Háborús bűnöst fogtak Romániában

Horvátok és magyarok ellen elkövetett háborús bűnök miatt körözött szerb férfit fogott el szombaton a román határrendészet a galaci (Galati) dunai kikötőben.

24 év után befejezte működését a hágai Nemzetközi Törvényszék

Záróünnepséggel fejezte be 24 évig tartó működését a hágai Nemzetközi Törvényszék, melyet a délszláv háborúban elkövetett háborús bűnök miatt hívtak életre.

A velünk élő délszláv háború – Dosz Café a Pécs Tudományegyetemen

Szinte napra pontosan húsz évvel Szarajevó ostromának befejezése után, 2016. március 2-án a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya kerekasztal-beszélgetést tartott az 1990-es években történt balkáni eseményekről. A délszláv háború emlékezete címet viselő rendezvényre a Pécsi...

A daytoni megállapodás

20 éve, 1995. november 21-én írták alá a délszláv háborút lezáró daytoni megállapodást.

Aki túlélte a kivégzést – Nedžad Avdić megrázó tanúvallomása

A srebrenicai népirtás huszadik évfordulójára a legnagyobb példányszámú bosnyák napilap, a Dnevni Avaz közel kétszáz oldalas különkiadással jelentkezett. Ebből közöljük fordításban Nedžad Avdić hihetetlen történetét, aki tizenhat évesen járta meg a délszláv háború legmélyebb poklát.