Budavári Palotakoncertek 2018-ban is - Fesztivál az Oroszlános udvarban: az operett és a tánc nyári ünnepe

A Budai Várbeli Oroszlános udvarban, ahol kőoroszlánok őrzik a díszes kaput, 2013-ban volt az első operettgála: a Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 3-5. között immár hatodik alkalommal rendezik meg.

Új lendületben az operett

A tavalyi, igen exkluzív koncert fergeteges sikerének és a nagy érdeklődésnek köszönhetően idén nyáron két alkalommal (augusztus 8-án és 9-én) felcsendülnek legnagyobb operett slágereink a Budai Vár Oroszlános udvarán.

Kihirdették a 2014-es Nagy duett nyertesét

Az utolsó három páros mérte össze erejét.

Miss Saigon - A legenda újraéled!

Sztárszereposztásban tekinthető meg ismét Claude-Michel Schönberg műve, a Miss Saigon.

Forró vér - Dolhai Attila koncertje!

Dolhai Attila a Cigányszerelem próbái kapcsán ismerkedett meg a Gypsyland nevű jazz zenekarral, akikkel azonnal megtalálták a közös hangot. A budapesti Broadway Fesztiválon léptek fel együtt először, ahol közel négyezer néző ünnepelte őket.

Karácsonyi koncert Dolhai Attilával!

A Budapesti Operettszínház musicalsztárjának karácsonyi koncertje az Operettszínházban, élő zenekarral!

Lehár Ferenc: Cigányszerelem - Új bemutató az Operettszínházban!

A szerző operai igényű zenei világa grandiózus tablókban, szenvedélyes és fájdalmasan szép szólókban és duettekben bontakozik ki a Cigányszerelemben, olyan felejthetetlen számokkal, mint a Messze a nagy erdő, vagy a Vad cigánylegény vagyok.

Miss Saigon - A legenda újraéled!

Sztárszereposztásban tekinthető meg ismét Claude-Michel Schönberg műve, a Miss Saigon.

Exkluzív interjú Dolhai Attilával!

Kíváncsi vagy, hogy melyik szerepe állt hozzá a legközelebb?

West Side Story Musical

A ma már kultmusicalnek számító, elnyűhetetlen színpadi produkciót Leonard Bernstein, Arthur Laurents és Stephen Sondheim zseniális szerzőhármasának köszönheti a világ színházrajongó közönsége.