Óriásit kaszáltak a vizes vb első nyertesei: Orbán Viktor rokonai, barátai és üzlettársai

Elég jól körülhatárolható üzleti körhöz vándorolt a vizes világbajnokságra költött állami milliárdok jelentős része.

Orvoshiány miatt zárják be a Nyírő fél belgyógyászatát

A súlyos orvoshiány miatt a Nyírő Gyula Kórház kénytelen a nyárra bezárni a belgyógyászati osztálya felét, az ellátáshoz a Honvédkórháztól kap segítséget az intézmény – tudta meg a Magyar Nemzet egy a neve elhallgatását kérő kórházi dolgozótól.

MSZP: fizessék vissza a szabálytalanul beszedett fővárosi bírságokat!

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a hatóságok a belügyminiszter állásfoglalása alapján több százmillió forintot szedtek be jogtalanul, és ha erre képesek voltak, akkor szerinte azt vissza is tudják utalni.

Tiltakozik a Fidesz Soros brüsszeli beszéde miatt

Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti...

Még szexshop is uniós támogatásból lett Kisvárdán

Seszták Miklós fejlesztési miniszter szűkebb pátriájába ömlik a pénz.

Bayer nagyon keveri a szezont a fazonnal, szerinte a Facebook "egy náci, komcsi rohadmány"

A Karc FM műsorában azt mondta, hogy nagyon berágott Mark Zuckerbergre, amiért a Facebook elérhetetlenné tette a KDNP oldalát. "Tehát nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egész ótvarban. Na de hát ez, innentől kezdve, igen, ez egy ilyen náci, komcsi rohadmány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell...

Orbán a sorosozás és migráncsozás után Trumpot is bírálta pénteken

"Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé.

Botka: "nem kritikátlanul megyek Brüsszelbe" – Interjú!

"Cáfolja a kormánypropaganda kritikáit, s vádjait - nem kerítést bontani, de nem is "befeküdni" megy az Európai Unió vezetőihez Botka László.

Kétmilliárdot zsebelt be Habonyék médiacége

"A Modern Media Group Zrt. adja ki a Lokált és a 888.hu-t, árbevétele zöme állami kampányokból vagy állami cégektől származott.

"Európán belül sehol sem éheznek annyian, mint Magyarországon"

"Tartós élelmiszert osztott a Demokratikus Koalíció szerdán a fővárosi Blaha Lujza téren.

Az ellenzéki pártok kiálltak a demonstráló mentődolgozók mellett

"Kiálltak a szerdán a fővárosban demonstráló mentősök mellett az ellenzéki pártok, amelyek nagy arányú béremelést sürgettek az ágazatban.

Novák Katalin: idén is lehet pályázni a Családbarát munkahely címre

"Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián."

Tuzson szerint, többfelől érkezik támadás a magyar határzár ellen

"Többfelől érkezik támadás a magyar határzár ellen, így az Európai Bizottságtól és az Európai Parlamenttől (EP) is - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kevésbé fülledt, de meleg, túlnyomórészt derült idő várható

"Csütörtökön délelőtt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok váltakoznak.

Gyurcsány tárgyalásokat kezdeményez Botka Lászlóval

Nem kell félni a koalíciótól – üzente a volt miniszterelnök Botka Lászlónak a DK szervezeteinek szombati értekezletén elmondott beszédében.

MSZP kongresszus: Botka Lászlót hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek választották

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert - jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten.

A kormányszóvívő szerint Botka Soros György forgatókönyvéből politizál

Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában arról beszélt: Botka László kerítésbontásról szóló kijelentésével "kibújt a szög a zsákból" Mint mondta, amit az MSZP miniszterelnök-jelöltségére pályázó szegedi polgármester mondott, az "egyértelműen Soros György forgatókönyve".(...)

Ismét szövetségre lép a Fidesz és a Lungo Drom

Megújította választási együttműködési megállapodását pénteken a Fidesz és a Lungo Drom.

Orbán: tovább növeli a kormány a családi adókedvezmény mértékét

DEBRECENI HÍRHATÁR: A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek “középpontjába a kétgyermekes családokat állítják” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén...

Újabb felújítás indul a debreceni idősek házában

DEBRECENI HÍRHATÁR: Újabb, 50 millió forint értékű felújítás kezdődik Debrecen legnagyobb szociális intézményében, a Pallagi úti idősek házában - mondta a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón szerdán.

Rémisztő videó a Fidesz propagandagépezetéről – csak erős idegzetűeknek

Rémisztő videó a Fidesz propagandagépezetéről – csak erős idegzetűeknek: A „hanyatló” Nyugat.hu videója az 1984 egyik jelenetét (a naponta megtartott Két Perc Gyűlölet rendezvényt) aktualizálta, mintha az a nagy Nemzeti Konzultáció egyik fórumán játszódna.

Egyedül Jordán Tamás pályázik a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására - közölte az MTI-vel szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

A holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap a Nemzeti Színházban

A holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap a Nemzeti Színházban: "Joka Daróczi János rendező elmondta: a darab címe 371 csillag.

Veronai baleset – Emmi: a leggyorsabb kártérítést kérték a biztosítóktól

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbra is a veronai buszbaleset áldozatainak családja mellett áll és ismételten arra kéri a biztosítókat, hogy a kártérítési igényeket a lehető leggyorsabban, az érintetteknek legkedvezőbb eljárást alkalmazva és a lehetséges legméltányosabb elbírálási feltételek mentén bírálja...

Liberálisok: a kormány fizesse ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek megítélt kárpótlást

A Magyar Liberális Párt arra szólítja fel a kormányt, hogy fizesse ki azt a kártérítést, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számára.

Szeszélyes május: ma is napos, de szeles idő várható

Csütörtökön ismét változékony időre számíthatunk, de már kevesebb helyen lesz csapadék, mint az előző napokban - Péntektől felmelegedés kezdődik, a jövő hét elején helyenként pedig akár 30 fokot is mérhetünk!

LMP: itt az ideje befejezni a hazug propagandát a CEU ügyében

LMP: itt az ideje befejezni a hazug propagandát a CEU ügyében: Az LMP alapvető nemzeti érdeknek tartja, hogy a lehető legtöbb és legjobb egyetem működjön Magyarországon.

A DK kéri a baloldali pártok vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra családtagjaik vagyonnyilatkozatait

A DK kéri a baloldali pártok vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra családtagjaik vagyonnyilatkozatait - A Demokratikus Koalíció levélben kéri fel a baloldali pártok vezetőit, hogy ne csak a saját, hanem közvetlen hozzátartozóik, köztük gyermekeik vagyonnyilatkozatát is hozzák nyilvánosságra.(...)

MSZP: hazudik a magyar kormány a CEU ügyében

Az MSZP szerint hazudik a magyar kormány, nem is akarja megoldani a CEU ügyét - Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón azt is követelte, jöjjön létre független vizsgálóbizottság, hogy megállapítsa a felelősséget a veronai buszbaleset ügyében.