Laza vicc vagy diplomáciai botrány?

A nap folyamán beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke az “Üdv, Diktátor!” szavakkal köszöntötte a magyar miniszterelnököt, azonban ahogy médiavisszhangja kelt a dolognak, hamar kiderült, hogy a jelenet több ízben is lejátszódott, ami másabb színezetet ad a történteknek.

Megalakult a magyar-katari gazdasági vegyes bizottság

Budapesten tartotta meg alakuló ülését a magyar-katari gazdasági együttműködési vegyes bizottság (GVB) csütörtökön – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. 

Szijjártó: Magyarország tartani fogja magát az EU közös álláspontjához

Magyarország tartani fogja magát az Európai Uniónak az ukrajnai válsággal kapcsolatban kialakított közös álláspontjához Oroszországgal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően.

A magyar külügy nem meri népirtásnak nevezni az örmények legyilkolását

Bár a magyar külügy közleményében arról ír, fontos cél, hogy helyreállítsák a magyar-örmény kapcsolatokat, nem ismerte el, hogy a törökök száz évvel ezelőtt népirtást követtek el az örményeken. A genocídium tényét egyébként nemrégiben a németek és az osztrákok is egyértelműen elismerték. A külügy feltehetően azért...

Kövér a gazdaságról: támogatjuk az EU-s programokat

Magyarország támogatja a munkahelyteremtést és gazdasági növekedést ösztönző európai uniós programokat – mondta el Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Rómában, az EU-s tagállamok parlamenti elnökeinek konferenciáján.

Tihanyban ebédelt a horvát államfővel Áder János

A köztársasági elnök nem hivatalos munkaebéden fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt Tihanyban – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda esti híradójában.

Szijjártó: Magyarország és Szlovákia közt nincsenek tabutémák

Huszonegy új határátkelő nyílik Magyarország és Szlovákia között egy ősszel induló projekt keretében – jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután tárgyalt szlovák kollégájával.

Szijjártó magyar kereskedőházat nyitott Santiago de Chilében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta a Magyar Nemzeti Kereskedőház Santiago de Chile-i irodáját pénteken.

Erősödnek a magyar-laoszi kapcsolatok

Parlamenti "képességfejlesztési program" indult a laoszi törvényhozás számára a magyar parlament részvételével, s ennek keretében is tovább erősödnek a magyar-laoszi kapcsolatok – erről számolt be szerdán az MTI-nek telefonon Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke a délkelet-ázsiai országban tett háromnapos...

Szijjártó: stratégiai fontosságú, hogy az EU vezető szerepre törjön Afrikában

Az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásukon arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mind politikai, mind gazdasági szempontból stratégiai fontosságú, hogy Európai Unió együttműködjön Afrikával – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva.

Félreértés

Kérem, mi teljesen félreértettük a dolgot.

Ilyen lesz a megújuló Gül Baba türbéje

A világ bármely tájáról érkezők is láthatják, hogy Magyarország és Törökország megbecsüléssel fordul egymás felé, ezt közvetíti Varga Mihály szerint, hogy Törökországban megőrizték és gondozzák a magyar nemzeti hősök, Kossuth Lajos, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc emlékét, Magyarországon pedig tisztelettel kezelik...

Szijjártó: Előrelépést értek el a magyar-ghánai kapcsolatokban

Magyarországnak érdeke az együttműködés egy olyan stabil nyugat-afrikai országgal, mint Ghána, és most előrelépést is értek el a kétoldalú kapcsolatokban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Udvariatlanság volt Putyin késése?

Putyin valószínűleg a világ leggazdagabb embere , de megteheti-e, hogy megvárakoztatja majd' másfél órán át Orbán Viktort? A Propeller protokollszakértőt kérdezett.

Kiderülhet, kiket tiltottak ki az amerikaiak

A nemzetbiztonsági ellenőrzés februártól hatályos új kérdőíve jó lehetőség arra, hogy kiderüljön, kikkel szemben rendelt el beutazási tilalmat az Egyesült Államok – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Putyin jól jár a budapesti látogatással, nekünk kínos

A szakértő szerint meg kell mutatnia, hogy még van szövetségese az EU-n belül – derült ki az Inforádió műsorából .

Vida Ildikó jó hírneve nem most sérült meg.

2000-es évek.

Ők lesznek Magyarország új nagykövetei

Új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint.

Szijjártó: a kormány sajnálja a Tesco döntését

A magyar-amerikai politikai kapcsolatok nyitott kérdéseinek megoldása csak kölcsönös akarattal lehetséges – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Áder: békére és az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szükség

Áder János szerint hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta "a Föld ellen nagy gőggel megkezdett hadjáratát", azt a háborút, melyben  - ha így folytatjuk – végül nem lesz, aki győztest hirdessen. A köztársasági elnök erről hétfőn este beszélt, amikor köszöntötte a Budapesten akkreditált nagyköveteket a...

A diplomácia halála

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a magyar külpolitika méltósággal viselt, hosszas szenvedés után elhalálozott.

Rágalomdiplomácia

Már dolgoznak rajta, kérem, már dolgoznak, mint megannyi serény, kódexmásoló írnok, szorgos hangyaként készítik a magyar kitiltási listát.

Áder: a magyaroknak és a szlovákoknak büszkéknek kell lenniük egymás sikereire

A magyar és a szlovák pedagógusok joggal lehetnek büszkék egymás tanítványainak eredményeire, és büszkéknek is kell lenniük azokra, mert ezek a sikerek mindannyiukat erősíthetik – jelentette ki Áder János szerdán a szlovákiai Galántán.

Szijjártó Péter Washingtonba utazik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonba utazik, ahol Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárral tárgyal, szerdán pedig Amos Hochstein energiaügyekért felelős különmegbízottal találkozik – közölte Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke hétfőn.

Rezesova éveket spórolhat

Magyarországon legkorábban 2018-ban szabadulhat Rezesova, míg Szlovákiában – amennyiben hazaengedik – akár 30 hónap múlva kiengedhetik.

Tiszteletet a magyarnak! Szijjártó reagált a német külügyi kritikára

"A demokráciát nem tőlünk kell félteni" – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szijjártó Péter, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter kritikus nyilatkozatára reagálva.

Addig jó, míg Orbán él

Dési János kemény hangvételű elköszönő levelet írt Európának, a magyar nép nevében.

Orbán Nagy-Magyarország felélesztésére törekszik

Charles Gati a Hopkins Egyetem professzora – Oroszország- és Európa szakértő, 1998-ig szoros kapcsolatban állt Orbán Viktorral –, azt írta Fukuyama által alapított, American Interest külpolitikai folyóiratban, hogy az EU-nak tűzze napirendre Magyarország tagságának kérdését.

Juncker reagált Orbán Viktor megjegyzésére

A Fidesz és az Európai Néppárt közötti problémának tekinti Jean-Claude Juncker, hogy Orbán Viktor nem támogatja, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke – így nyilatkozott a néppárt csúcsjelöltje hétfőn a Euronewsnak.

Áder: Magyarország nem lett, és most már nem is lesz Európa beteg embere

Fülöp belga királlyal tárgyalt Brüsszelben Áder János köztársasági elnök, akit a magyar gazdaság állapotáról is tájékoztatott – erről maga az államfő számolt be magyar újságíróknak csütörtök délután.