Szijjártó Péter Tusknak címzett dörgedelmeiről

Sajnálatosan megszoktuk már - sokan pedig egyenesen lelkesednek érte -, hogy Szijjártó Péter, a magyar “külügyminiszter” ázsiai, afrikai diktátorokkal szívélyesen enyeleg, bájolog, demokratikus országok vezetőivel pedig durva, mint a pokróc - egyszerűen hihetetlenül nagyszájú bunkó.

Ha a hülyeség és a rosszakarat fájna, akkor a Duna-parti neogót palota terei a hangos jajgatást visszhangoznák

A magyar állam elhülyült, esetleg elvetemült – törvény születik a magyar életmód bejelentéses védelméről!

Elon Musk nyíltan politizál

A republikánus jelöltek támogatására buzdította az amerikai választókat a kiegyensúlyozott hatalommegosztással érvelve Elon Musk milliárdos üzletember, a Twitter új tulajdonosa. A vállalkozó, a Tesla és SpaceX alapítója véleményét azzal támasztotta alá, és elsősorban azt ajánlotta a független választók figyelmébe, hogy a...

Ungváry Zsolt: Ki mondja meg, ki a demokrata?

Vannak a baloldalnak (liberális, kozmopolita, globalista, magyarellenes oldalnak, nem kívánt törlendő) axiómái, amiket – mint az egy tisztességes axiómához illik – sosem bizonyítottak be, mégis mindig használják.

Öt ex fiatal demokrata, akiket 32 éve fizetünk

Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn, ezzel megalakult az új parlament, a 2018-ban alakult kormány megbízatása pedig megszűnt, ügyvezetőként folytatja munkáját.

CNN: Amerika többsége nincs megelégedve Biden teljesítményével

Az amerikaiak csaknem 60%-a elégedetlen Joe Biden teljesítményével. Az amerikai elnök támogatottsága tovább csökkent – derült ki a CNN csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásából.

Elek István újra nekifut: jobban ismerjük Nálatok annak a másik Magyarországnak az adottságait, (...) hiteit és meggyőződéseit, sérelmeit és félelmeit, előítéleteit és balítéleteit

Elek István mindazoknak, akik az első fordulóban a pártjukra és/vagy a szívükre hallgatva a kampányban kiváló teljesítményt nyújtó Dobrev Klárára, a DK miniszterelnök-jelöltjére szavaztak.

Frenológia újratöltve

Nemrég közfelháborodás fogadta a – vélhetően poénból – Demokratának hívott hetilap egyik „cikkét”, amelyben több, tudományosnak tartott forrást is idézett a szerző, alátámasztandó, hogy a „balliberálisok” csúnyák és hülyék, a jobboldaliak szépek és okosak.

Gábor György: mikor jön létre az Orrvizsgáló Operatív Törzs, s milyen felületen kell orrméricskélésre regisztrálnunk?

Nem oly rég egy önmagáról nem megfeledkező, hanem önmagára teljes mértékben ráeszmélő figura (Bencsik András az ő neve) a tőle telhető legeslegintellektuálisabb érvként, hosszas gondolkodás után azt hozta fel egy ellenzéki parlamenti képviselőnő ellenében, hogy az illető amilyen ronda, olyan gonosz is.

Döntött a bíróság: elkezdik vizsgálni Donald Trump üzleti ügyeit

A manhattani főügyész vizsgálhatja az ügyeket.

A Trump elleni impeachment eljárás során kiderült, egy demokrata képviselő átül a republikánusokhoz

Jeff Van Drew, New Jersey-i demokrata párti képviselő, aki az impeachment ellen szavazott szerdán, csatlakozott a Republikánus Párthoz – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház Ovális Irodájában, ahol jelen volt a képviselő is.

"Ha látnak egy lakcím nélküli zöldbuzit gendertolókocsiban, azonnal zárkózzanak be!"

Egészen fel vagyok villanyozva.

Viktor! Azt ígérted gazdag leszek, boldog, és egészséges. De csóró vagyok és beteg!

Tudom, nem illik levélben szakítani, karácsonykor különösen nem, de mégis.

