Czibere Károlya szerint az idősek erőforrásai a nemzetnek

  Az idősek integráns részei a társadalomnak, erőforrásai a nemzetnek, az önbecsülésünk függ attól, hogyan tekintünk rájuk – jelentette ki a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden Szentesen.

Szalai Piroska után Czibere Károly is megőrült - Egyre többen dolgoznak és egyre többen jönnek haza külföldről!

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója próbálta bizonygatni Január közepén, hogy milyen kevés magyar dolgozik nyugaton, sőt, csak úgy özönlik haza az ottani jóléttől megcsömörlött munkaerő.

Czibere Károly: elindult a babacsomagprogram

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Ófehértón szerdán.

Még egy hétig lehet pályázni roma kulturális események támogatására

Január 15-ig lehet benyújtani a pályázatokat a roma kulturális események megvalósítását támogató, 50 millió forintos keretösszegű pályázatra.

Czibere: felkészült a télre a hajléktalanellátás

Czibere Károly államtitkár szerint felkészült a télre a hazai hajléktalanellátás, az állam többletforrást ad.

Az államtitkár szerint mérséklődött a szegénység és csökkent a munkanélküliség

Czibere Károly államtitkár szerint 10-ről 5 százalékra esett a munkanélküliség, és csökkent a szegénység 2012 óta.

Államtitkár: országosan 72 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

Varga Mihály: minden társadalmat jól jellemez, ahogy a szépkorúakkal bánik

Új lakrészt adtak át Budapesten a katolikus egyház egyik intézményében, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány célja az: mindenki biztos legyen abban, ha megöregszik, megkapja a szükséges segítséget és ellátást.

Munkába állítaná a kormány a rokkantakat!Hamarosan indul a program!

A kormány 4,2 milliárd forintos uniós forrású, a rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indít, hogy a következő három évben elősegítse 1500 megváltozott munkaképességű ember elhelyezkedését a nyílt munkaerőpiacon írja az MTI Czibere Károly a sajtótájékoztatón azt mondta, a programmal szeretnék elősegíteni,...

Szociális államtitkár: Félretájékoztatás zajlik a fagyhalál kérdésében

Tavaly október óta 145-en haltak meg kihűlés miatt Magyarországon a Magyar Szociális Fórum szerint (többen, mint tavaly), a legfiatalabb áldozat egy 11 éves és egy 16 évesek volt – olvasható a HírTV cikkében.

Államtitkárok: az ország felkészült a rendkívüli hidegre

Az ország felkészült a rendkívüli hidegre, a hajléktalanellátó rendszer, valamint a Belügyminisztérium (BM) irányítása alá tartozó szervezetek munkatársainak felkészítése megtörtént, a földgázellátás pedig folyamatos – mondta egybehangzóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a BM és a Nemzeti Fejlesztési...

Naponta négyezer hajléktalan ember kap meleg ételt négy éven át

Négy éven át négyezer hajléktalan ember kaphat egy tál meleg ételt hétköznaponként, összesen négymilliárd forintból a fedél nélkülieket segítő és ellátó intézményeken keresztül egy most induló uniós és hazai forrású programnak köszönhetően – jelentette be Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi...

Tizenegyezer férőhely várja a hajléktalanokat

November elsején kezdődik a hajléktalanok téli ellátása, a rászorulók számára a krízisidőszak végéig, jövő tavaszig az eddiginél mintegy ezerötszázzal több férőhely áll rendelkezésre.

Két hét alatt kivizsgálják a befogadóotthonban történt zaklatásokat

Két héten belül lehet eredménye annak a teljes körű vizsgálatnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága indított, miután sajtóhírek jelentek meg arról, hogy zaklatások történhettek egy budapesti gyermekotthonban – mondta el Czibere...

Államtitkár: közös országot kell építeni a romákkal

Nem két külön országot, hanem egy közös országot kell építeni a romákkal – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Berlinben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) német soros elnöksége által...

