Hatan mondtak fel a dunaalmási óvodában a vezetőség miatt, az intézményvezetésre maradt több mint 60 gyerek

A felmondott dolgozók az új intézményvezetés stílusát kifogásolják. A szülők felháborodtak és az óvónők pártját fogják.

Ittas biciklis esett el Dunaalmáson

Egy 62 éves férfi sérült meg a Dunaalmáson történt balesetben.

Frontálisan ütközött két autó Dunaalmásnál

Egy ember megsérült a balesetben.

Három helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást

A Nógrád megyei Kutasón azért kellett időközi választást kiírni, mert a 2014 őszén megválasztott képviselő-testület feloszlatta magát március végén. A választásra jogosult 92 lakos három polgármesterjelöltre szavazhat, ketten függetlenként indulnak, harmadik társuk a Magyar Munkáspárt színeiben. A négytagú...

Még mindig nem temették el Csala Zsuzsát

A Bors hétfői számában azt írja , Csala Zsuzsa és testvére, Márta hamvai a komika keresztfiának rózsadombi lakásában vannak. "Márta fiának, Péternek a rózsadombi társasházi lakásá­ban van mindkét urna, ő egyben Zsuzsa keresztgyereke is" – mondta a Borsnak Csala Csilla, az egyetlen élő testvér.

A kerítésen újabb szarvas halt kínhalált: Megrázó fotó

Dunaalmás Vadvirág utcájában nem először pusztulnak el a vadállatok.