Bíróság: Lehet azt mondani Bencsikékre, hogy egykori kommunisták

A Demokrata és a Magyar Krónika főszerkesztője egy róluk szóló véleménycikk után perelték be az Azonnalit.Pert nyert az Azonnali.hu Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és testvére, Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője ellen. Bencsikék azért perelték be a lapot, mert annak egyik véleménycikkében azt írták...

Lendvai Ildikó parádésan helyretette Lánczi Andrást - Városi Kurír

Lánczi a mandiner.hu-n publikált cikkében úgy jellemezte a baloldali honfitársainak millióit, hogy onnan lehet felismerni őket, hogy nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé.Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Politikatudományi Intézetének vezetője, a Századvég Alapítvány elnöke és nem...

Aki erre a pártra szavaz, annak teljesen elmentek otthonról

Bencsik András, a Fidesz egyik igazán hű talpnyalója ismét kitett magáért, és miután a háziújságjában, a Demokratában néhány bekezdésen át szidta az ellenzéket és a Kétfarkúakat, elismerte: a Fidesznek nincs programja.

Magyarország, siratlak! - Városi Kurír

Micsoda szívszorítóan szánalmas világ az, amelyben a demokraták egyetlen reménysége, hogy az ország jövőjét kezében tartó két maffiavezér nem békül ki egymással. És legnagyobb rettegése, hogy mégis kiegyeznek egymással.

Náci tisztek dicsőítése a kormánypárti Demokratában - Városi Kurír

Bencsik András lapjának állandó szerzője Pozsonyi Ádám egy rövid cikket publikált, amiben a náci tisztek és a migránsok kinézetéről értekezik. Kik a veszélyesebbek? A nácik vagy a migránsok?

Trump eltüntetné az Obamacare-t – a fontos elemeit többen megtartanák

Bár Trump elnök eltörölné az Obamacare néven emlegetett egészségbiztosítási törvényt, egy demokrata és egy republikánus szenátor közösen dolgozott ki egy módosítást, ami a fontos elemeit megtartaná a rendszernek.

Demokráciát, nem kamukráciát!

Komáromi Gergely - Gregory G Ras; Riddim Colony frontembere - tollából született a dal, amiben maga a szerző rappel az Orbán-kormány dicsőnek nem mondható regnálása tényeit sorolva "A lázadás éve" című klipben.

K. Toók László: Ki valójában a demokrata?

Úgy gondolom, hogy Bibó István szellemiségét számtalanszor hazudtolta meg Orbán Viktor politikai pályafutása során.

"Európa vagy Orbánisztán?" - Ujhelyi EU-szintű javaslatcsomaggal állt elő

Ujhelyi István MSZP-s európai demokrata képviselő egy ne mindennapi közleményt adott ki, amelyben beszámol az Europian ReUnion című vitaanyagáról, amelynek tartalma az Orbánisztán Vs. Európa tematika köré csoportosul.

A Demokrata újságírója mentálisan sérültnek tartja azokat, akik aláírják az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést

A jelenlegi Fidesz-kormány értékeit magáénak valló hetilap, a Demokrata egyik újságírója, Ungváry Zsolt az újság weblapján tegnap véleménycikket publikált Aláírók címmel.

Mészáros Lőrinc 15-20 éven át napi 18-20 órát dolgozott

Felcsút polgármestere, Orbán Viktor barátja, az Echo Tv tulajdonosa, a gázszerelőből lett milliárdos, Mészáros Lőrinc szokás szerint nagyon erős interjút adott a középosztály nagy szakértőjének, Bencsik Andrásnak a Demokratában.

Hillary Clinton fölényesen vezet, tönkreverheti Trumpot

Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltnek 86,9 százalékos esélye van arra, hogy megnyerje a november 8-án esedékes amerikai elnökválasztást – derül ki a FiveThirtyEight közvélemény-kutató internetes oldal legfrissebb felméréséből.

Így magyarázza a volt MSZP-s házelnök, hogy miért sorakozik fel a Fidesz mellé

Változnak az idők, változnak a drogok – hangzott el a Trainspottingban. Magyarországon ez úgy csapódik le, hogy simán beáll egy volt szocialista házelnök a Fidesz mögé.

Jövőre indul az Obama Center megépítése

Az Obama Foundation bejelentette, hogy az elnök örökségét jelképező központot Chicago déli részén, a Jackson Parkban fogják felépíteni.