A kormány elkezdett aggódni a hátrányos helyzetű gyerekekért

A kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a nem hátrányos helyzetűekkel – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A kormány szerint szociális ellátásban a maximumra kell törekedni

A szociális biztonság nem minimumkövetelmény, a szociális ellátásban dolgozóknak a maximumra kell törekedniük, így válhat a társadalom is befogadóbbá – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken, békéscsabai...

Még több pénzt fordít a gyermekéhezés felszámolására a kormány

Az eddigi 3 milliárd forint helyett jövőre 4,5 milliárd forintot fordít a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanszünetekben történő étkeztetésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a...

Kérlelik a kormányt gyermekéhezés-ügyben: "A nemzeti szégyent sürgősen fel kell számolni"

Bár nemrég a kormány baloldali provokációnak minősítette a Nemzeti Minimum elnevezésű, gyermekéhezés felszámolására irányuló civil kezdeményezést, Szabó Tímea, a PM képviselője nyílt levélben fordult az ügyben Balog Zoltánhoz, az EMMI miniszteréhez és Czibere Károly államtitkárhoz.

Czibere örül az 1500 forintos bérkiegészítésnek is

A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Látott már államtitkárt ilyen boldogan falat festeni a gyerekekkel?

Ha nem, akkor feltétlenül nézze meg a képet, amin Czibere Károly éli ki művészi hajlamait egy kisfiúval karöltve. Az esemény apropója az a bejelentés volt, mely szerint megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma.

Fókuszban a gyermekvédelem

Hogyan segíthet a kormányzat, a szociális szakma a bajba jutott családoknak? Merre tartunk? 2015. május 4-én a gyermekvédelem munkatársainak szakmai konferenciájára került sor.

Czibere: egyetlen elkallódott gyermek is sok

Meg kell erősíteni a gyermekvédelmi jelzőrendszert, hogy a szakemberek időben léphessenek, ha veszélyeztetett vagy bántalmazott fiatal kerül a látókörükbe – erről a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt egy hétfői budapesti szakmai konferencián.

Jó hírt kaptunk a magyarországi szegénységről

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) után a Tárki elemzése is azt mutatja, hogy csökkent a szegénység mértéke, mélysége és a jövedelmek közti egyenlőtlenség Magyarországon – mondta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli adásában a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Czibere szerint több tízezer megváltozott munkaképességű ember kaphat munkát

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár abban bízik, hogy több tízezer megváltozott munkaképességű, köztük fogyatékos ember kaphat munkát a következő években.

MSZP: nincs erős Magyarország ötmillió létminimum alatt élő emberrel

Az MSZP szerint nincs erős Magyarország ötmillió létminimum alatt élő emberrel. Így reagált az ellenzéki párt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának szerdai nyilatkozatára, miszerint erős országnak erős szociális rendszerre van szüksége.

Czibere: a magyar társadalom befogadó

Magyarország azért lehet ma erős, mert a magyar társadalom befogadó társadalom – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Bélapátfalván, a helyi fogyatékosok otthona kiváltását célzó egymilliárd forintos uniós támogatással...

Rasi-cirkusz és Czibere-kenyér

Az operaházi kalandról, országházi gyerekfogadásról szóló hírek két adattal adósak, Az egyik az, hogy a Rasi-fun-club tiszteletére Orbán Viktor felpróbálta-e a koronát?

Czibere: Jelentősen csökkent a szegénység

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint az elért eredmények azt igazolják, hogy a rezsicsökkentés és a hasonló kormányzati intézkedések, például a devizahitelesek segítése közvetlen hatással vannak a jövedelemegyenlőtlenségek és a szegénység csökkenésére.

Ingyen étkeztetésről beszélt az államtitkár

A kormány feltett szándéka, hogy előbb az általános iskolában, 2016-tól pedig az óvodában és a bölcsődében minden gyermek ingyenesen étkezzen, és a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és...