Orbán leszámolással fenyeget

Hatalomban levő miniszterelnöktől egy ilyen beharangozás egyértelműen az ellenzékre szavazók megfélemlítését szolgálja.

Hszi Csin-ping haláláig vezetheti Kínát

A kínai parlament eltörölte vasárnap az államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást, ami lehetővé teszi az ázsiai országot 2013 óta vezető Hszi Csin-ping számára, hogy akár élete végéig elnök maradhasson.

Nemzeti Kövér-tendencia

Az, hogy Orbán új rezidenciája egy külön irányítási-, illetve védelmi, terv része lehet, már négy éve felmerült. Ahonnan kiüzenhetik, hogy aznap éppen ki a magyar. Még akkor is, ha ennek eldöntésére aligha egy-egy személy, hatalmi vazallus lenne felkenve. Amennyiben valóban erről, és nem az ellenségnek bélyegzés eszközeként...

Czeglédy-öngól a Fideszben

Alkalmasint Polt akciójára a Fidesz környékéről nem érkezett olyan reakció,a mely elhatárolódást akár csak nyomokban is tartalmazna. Márpedig olyan helyzetben, amelyben a nyílt diktatúra eszköztára ráéghet a kormánypártra, ennek is helye lehetne.

Van-e egyáltalán köze a KDNP-nek a kereszténységhez? - Városi Kurír

Az áldozat nem kinevezéssel szokott áldozattá válni. Akik az egykori kormánypárt tisztségviselői voltak, netán vezető tisztséget töltöttek be egy cégnél, illetve közintézményben, azok valahogy nem igazán keltik az áldozat képzetét. Még akkor sem, ha most éppen megtalálták magukban az ősellenállót. Mert ők már a pólyában...

Magyarország és az ellenségkeresés

Migránsok, Brüsszel, Soros, "megvédjük" - a mesterséges harckészültség a szélsőjobb felemelkedésének is megágyaz.

Nemzeti Barackfa-nap - 2014

Mostanában egyre többet hallani, hogy mi lesz, ha Orbán veszít. Vagy mi lesz, ha nyer?

Hazudozásra kötelezi a kórházakat a kormány

Központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell prezentálniuk kórházukról az igazgatóknak.

Sírhant a Kossuth téren a fagyhalál áldozataiért

Évről-évre százak fagynak meg a szabad ég alatt vagy fűtetlen lakásukban.

Haraszti Miklós helyzetjelentése a süllyedő hajóról - Városi Kurír

Haraszti Miklós, egykori parlamenti képviselő, az ENSZ választási raportőrje, az új választási törvényért küzdő politikus a Független Hírügynökségnek adott interjút. Haraszti, a Fidesz által – a kétharmad birtokában- elfogadott választási rendszert, történelmileg is hazugnak ,és államtanilag is hazugnak tartja:

Marci pénzt keresne!

„„A választások után visszatérek a munkaerőpiacra” – örvendeztette meg tegnap Magyarországot Gulyás Márton. Ezért kérek mindenkit, akinek lelkes munkaerőre van szüksége, keresse meg a rendszerváltó aktivistát. Egy apróságot azonban kéretik figyelembe venni: Marci „nem pusztán dolgozni, hanem pénzt keresni” szeretne.

Bartus László: Mester Ákos szerint is diktatúra van

Nem szeretnék ugrándozni azon, hogy Mester Ákos 2011-ben azt írta, túlmozgásos vagyok a tengerentúlon, amikor fasiszta diktatúrának nevezem az Orbán-rendszert.

Már diákokat is zaklat Orbán rendőrsége

A rendőrök állítása szerint falfirka miatt foglalták le annak a 17 éves diáknak a számítógépeit, aki az öt nappal ezelőtti diáktüntetésen felszólalt.

Orbán puha diktatúrája lassan, de biztosan kemény diktatúrába megy át

Úgy ahogy azt évek óta mondogatjuk egyre többen: Orbán látszat demokráciára épített puha diktatúrája lassan, de biztosan megy át a kemény diktatúrába. Jönnek majd a teljes határzárak, aminek során majd csak azok mehetnek ki-be, akiknek ők engedélyt adnak vagyis a külföldre kimenekült és ott dolgozók sem fognak bármikor szabadon...

Soros-licit: Recsk felé félúton?

