Egy emlékezetes fénykép a Hadik Kávéházból: Csukás Istvánnal!

„Ej, szilaj s kemény az élet, / vad ritmusa, szívem, gyönyörű dobszó!

Százmilliót követel Czeizel szeretője az örökségből

Négyszázmilliós vagyont hagyott hátra dr. Czeizel Endre halála után, szeretője azonban százmilliós örökséget követel Czeizeltől született gyermekei után – olvasható a Blikk cikkében.

400 milliós vagyont hagyott hátra Czeizel Endre

Ügyvédek és értékbecslők lepték el Czeizel Endre két ingatlanját, ahol kiderült: mindennel együtt mintegy 400 milliós vagyont hagyott hátra a tudós – írja a Blikk .

Jogtalanul használták fel Czeizel Endre spermáját?

Jogtalanul, okirathamisítás révén használták fel Czeizel Endre spermáját, így fogant mesterséges megtermékenyítéssel a genetikus legkisebb gyermeke – a Blikk információi szerint emiatt tettek családtagok feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Eltemették Czeizel Endrét

Czeizel Endrét nagy tudás, nagy bölcsesség, nagy képesség jellemezte – emlékezett gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas orvos-genetikusra, akit pénteken kísértek utolsó útjára az Óbudai temetőben.

Szeptember 11-én búcsúztatják Czeizel Endrét

Szeptember 11-én, pénteken 14 órától búcsúztatják a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas Czeizel Endrét az Óbudai temető Főnix termében – közölte pénteken Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

Elhunyt Czeizel Endre! A 80 éves orvos-genetikus leukémiában szenvedett

2015. augusztus 10-én, 80 éves korában elhunyt Czeizel Endre.

Elhunyt Czeizel Endre

Hétfő hajnalban elhunyt Czeizel Endre – tájékoztatta az orvos-genetikus lánya hétfőn az MTI-t.

Annyira legyengült, hogy újra kórházba került Czeizel Endre

A világhírű genetikusnak, akinek évek óta akut mieloid leukémiája van, annyira legyengült a szervezete, hogy néhány nappal ezelőtt újfent kórházba került – írja a Blikk .

Czeizel Endre visszaesett, szerdán megint kórházba megy

Czeizel Endre évek óta leukémiával küzd, betegsége pedig kiújult.

Czeizel Endre 80 éves

80 éves Czeizel Endre orvos-genetikus, szakíró, a veleszületett rendellenességek kutatója, akinek televíziós ismeretterjesztő munkássága révén nézők milliói ismerkedtek meg a genetika rejtelmeivel.

Lombikháború: megbüntették Czeizel Endrét

Bepanaszolta Czeizel Endrét egy lombikbébiprogramot kínáló intézet – írja a Bors .

CZEIZEL ENDRE: „Egy bizonyos ponton az ember elkezd hinni a csodákban”

Czeizel Endre már lemondott az életéről, amikor a csodával határos módon meggyógyult.

A leukémia küszöbén: Czeizel Endre már otthon van és hízott is

Czeizel Endre hónapokig a kórházban küzdött az életéért.

Interjú a meddőségről Czeizel Endrével

Úgy tűnik, mintha ma több meddő pár volna, mint korábban.

Jobbulast Dr. Czeizsl Endrenek!

A Netszemle Facebook-oldalan mar 1000 ember lajkolta a a cikbeli uzenetet es a novekedes orarol-orara gyorsul. Vajon miert?

Netszemle cimmel kiserleti facebook magazint inditott "az orszag elso fejvadasza"

Erdekes kiserletbe fogott, Dr. Telkes Jozsef, "az orszag elso fejvadasza".

Nagy bejelentésre készül Czeizel Endre

Csütörtökön akar sajtótájékoztatót tartani Czeizel Endre, amihez a Blikk információi szerint több orvos megfeszített munkája szükséges. A genetikus szeretné méltóképp megkoronázni az életművét, és mindenképp ott akar lenni a nagy eseményen, ahol „az elmúlt 25 év legnagyobb közegészségügyi felfedezéséről" beszélne, ami...

Czeizel Endre a kórházban küzd az életéért

Múlt héten belázasodott, így ismét kemoterápiás kezelésnek vetik alá a világhírű szakembert – írja a Blikk . A 79 éves orvos-genetikus pár hónappal ezelőtt bevallotta, hogy leukémiával kezelték, és hálás a családjának, gyerekeinek, hogy kitartottak mellette.

8 éves fia ad erőt a rák ellen Czeizel Endrének

Rendkívül hálás gyermekeinek Czeizel Endre, miután ők látogatták a legtöbbet a kórházban, amikor leukémiával kezelték – írja a Blikk . A Blikknek arról is beszélt, mennyi szeretet áradt felé a kórházban szinte mindenhonnan, miután kitudódott, hogy a fehérvérűség egy agresszív fajtájában szenved.

Weöres, a költő-géniusz

Weöres Sándor valóban igazi csodagyerek volt? Dr. Czeizel Endre A magyar költőgéniuszok sorsa c. könyvében tizenhat poéta között a születésének századik évfordulóját ünneplő költő életét is vizsgálta.

Czeizel professzor a ''zsenigyártásról''

Dr. Czeizel Endre a '70-es években sztár volt, a tudomány sztárja.

A géniuszok teszik naggyá a nemzetet

A magyar matematikus-géniuszok – tények és rejtélyek címmel dr.

Czeizel Endre: Így öröklődik a homoszexuális hajlam

A mai tudásunk szerint a homoszexualitás nem egy egységes csoport, de a döntő rész egy genetikai hajlam alapján alakul ki, az édesanyák viszik át, bennük lappang, és a fiúban mutatkozhat meg a hajlam.

H1N1 - Czeizel Endre a vihar előtti csendről

Nekünk, orvosoknak fel kell világosítanunk a pácienst az érvekről és ellenérvekről, hogy élhessen döntési jogával.

Czeizel Endrének forog a sírja, ráadásul elég gyorsan | Kakadu Magazin

Könnyen forog, hiszen még üres. Szerencsére. De miért is forog annyira?

Tetten érhető-e a zsenialitás?

Miért baj, ha valaki megszerzi genetikai adatainkat?

Czeizel Endre: Például Neumann János

Czeizel Endre eddig 26 tudós életpályáját vizsgálta meg, és úgy találta, hogy négy komponens szükséges a kivételes szellemi képességhez: általános értelmi képesség, speciális szellemi képesség, kreativitás és motiváció.