Nőnek lenni a válságban

A március 8-ai nemzetközi nőnap alkalmából az Európai Parlament megbízásából külön felmérés készült az európai nők körében arról, hogy a világjárvány milyen hatást gyakorolt életük különböző aspektusa.

Hello, I'm Johnny Cash

Hello, I’m Johnny Cash – szinte mindenki ismeri ezt a jellegzetes bemutatkozást.

Grétsy László emberközelből

Olvasni 4-5 éves korában tanult meg, 10 évesen már keresztrejtvénye jelent meg nyomtatásban.

Télfelejtő báli forgatag

Táncolni mindig szerettek az emberek.

Virginia Woolf a szakadék felett

“Egy jó mondatnak azonban szerintem önálló létezése van.

Egykor Divatcsarnok volt…

Az 1911-ben megnyílt budapesti Párizsi Nagy Áruház évtizedekig Divatcsarnokként működött.

Molière a színpadon

“Sajnos legtöbbnyire furcsák az emberek, / Sosem követik a helyes természetet.

Vers a hétre – Szabó Dezső: Az én osztályrészem

“Az évszakok táncával velelejtve vénülni lassan, bölcsen, megadással. Úgy múlni halkan az örök múlással, mint haba habbal, az árnyék az árnnyal, majd szép éretten a kész sírba esve.” Ezen a héten a 77 éve elhunyt Szabó Dezső versét ajánljuk.

Sopron – Civitas fidelissima

A hűség napja.

Milyennek látjuk Ferenc Józsefet?

1916. november 21-én halt meg Ferenc József osztrák császár és magyar király, aki az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő véres megtorlás után még gyűlölt zsarnoknak számított, de végül a „boldog békeidők” uralkodójaként vonult be a magyar történelembe.

Évek az esőben

Ki gondolná, hogy az esernyőknek kezdetben nem sok sikere volt?

"A holtak álmai felett"

“A holtak álmai felett / Szépen virúl a kegyelet / E nyúgalom-hazában;” Írja Temetőben c.

Szent-Györgyi Albert üzenete

“”A természet hatalmas, az ember parányi.” 35 éve, 1986. október 22-én halt meg Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon végzett munkájáért kapta meg.

A zseniális Liszt Ferenc

"Micsoda féktelen tapsvihar köszöntötte!"

A Keleti egykor

1884. augusztus 16-án adták át a Keleti pályaudvart, amely ma is szilárdan áll a cédrusfa cölöpökön.

Karl Ove Knausgård: Harcok. Harcom 6.

"A szív a legbelső, legmélyebb érzések jelképe, az ész, a racionalitás és a külvilág ellentéte.

Érdekes és rendhagyó a tokiói olimpia

2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg Tokióban a XXXII.

Csókakadémia

Ha a puszit is a csók kategóriájába soroljuk, akkor csecsemőkorunktól a sírig érintettek vagyunk.

Séta a margitszigeti zenélő kúthoz

Hogyan “szól” a Margit-sziget dallamos vize?

A filmtörténelem legismertebb bajuszai

A filmeket nemcsak szórakozásra, kikapcsolódásra, tanulásra használjuk, hanem sokszor inspirálódunk is a vásznon látott karakterek kinézetéből.

Vajon tényleg hasznos a C-vitamin szérum?

A bőrápolás egyik legújabb és legnépszerűbb csodaszere a C-vitamin szérum, amelynek bőrre gyakorolt hatását számos szakértő az egekbe magasztalja – írja a foteldoki.hu. De mi is pontosan a C-vitamin?

Színészek az újságírók ellen

SZÚR. Sokan valószínűleg még emlékeznek, sokan azonban már nem, hogy miből áll össze ez a mozaikszó.

Veszélyben vannak Afrika főemlősei

Természetes környezetük mintegy 90 százalékát elveszíthetik Afrikában a főemlősök a következő évtizedekben a globális felmelegedés és az élőhelyek elpusztítása miatt egy nemzetközi kutatócsoport előrejelzése szerint.

Fellini – A lélek festője

A filmművészet idén 101 éve, 1920. január 20-án született mestere, Federico Fellini pályája előtti tisztelgés jegyében érkezik a mozikba a David di Donatello-díjas Anselma Dell'Olio dokumentumfilm.

A főzésé a főszerep

A színpad a pillanat művészete.

Rippl-Rónai József műtermében

“…Érniük kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek.

Dennis Hopper, a "szelíd motoros"

Dennis Hopper 85 éve, 1936. május 17-én született. Szinte az utolsó pillanatáig dolgozott: tévésorozatot forgatott, és fotóalbuma megjelenését készítette elő. Dennis Hopper amerikai filmszínész, rendező, a Szelíd motorosok című kultuszfilm alkotója. Hollywood egyik fenegyerekének karrierje majdnem fél évszázadot ívelt át,...

Mihail Bulgakov: Kézirat sosem ég el!

“Valóban, az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj.

A honfoglalás 1000. évfordulója alkalmából

I. Ferenc József és Erzsébet királyné 1896. május 2-án nyitotta meg a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplésére a millenniumi kiállítást.

Szerb Antal: üdvözöljük az olvasót

“Amíg kultúránkhoz hűek maradunk, önmagunkhoz vagyunk hűek.