Orbánt virágcsokorral várták a türkmén gyerekek, amikor leszállt a gépről Asgabatban

Pénteken megállapodásokat ír alá a miniszterelnök a türkmén elnökkel.

Az EP delegációjának nem tetszik, ahogy a magyar kormány elosztja az EU-s forrásokat – Felszólították a Fideszt

Az EP delegációja  felszólította a kormányt, hogy hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket.

Gyurcsány fogadja azokat az EP-küldötteket, akikkel Orbán még beszélni sem akar

A hét második felében Magyarországra érkezik az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége.

Van remény, nincs remény, hova tovább kislegény?

Bármi is fog történni a tüntetéssorozatok után, mindenkinek érdemes elgondolkodni rajta és belátni, hogy nincs olyan párt, aki képes lenne érdemben kormányozni az országot és kiállni az emberek érdekei mellett, ugyanis az eltelt idők folyamán, mindegyik egytől-egyig eljátszotta a renoméját az emberek szemében és ráadásul a...

Orbán Viktor megérkezett Sanghajba

Kínába látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, aki részt vesz a Sanghajban megnyíló, első Kínai Nemzetközi Import Expón. Ma landolt Sanghajban Orbán Viktor repülőgépe, a kormányfő hétfőn felszólal az expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Hszi Csin-ping kínai államfővel és a...

Gyászos körülményeket látott egy uniós delegáció a röszkei tranzitzónában

Nemzetközi jogot is sérthet a röszkei tranzitzóna egy uniós küldöttség szerint.

A TEK fél Budapestet lezárja Cameron miatt

David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatása miatt szerda estétől a főváros több kerületében és a bevezető útszakaszokon is lezárásokra, korlátozásokra kell készülni. A Terrorelhárítási Központ szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: felkészültek a brit miniszterelnök és az őt kísérő...

Pintér Sándor és 3 fős csapata 36 business helyet foglalt el egy repülőn?

Azt állítja a Brussels Airlines egyik utasa a Facebookon, hogy Pintér Sándor és háromfős kísérete 36 business helyet foglalt el a kedd esti Brüsszel-Budapest járaton – vette észre a hvg.hu .

Külügyminisztériumi delegáció utazik Moszkvába

Március elején külügyminisztériumi delegáció utazik Moszkvába, hogy magyar vállalatok részvételéről tárgyaljon oroszországi infrastrukturális fejlesztési projektekben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.

Tényfeltáró csoport indul Miskolcra a városi rendőrkapitány kijelentése miatt

A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tényfeltáró delegációt küld Miskolcra a városi rendőrkapitány vitatott nyilatkozata miatt.

Miskolci romák az amerikai nagykövetnél

Miskolci roma delegáció kereste fel decemberben a leköszönő amerikai nagykövetet, April H. Foleyt.