus, orvos a 20. század eleji magyar széppróza egyik megújítója 130 éve, 1887. február 13-án született. Esterházy Péter így jellemezte: "Csáth korunk egyik legjelentősebb íróművésze.

Gulácsy Varázslata

„A költő, aki ecsetjével verseket festett, és céhbeli volt az írók között is” - írja Kosztolányi Gulácsy Lajosról.

Magyar irodalom lengyel szemmel

Rejtő Jenő, Csáth Géza, Bánffy Miklós, Szerb Antal és Márai Sándor könyvei mellett Kertész Imre, Háy János, Spiró György, Bodor Johanna, Grendel Lajos, Tóth Krisztina művei is sokakat érdekelnek a Varsó Nemzetközi Könyvvásáron.

A zeneszerző Csáth Géza

Sokan és sokszor elemezték művészetének sajátos látásmódját, novellái misztikus belső világát, keresték a személyiséget eluraló disszonancia és meghasonlás miértjét.

Vers a hétre – Kosztolányi Dezső: Vers

"Így látlak mindíg én, édes, fiatal orvos, / Fehér köpenyben, a kavicsos és porondos / Kertudvaron."

Az író, aki élve boncolta magát

Míg élt, morfium hatásait tanulmányozta saját magán.

Akiből Csáth Géza lett

“Valami olyat kellene írni, amelyhez hasonló se létezett” - vallotta a 95 éve tragikus körülmények között elhunyt Csáth Géza.

Csáth Géza: Méla akkord: hínak lábat mosni

Csáth Géza 1903. április 13-i naplóbejegyzése kezdődik így.

Bulgakov, Csáth, Conan Doyle

Mi a közös Mihail Bulgakovban, Csáth Gézában és Sir Arthur Conan Doylban, azon kívül, hogy mindhárman írók voltak?