Megérkezett az Amy Winehouse-film előzetese

Amy Winehouse-t korunk egyik legjelentősebb művészeként tartják számon, több mint 30 millió lemezt adott el világviszonylatban, és jelenleg is több mint 80 millió streamet produkál havonta.

Gyurcsány Ferenc: "Ami most jön, azt ez a kormány nem éli túl"

Csütörtök reggel Gyurcsány Ferenc drámai hangú Facebook-poszttal jelentkezett.

Kilenc idegen spoileres kritika – Ebben a thrillerben tettesek és áldozatok is vannak, mégsem ettől érdekes

A Kilenc idegen egy nagyszerű színészekből álló szereplőgárdát hoz össze, s bár a rejtélyes története végül nem tud felnőni a színészek nagyságához, még így is olyan sorozat, amire sokáig emlékezni fogunk.

Elcsalt, kozmetikázott Covid statisztika

Csütörtökön 11 871 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 068 888 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Drámai videó: lélegeztetőgépre került, aztán néhány napon belül meghalt a beoltatlan beteg

Magyarország Kormánya Facebook-oldalon most egy videót tettek közzé, amely a gyöngyösi kórházban készült.

Nincs gonosz kritika

A halálbüntetés, az „ember a törvény által felhatalmazott élet és halál ura” tematikája (kimondva vagy kimondatlanul) sokakat foglalkoztat.

Végzet és kezdet kritika

„„Az én végem, a te kezdeted”, így lehetne lefordítani szó szerint Mariko Minoguchi filmjének címét.

Berlin Alexanderplatz kritika

2019-ben berobbant a Triple J Live színpadára Denzel Curry és lesöpörte a színpadot, a Bulls on Parade című számmal.

Daniel kritika

Nehéz végig nézni a filmet indulatok és tenni akarás nélkül, hihetetlen érzelmek szabadulnak fel közben a nézőben.

Jojo Nyuszi kritika

A Jojo Nyuszi egy figyelemre méltó nagybetűs Film, amivel egy hatalmas szívvel és kreativitással megáldott rendező ajándékozott meg Minket.

Kisasszonyok kritika

Gerwig nemcsak rendezte a filmet, de a forgatókönyvet is ő írta hozzá, és nagyszerű munkát végzett.

Foglyok kritika

A kemény téma – a rákosista diktatúra elnyomása – ellenére a Foglyok tele van humorral, de ezen nem is csodálkozunk, a kommunizmus abszurditását talán e nélkül nem is lehetne megjeleníteni.

Amundsen kritika

A nagy felfedező élete és tettei, tanulságosak, és elképesztőek, talán több egész estés filmet is megérne.

Joker kritika

Todd Phillips filmje nem a szó hétköznapi értelmében vett képregényfilm, ennek ellenére mégis sikerül felsorakoznia a szuperhősfilmek mögé, vagy inkább elé.

A Wall Street pillangói kritika

A színészek igyekeztek, de nem tudták megmenteni a filmet.

Rambo V: Utolsó vér kritika

A Rambo V: Utolsó vér legnagyobb problémája, hogy Ramboként akarják eladni, de minden látszat ellenére nem az.

Volt egyszer egy... Hollywood kritika

Tarantino megcsinálta, megint.

Tüntetés egy kutyagyilkos ellen – Legyen állatrendőrség, mint más civilizált országban!

A tegnapi, egy kutya kegyetlen megkínzásáról szóló hír mindenkit fölháborított.

Pompon klub kritika

A szereplőkön is érződött, hogy ennél ők többre képesek, azonban nem csillogtatják meg tehetségüket.

Fehér éjszakák kritika

Akinek tetszett az Örökség, annak a Fehér éjszakák is fog.

Rocketman kritika

Az első dolog amibe eszembe jutott a Rocketman megtekintése után, hogy Taron Egerton beírta magát a filmtörténelembe, végérvényesen, visszavonhatatlanul.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány kritika

Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című film az előzetes ismeretek ellenére nagyon izgalmas, és egyre jobban megrázó, ahogy megismerjük gyilkosságok részleteit.

Fájdalom és dicsőség kritika

Szerves részt alkot a rendező szervi állapota, innen a fájdalom szegmens: töredelmesen bemutat és részben magyaráz is testi panaszokat.

Díjat nyert Nemes Jeles László új filmje Cannes-ban

Nemes Jeles László Napszállta című filmje nyerte el a France Culture francia kulturális közrádió diákzsűrijének díját, amelyet a 72. cannes-i fesztiválon adtak át vasárnap.

Brightburn - A lángoló fiú kritika

A Brightburn - A lángoló fiú történetének alapfelvetése olyan, mint egy beszívott tudatállapot manifesztációja: Superman közismert eredettörténete kifordítva, a szuperképességekkel és kvázi sebezhetetlenséggel bíró gyermek abszolút gonoszként való ábrázolása.

Hotel Mumbai kritika

A Hotel Mumbai tehát hiteles betekintést ad az egykori tv- és hangfelvételek bemutatásával.

Egy nő fogságban kritika

Kiemelkedő és fontos alkotás lett Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című dokumentumfilmje, amellyel egy olyan súlyos, elhallgatott társadalmi problémára hívja fel a figyelmünket, ami jelenleg szinte egyáltalán nincs benne a köztudatba.

Dumplin' - Így kerek az élet kritika

Egy szó, mint száz, a film egy igazi girl power, a testkép zavarral küzdőknek, a magukat különcnek gondolóknak, az önbizalom hiányosoknak, a meg nem értett anyáknak, és lányaiknak.

Colette kritika

Mindent összevetve a filmet érdemes megnézni, mert az ember elgondolkozhat olyan kérdéseken, minthogy: hol végződöm én, és hol kezdődik Ő; hogyan formálhat át egy erőteljes kapcsolat; és hogyan fordíthatom a javamra azokat a nem mindig pozitív tapasztalatokat, amik érnek.

Mi kritika

A Mi című film hangulata azonban még így is hátborzongató és könnyed egyszerre, vagyis tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani a legtöbb néző számára.