Csökkenéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Jelentős csökkenéssel zártak hétfőn Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdemutatói a recessziós félelmek felerősödésének következtében.

GKI: márciusban folytatódott a GKI konjunktúraindex lassú romlása

Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében kis lépésekkel, de folyamatosan csökkent a GKI konjunktúraindexe.

Tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma Csehországban

Tavaly 192 405 bűncselekményt regisztráltak a cseh hatóságok, ami éves összehasonlításban 4,9 százalékos csökkenés. A bűncselekmények száma immár ötödik éve csökkent Csehországban – közölték a rendőrség képviselői kedden Prágában sajtótájékoztatón.

MEKH: öt év alatt 73 milliárdról 33 milliárdra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozása

Az elmúlt öt évben kevesebb mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege – tájékoztatta friss adatai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) vasárnap az MTI-t.

Alacsony a lengyelek kivándorlókedve

A tavalyi évhez képest két százalékkal csökkent, és rekordalacsony szintet ért el a kivándorlást fontolgató lengyelek száma a Work Service lengyel munkaközvetítő cég felmérése szerint, amelynek eredményét kedden ismertették.

Jelentősen csökkenhet a Balaton vízgyűjtőjén a vízkészlet 2100-ra

A kutatók prognózisa szerint 2100-ra a Balaton vízgyűjtőjén a vízkészlet jelentős csökkenésére kell számítani, ami befolyásolja tó hasznosíthatóságát is.

Felmérés: olvad a Fidesz népszerűsége

Az IDEA Intézet felmérése szerint csökken a Fidesz népszerűsége a választópolgárok között, az ellenzék támogatottsága viszont növekedik.

9 százalék alá csökkent munkanélküliség Franciaországban

A munkanélküliség 9 százalék alá csökkent Franciaországban tavaly az utolsó negyedévében, a mutató 2009 óta nem volt ilyen alacsony – derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtöki jelentéséből.

Bizony, bizony, csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Rezsi Szilárd giga-buktája - ne védjen tovább minket az olcsó gáztól! - Városi Kurír

Az alacsony beszerzési árak révén mérsékelni lehetne a lakossági energiaárakat- tudatta az MTI a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértőket.

A Frontex szerint 60 százalékkal csökkent az unióba érkező menekültek száma

Az európai uniós határőrizeti szerv, a Frontex jelentése szerint egy év alatt mintegy 60 százalékkal csökkent az EU-ba tartó menekültek száma.

Csökkent Németország exportja, az import pedig bővült

Jelentősen csökkent Németország külkereskedelmi többlete, miután az import nőtt, az export pedig a várt növekedés helyett csökkent.

Az államtitkár szerint mérséklődött a szegénység és csökkent a munkanélküliség

Czibere Károly államtitkár szerint 10-ről 5 százalékra esett a munkanélküliség, és csökkent a szegénység 2012 óta.

Csökkent a magyarok elfogadottsága Romániában egy felmérés szerint

A romániai elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt felmérés szerint csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a két évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma

Egy év alatt 4,8 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma az országban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint.

Megállíthatatlanul csökken az állandóan fagyott talajú területek nagysága a klímaváltozás miatt

A klímaváltozás miatt megállíthatatlanul csökken a kutatók szerint az állandóan fagyott talajú területek száma, 2100-ra teljesen el is tűnhetnek az ilyen területek.

Honnan lehet tudni, hogy még mindig tovább nőnek az ingatlanárak?

A magyar ingatlanpiac szereplői a legoptimistábbak a régióban egy felmérés szerint.

Egyre kevesebb ingatlan épül az Egyesült Államokban

Jelentősen csökkent júliusban a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban.

Ijesztő tempóban fogyatkozik a magyar

Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, mivel a halálozások száma jelentősen, a születéseké azonban csak kismértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mélyrepülésbe kezdtek az árak a Ryanairnél

A következő hónapokban akár kilenc százalékkal is olcsóbban lehet majd jegyet vásárolni – írta a társaság közleménye.

Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó

Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szintre ért a kakaó ára.

Pintér: felére csökkent a közterületi bűnözés az elmúlt hét évben

Pintér Sándor belügyminiszter szerint az elmúlt hét évben felére csökkent  közterületi bűnözés. Az országos polgárőrnapon mondta ezeket.

Rétvári: a Fidesz-kormány alatt csökkentek a gyógyszerkiadások

Rétvári szerint a kormánynak köszönhetően csökkentek a gyógyszerárak.

90 százalékos készlethiányt is okozhat a madárinfluenza a boltokban

Akár 90 százalékos készlethiányt is okozhat a boltokban a madárinfluenza, a szárnyasok közül a liba és a kacsa tűnhet el a polcokról – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Ennyivel lesz olcsóbb jövőre az internet

Jövőre 27 százalékról 18 százalékra csökken az internet áfája. A napi.hu kiszámolta sávosan, hogy ez mégis mennyit jelent.

Csökkennek az üzemanyagok árai

Csökkentette bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 9 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Hangyafarkonyit csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Csökkent a benzin ára

Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.

Lemondanánk a béremelésről, ha kevesebbet kellene dolgozni

Ki ne szeretné, ha nem csak kettő, hanem esetleg három vagy akár négy napból állna a hétvége?