Sokkal több pénzt tartott a külügyes Kereskedőház a Quaestorban, mint eddig sejtettük

Eddig csak találgatások voltak azzal kapcsolatban, hogy a Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház összesen mennyi pénzt tartott a 2015-ben csődbe ment Quaestornál. A legbátrabb becslések hatmilliárd forint köré tették az összeget.

200 milliót vett fel a Quaestortól a csőd napján egy közhivatali sofőr

Egy bizonyos B. G.R. az évtized elején lett az egyik közhivatal sofőrje lett. Így hívták azt a férfit is, akinek a számláiról tavaly március elején majdnem 200 millió forint került át a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-ből – írja az átlátszó.hu.

Becsődölt a mobilfizetési szolgáltató: buszjegyet már nem, de parkolást még lehet fizetni SMS-sel Erdélyben

Másfél évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében Ionut Bujor igazgató sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2015-től SMS-sel is lehet majd fizetni a Transurban buszain.

Nem volt semmiféle libajnai, nincs Hajdú-Bét-ügy

A Magyar Nemzet úgy tudja , a Kecskeméti Járási Ügyészség megszüntette a nyomozást a Bajnai Gordon által vezetett Wallis-hoz is köthető Hajdú-Bét Rt. csődügyében, mivel

Bármelyik pillanatban becsődölhetnek, de még nem pánikolnak a görögök

Nincs pánikhangulat Athénban, az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból – tapasztalta Athénban Gantner Barnabás, az M1 aktuális csatorna tudósítója.

Gordon Ramsay is adhat rossz tanácsokat

Gordon Ramsay sorozatában, a Kitchen Nightmares-ben elvileg éttermeket mentett volna meg a csõdtõl, a vendéglátóhelyek nagy része azonban bezárt a mûsor óta.

Csődtömegekről, röviden

Aki figyel még a politikára, azt érezheti: az egyre agresszívabb hatalom nem hagy ki egyetlen napot sem, hogy undort keltsen az ép ízlésű emberekben, vagy épp megnevettesse őket: hol Orbán pofázik, hol Kövér, hol meg Lázár vagy Balog…

Ukrajna egy süllyedő hajó 40 millió emberrel a fedélzetén

Alekszader Koltunovics ukrán közgazdász szerint Ukrajna nem képes az országban uralkodó helyzet felelősségét magára vállalni, ezért az irányítás kezd külföldre kerülni – írja a Rusvesna.

Leminősítette Ukrajnát az S&P, "gyakorlatilag biztosnak" tartja a csődöt

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – devizaadós-besorolását pénteken Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy "gyakorlatilag biztos" az ukrán szuverén devizaadósság-kötelezettségek törlesztési csődje.

Itt az újabb NB I-es focicsőd?

A győri játékosok még fel sem ocsúdtak a hirtelen rájuk zuhanó helyzetből, amelyet ezúttal nem a kapu előtt, hanem a pálya mellett, a Quaestor botránya okozott – és máris reszkethet a következő csapat: ezúttal a pápaiak!

Egy hónapon belül becsődölhetnek a görögök

Londoni pénzügyi elemzők szerint hozzávetőleg egy hónapnyi türelmi ideje lenne Görögországnak a csődhelyzet hivatalos megállapításáig, ha nem teljesítené e héten esedékessé váló adósságszolgálati kötelezettségeit. 

Elfogadták a Quaestor Financial Hrurira csődeljárási kérelmét

Csütörtök délután a Cégközlöny kihirdette, hogy a kötvénykibocsátásokat végző Quaestor Financial Hrurira Kft. március 19-én csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. Mivel a bíróság ezt befogadta, a további döntéséig ideiglenes fizetési haladékot kap a cég – írta a Portfolio .

Eltűnt a becsődölt Ulpius Ház tulajdonosa

A Blikk szerint Kepets András március közepe óta elérhetetlen, és, hogy külföldre menekült.

