Egyeztetett a termelőkkel a minisztérium a léalma alacsony felvásárlási ára miatt

Több évre vonatkozó szóló szerződést kötnének.

Politikai perek itt és most -1958-2018: Téged céloz, hogy félj! - Városi Kurír

60 évvel vagyunk túl az 56-ot követő politikai perek leghírhedtebb eljárásán.

A politikusokat zavarják a tüntetések, ezért módosítják az alkotmányt

A parlament tárgyalja a hetedik alkotmánymódosítást, annak keretében átírnák, bizonyos esetekben korlátoznák a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogot.

Folyamatosan frissülő közvetítés a Kossuth térről!

06:20 – Gyorsan megkezdődött a sika-mika a Kossuth téren Orbán érkezése előtt!

Rendőrállam: Tüntetőket nyomnak a falhoz a rendőrök a Széchenyi rakparton!

Civilek tüntetnek a parlament megalakulása és az új kormány ellen kedden a Kossuth téren a Civil Ellenzéki Kerekasztal elnevezésű szervezet felhívására.

Kéri László: Kelet-európában is volt rá példa, hogy a folyamatossá váló tüntetésekbe a kormány is belebukhat!

Kéri László politológus, publicista és szociológus a Zsúrpubinak adott interjújából szemezgetünk.

Üzentek a tüntetésszervezők a TEK-nek!

Mint korábban megírtuk, a TEK körbezárja a Kossuth teret a keddi tüntetések napján.

Tüntetésdömping szombattól keddig - Városi Kurír

A következő napok dúskálnak tüntetésekben szerte az országban.

Tüntetni is lehet menni a Momentum telekocsis appjával

A XXI. század már a demonstrációkon is velünk van.

Figyelem figyelem! Változni fog a május 8-i ellenzéki tüntetés időpontja!

Az elmúlt két kormányellenes tüntetéseit szervező Mi vagyunk a többség csoport a következő május 8-ai tüntetés Facebookon tette közzé, hogy változni fog a tüntetés kezdésének időpontja – vette észre a Mérce:     A szöveg úgy is értelmezhető, hogy a szervezők nem fogják elfogadni, hogy a Kossuth teret a rendőrség...

Hermetikusan lezárják a Kossuth teret az alakuló ülés előtt, mert retteg a Fidesz a néptől!

Ahogy arról beszámoltunk korábban, rengeteg embert mozgatott meg a választás utáni első kormányellenes tüntetés Budapesten.

2.0 kormányellenes tüntetés Budapesten – percről perce

Egy héttel ezelőtt több mint százezren vonultak utcára Budapesten.

Körömcipőkkel visszavert rendőrattak, és ami ezután jött - Városi Kurír

Április 14-én Budapest fenséges tömegmegmozdulással mutatott fityiszt az Orbán-rezsimnek.

Elsöprő erejű tüntetésre és nagyon nagy bejelentésre készülnek Gulyás Balázsék szombaton a Kossuth téren!

Meglepheti Orbánékat a szombati tüntetés, mert rengetegen leszünk!

Forgatókönyv író kerestetik a szombati tüntetésre!

Sokakban felmerül a kérdés a szombati 2.0-ás demonstráció miatt, mégis mit kellene tennünk, hogy ezt a csalással hatalomra került orbáni maffiakormányt végleg elkergessük a politikai életből és végre elnyerjék méltó büntetésüket.

Márki-Zay Péter: A nép nem adja fel a küzdelmet a csalás, a jogtiprás, a korrupció, és a fideszes megfélemlítés ellen!

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármesterének üzenete a tüntetőknek.

Új választást akarnak a tüntetők, jövő héten újabb demonstráció jöhet

Új választás kiírását akarják a Budapesten a Parlament előtt tüntetés felszólalói, ugyanis úgy látják, csalás történhetett a választáson. Jövő héten újabb demonstráció jöhet.

Az Oktogontól a Deák térig tart a Fidesz ellen tüntető tömeg

"Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért" címmel kezdődött demonstráció szombat délután Budapesten.

Attól retteg a Fidesz, hogy szombat este kitör a forradalom az Operánál

A félhivatalos kormánylap kimaxolta a NER-kompatibilis újságírást.

Merre ne autózzon szombat délután Budapesten? - Városi Kurír

A Budapesti Közlekedés Központ (BKK) közlése szerint 14-én (szombaton) délután és kora este demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani Budapesten az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcában és a Kossuth Lajos tér környékén.

Az ellenzéki pártok kiálltak a demonstráló mentődolgozók mellett

"Kiálltak a szerdán a fővárosban demonstráló mentősök mellett az ellenzéki pártok, amelyek nagy arányú béremelést sürgettek az ágazatban.

A Munkáspárt és a Momentum miatt is lezárják hétfőn az Andrássy utat

Ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a főváros V., VI. és XIV. kerületében hétfőn demonstráció miatt, az Andrássy útról kétszer is kitiltják az autósokat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Engedélyért tüntetnek Budapest utcai kajaárusai

Látványos felvonulásra készülnek a magyar street food-osok május 4-én.

Az orosz befolyás növekedése ellen tüntettek a budapesti orosz nagykövetség közelében | ma.hu

Demonstrálók gyűltek össze a budapesti orosz nagykövetség közelében hétfő este, a felszólalók úgy vélték, az elmúlt években aggasztóan nőtt Moszkva befolyása Magyarországra.

Választási mozgalmat hirdettek a budapesti demonstráción

Választási mozgalmat hirdetett Gulyás Márton civil aktivista szombaton a Szabadság téri demonstráción annak érdekében, hogy legkésőbb az év végéig arányos választási rendszert vezessenek be Magyarországon.

Orosz honlapokat indít a Momentum a Fidesz és a Jobbik ellen

Fidesz.ru, Jobbik.ru, Kormany.ru.

Bayer Zsolt szánalmasnak nevezte a tüntetőket

Bayer a csütörtöki Magyar Időkben újabb véleménycikkel jelentkezett:"Hosszú napok óta tüntetések zajlanak Budapesten.

Nekiment a tömeg a rendőrsorfalnak a Parlamentnél

“Hazamegyünk, elfelejtjük, és megint megválasztjuk a Fideszt, ez fog történni” A tiltakozók közül sokan a “CEU-val vagyok” kitűzőt viselték, mások az államfőnek szóló, “VETO” és a “Ne írd alá” feliratú táblákkal fejezték ki véleményüket a szerintük az intézményt diszkrimináló törvénymódosítás ellen.

„Fel a kezekkel Lukács Györgytől”

Kardos András kezdte cikke felolvasását a Szent István parkban még álló Lukács-szobor lebontása elleni demonstráción, a címben idézett fekete bomoval.