Hasznos mobilapplikáció minden vonatozónak

Vonattal utazó sorstársak figyelmébe ajánlom a MÁV-START új, okostelefonokra ingyenesen letölthető Vonatinfó alkalmazását, amelyet Androidra eddig tizennégyezren, iPhone-ra kilencezren telepítettek.Az applikáció segít az optimális útvonal kiválasztásában, tájékoztat az…

Cicaharc Dunakeszin a nemzeti ünnepen

Cicaharc típusú események zajlottak a március 15-i megemlékezéseken Dunakeszin.

Egy csepp századelő: a Körönd

A könyvtárból hazafelé jövet új utakat fedeztem fel magamnak és egy olyan településrészt, ahol nem úgy éreztem magam, mint aki egy Pesttel határos negyvenezres városban bóklászik, hanem úgy, mint aki egy mezőföldi kis településen jár éppen.

Lezárják a Nyugatit

A teljes Nyugati pályaudvaron vágányzár lesz június 22. és július 6. között az Indóház értesülései szerint.Ez idő alatt vágányfelújítási, felsővezetéki és biztosító berendezési karbantartási munkálatok lesznek, és mivel az egész állomást kizárják a forgalomból,…

P+R parkolót építettek Dunakeszin

Az utolsókat aszfaltozzák a Dunakeszi állomásnál, ahol százötvenöt P+R és negyvenkét B+R parkolóhelyet építettek.Az Indóház írása szerint a Verseny utcánál a parkoló közvetlen környezetét is újraaszfaltozzák és két autóbusz megálló, valamint egy autóbusz forduló…

Új rendőrségi irodát adtak át egy dunakeszi áruházban

Új rendőrségi iroda működik Dunakeszi egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontjában.

Egy hónapos ebzárlat lesz Dunakeszin is

Ebzárlat lesz Dunakeszin március 28. és április 23. között.

Véradás Dunakeszin

Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Dunakeszin március 20-án péntek 12-től 18 óráig.

Keszi vára

Ahogy korábban Keszübe botlottam, úgy most Várkesző hevert a lábaim alatt.

Ökölharc Dunakeszin

Még egy rendőrségi hír jutott mára.

Fegyvert és kábítószert foglaltak le Fóton

Kábítószergyanús anyagokat és egy fegyvert, vagy annak utánzatát foglalták le dunakeszi rendőrök egy fóti vendéglátóhelyen.A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint kábítószer…

Mindennapi kalandjaink

Eléggé szürreális beszélgetésben volt részem az imént a telepen.

Emlékhely a Duna-parton

Egy nagyon szép kis emlékhelybe botlottunk tegnapi sétánk során a Duna-parton.

Dharmafutás Dunakeszin

Egzisztenciális problémáim miatt, úgy gondoltam, hogy a hétvégét Nietzschének szentelem.

Táskatolvaj őrizetben, tinédzser megtalálva

Két, Dunakeszivel kapcsolatos rendőrségi hír is napvilágot látott a mai napon. 

Nyulak grasszálnak a Dunakeszin

Ott cirkált a fűben és nem tudtam, hogy mi az.

Így alakul át a szociális ellátás Dunakeszin

Március 1-jével átalakult a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnt, átalakult, új elnevezést kapott vagy máshonnan igényelhető, mint eddig.

Az orvoskeresés viszontagságai

Bő egy hónappal a beköltözés után úgy gondoltam, hogy itt az ideje bejelentkezni egy háziorvoshoz.

Keszübe a lábaim alatt

Korábban volt egy blogom, amelynek az volt a lényege, hogy bármerre is mentem, fotóztam egyet.

Dunakanyar Hangja - Rájuk kell figyelni a jövőben

Fehér Lili, a 19 éves váci lány lett a Dunakanyar Hangja, melynek döntőjét február 28-án, szombaton rendezték meg Dunakeszin a VOKE József Attila Művelődési Központ Színháztermében.Ahogy arról már korábban is írtam, idén nem csak a felnőtt, hanem a gyerek kategóriában…

Tiszai lyány a Dunakanyarban keszeget hajt

A párom, aki egyébként tiszai lyány, a reggelt (délelőttöt!) a Duna-parton töltötte.

A hipster lány és a Youtube-celebbel esete az elővárosi közlekedéssel

Még csak egy hónapja járok vonattal Dunakesziről dolgozni, de máris ismerős arcokkal utazom.Ott van egyrészt az a szőke lány, akit eddig csak úgy láttam, mint aki headsetet használva beszél a telefonján.