Az OTP igazgatósága 145 százalékos osztalékot javasol

Az OTP igazgatósága 145 százalékos osztalékot javasol a 2014 évre vonatkozóan. 2015.06. 15-től fizeti a hitelintézet. Közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Becsődölt a Helyi Téma

A lap tulajdonosa, Vitézy Tamás egy pénteki értekezleten jelentette be, hogy vége az újságnak – értesült a Cink .

Csőd TV - elbuktak az amatőrök

Csapataink harcban állnak, mivel a kormány a helyén van, mondhatnák el az M1 munkatársai, de ennek inkább az ellenkezője igaz, a kormány áll harcban hűséges csapataiért, méghozzá elvtelen, oktalan harcban, nem gondolhatunk másra: futnak a pénzük után.

Csődöt jelentett a Quaestor kft.-je

Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. – olvasható a Quaestor Csoport hétfő este kiadott közleményében. A Buda-Cash botrány okozta pánikkal magyarázzák a működés ellehetetlenülését.

F1: Végleg vége a Caterhamnek

Elárverezik a csapat vagyontárgyait.

Szomorú évforduló: Három éve állt le a Malév

Három évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.

Csődbe ment a Baobab Travel

Rendőrségi bejelentést tesz a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a Baobab Travel csődjének ügyében, a hatóság keddi helyszíni ellenőrzése ugyanis meghiúsult az utazási irodánál – közölte Békési Tamás, az MKEH főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére szerdán.

Kifizetetlen alvállalkozók, elhúzódó perek a becsődölt Tóváros lakópark miatt

Összességében nagyjából egymilliárd forintra perlik az Arcadomot a Tóváros Lakópark-projekt károsultjai: lakók és alvállalkozók.

Csődben az Alba Takarékszövetkezet, visszavonták a működési engedélyét !

Meglepő, számunkra váratlan hírt kaptunk a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetétől az Alba Takarékszövetkezettel kapcsolatban, melynek Móron, Pusztavámon, Csókakőn, Csákberényben és Fehérvárcsurgón Bodajkon, Bakonycsernyén is van fiókja a környéken.

Csődbe ment a KÖKI

Harmincötmilliárd forintért hirdették meg eladásra a KÖKI Terminált, a csődbe ment, közlekedési csomópontként is üzemelő hatalmas bevásárlóközpont felszámolója 2014. január 31-éig várja az ajánlatokat a Napi. hu információja szerint.

Holdingközpontja miatt került bajba a magyar Praktiker - Videóval

A Praktiker AG magát és nyolc funkcionális cégét, például a szolgáltató vállalatot és az informatikai társaságot kívánja bevonni a csődeljárásba, amennyiben ezek eladásával kielégíthetők a hitelezők, akkor a Baumarkt Praktiker International GmbH alatt működő külföldi leányvállalatokat nem érinti a csőd - mondta Karl-Heinz...

Magyarországra is Argentína sorsa várhat, ha így folytatjuk

A XX. század első felében Argentína a világ leggazdagabb országai között volt. 1965-ben még az egy főre jutó GDP nagyjából az olaszok és osztrákok (!) szintjén volt, bőven megelőzve Írországot, Japánt, Spanyolországot. Mára visszaestek a hatvanadik helyre.

A trafikmutyi tönkre teszi a családot

Napok óta kering az interneten – részben éppen a képet megosztó Gépnarancsnak köszönhetően - egy sokatmondó fotó az egyik végveszélybe sodort trafikról. Mi a hétvégén megtaláltuk ezt a dohányboltot és elbeszélgettünk a kétségbeesett tulajdonossal, meg néhány vevővel.

Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam

A sokasodó bankellenes perek miatt aggódik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Szegényedtek a szegények, gazdagodtak a gazdagok

Budapest – Tovább mélyült a társadalmi szakadék, az átlag felett keresők idén ismét gazdagabbak, az átlagnál rosszabbul keresők megint szegényebbek lettek.

Luxuscsőd

Ünnepeljünk, ilyenkor amúgy is szokás, de ne a Karácsonyt, Szilvesztert, most van más örvendezni való is.

Meddig úszhatják meg a csaló cégvezetők

Újra visszaesőben van a csődök száma Magyarországon, miközben a felszámolások száma meredeken emelkedik.