Ugyanakkor az ellenségképekhez szinte természetszerűleg kerülnek egyre közelebb a belső szabotőrök, a hon kijelölt ellenségei, akiket megvettek.

Orbán és aljas diktatúrája ellen harcolnia kell minden demokratának!

A diktatúra ellen minden demokratának harcolnia kell méghozzá nem csak szavakkal, de tettekkel is. Eljött a cselekvés ideje:

Spiró György: Tovább él a jobbágymentalitás - Városi Kurír

Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondta az író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk.

Diktátorok választási kiskátéja

A demokrácia és a diktatúra egyik – lényegéből fakadó – különbsége, hogy a demokráciát felválthatja törvényes eszközökkel a diktatúra.

Szájer leleplezte a diktatúrát

Valószínűleg a történelmi ismeretek tárháza az, ami a „nemzeti konzultációk” sorát eredményezhette. Hatalmi pozícióból megtartva. Vásárhelyi Máriát idézve ugyanis: „Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el a népszavazásról Németországban, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a...

Mindig újabb négy év kell a diktatúrának

Tévedtek azok az értelmiségiek, akik abban bíztak, hogy van élet az Orbán-rendszeren belül is. Ha jóllakott, megelégszik, és élhető szinten konszolidálódik a rendszer. Ez a nézet figyelmen kívül hagyja a szociálpszichológiai igazságokat, a diktatúrák természetét és a történelmi tapasztalatot.

Amikor az állam diktálja az erőszakot, az diktatúra

Békés tüntetők 30 fős csoportjára 300 rendőrt vezényeltek ki 2016. július 6-án, olyan feszültséget okozva ezzel, hogy tömegek jelentek meg a kis csoport mellett. Amikor a rendőrség akciója olyan reakciót váltott ki a megrémült,és így– később – dühödt tömegből, hogy viselkedésük, amit a mindennapi életben talán...

Nekiment a szabad sajtót tipró kormánynak az amerikai ügyvivő

Washington elítél minden, újságírók megfélemlítésére vagy elhallgattatására tett kísérletet.

Felbujtás gyilkosságra

Aki azt gondolja, hogy az ezekben az országokban megtörténtek nálunk nem fordulhatnak elő, annak azt üzenem, hogy vigyázzon! Csípje meg magát, hogy felébredjen! Ne várja meg, hogy vak és süket rendőrök közé préselve egy rendőrautóban érje a váratlan szívhalál, vagy egy hazánkba tévedt külföldi nyugdíjas elgázolja az esti...

Nem, nem a Svájc-Magyarország 5:2 ről

Kit érdekel már, hogy mikor hová látogat Orbán magyar fociválogatottja az aktuális seggberúgást begyűjteni.

"Az Orbán-terv nem fogja megállítani a kormányváltó erőt"

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Jobbik ellen, az ügyészség elrendelte a nyomozást, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat le.

Rendőrök fogadták a Jobbikot az Állami Számvevőszéknél

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője személyesen vitte be az Állami Számvevőszékhez, a szervezet által, a párt gazdálkodásáról igényelt iratokat. A Jobbik politikusát Shön Péter, a párt gazdasági igazgatója is elkísérte. Az ÁSZ képviselője nem vette át a dokumentumokat.

Plakátháború Egerben rendőri asszisztálással

Az Orbán Viktor vezette gengszter kormány ma újabb mélységekbe süllyedt.

Orbán-terv: Erővel támadni az ellenzékre, és a szólásszabadság korlátozása

Volner János sajtótájékoztatója (2017.09.28)  Orbán-terv: Erővel támadni az ellenzékre, és a szólásszabadság korlátozása.

Közerőszak-tevés a hungarobarakkban

Orbán azt mondja, hogy erőszakolják az országot. Igaza van. Mert már 4 éve is világosan látszott a közerőszaktevés.

Ha Orbán marad, nem lesz megnyugvás

Nyugodtan lehet diktatúrának vagy fél-diktatúrának nevezni egy olyan rendszert, ahol a hatalomnak nincs valódi kontrollja, nincs valódi egyensúly, a hatalom lényegében akármit megtehet az állampolgárokkal, cégekkel, a társadalommal és a jogrendszerrel is – véli Nehéz-Posony Márton, aki szerint az ilyen rendszerek nem tekinthetők...